VISUAL Thinking – LabVIEW programozó verseny

Visual_Thinking

A National Instruments a Virtuális Műszerezésért Alapítvány és a Debreceni Szakképzési Centrum Brassai Sámuel Gimnáziuma és Műszaki Szakközépiskolája 2016-ban is megszervezi a VISUAL Thinking – LabVIEW programozó versenyét.

A megmérettetés célja, hogy a középiskolás diákok 2-3 fős csapatokban, a grafikus programozást forradalmasító LabVIEW szoftvert, valamint az alapvető logikai és programozási ismereteket felhasználva valós, az ipari környezetben is felmerülő problémákat oldjanak meg.

A verseny előnyei:
– A versenyzők a legmodernebb eszközökkel dolgozhatnak, amelyeket napjaink mérnökei rendszeresen használnak munkájuk során.
– A diákok olyan valós problémákra kereshetnek megoldásokat közösen, melyek nap mint nap felmerülhetnek az ipari folyamatok során.
– A verseny során a diákok elsajátíthatják a grafikus programozás alapjait, és olyan gyakorlati tapasztalatokra is szert tehetnek, amelyek hozzásegítik őket ahhoz, hogy a jövő szakembereivé válhassanak.
– Nevezési díj nincs
– Egy iskolából több csapat is jelentkezhet.
– A versenyen való részvételhez előképzettség nem szükséges.
– Az első három helyezett csapat tagjai, valamint intézményeik értékes nyereményekkel gazdagodhatnak.

A jelentkezési határidő: 2016. február 8. hétfő.

Regisztrációért és további információkért a verseny hivatalos oldalára érdemes ellátogatni: http://hungary.ni.com/labview-verseny.

Hídépítő játék középiskolásoknak

hidepitesA Miskolci Egyetem Oktatásának Fejlesztéséért Alapítvány a FUX ZRt-vel Tudományos Diákköri Versenyt hirdet határontúli középiskolák magyar tanulóinak. Megadott pályaalapok mellett, a PONTIFEX II program felhasználásával létre kell hozni a megfelelő acél- és kábelelemekből álló hídszerkezetet, mely nem megy tönkre a járművek áthaladásakor és a legolcsóbb kivitelű (a program költséget számol).

A pályázat részletei és a demoprogram megtekinthetők a http://www.alt.uni-miskolc.hu/hidepito és a http://www.bridgebuilder-game.com/ címen. 2015. december 15-től a pálya és a shareware program hozzáférhető Kota Lászlónál, az altkota@uni-miskolc.hu email-címen. A jelentkező középiskolának regisztrálnia kell a programkódért a honlapról letölthető űrlap kitöltésével.

Beadási határidő: 2016. február 22., 1400 óra. A legjobb pályamű készítője egy notebook számítógépet nyer. Az ünnepélyes díjátadás előreláthatólag február 26-án lesz a Miskolci Egyetemen.

Európai Uniós alap- és gazdasági ismeretek az OK Oktatási Központ tréningkínálatában

OTP_Fay_Andras

Új, az Európai Unió gazdaságával, működésével és történetével foglalkozó tréningmodulok kerültek kidolgozásra az OTP Fáy András Alapítvány gondozásában az O.K.+ 2007-2014 című Erasmus+ projekt keretein belül, amelyben iskolánk partnerként vesz részt. Az új fejlesztésekről beszámoló rendezvényeket két helyszínen, a budapesti OK Oktatási Központban és Nyíregyházán rendezték meg 2015. november 25-én és 26-án. További részleteket a rendezvényről IDE kattintva olvashatunk.

 

Nemzetközi filmszemlén jártunk!

OK_filmszemle_2015_sav

Három csikys diák és a kísérő tanáruk kivételes élményben részesült december első hétvégéjén. A budapesti Káldor Miklós Kollégium által meghirdetett 11. Országos Középiskolai Filmszemlén vettek részt magyarországi, szerbiai (Zenta), horvátországi (Eszék) és romániai (Sepsiszentgyörgy) társaikkal együtt.

Október elején, tehát viszonylag későn szereztünk tudomást az O.K. Filmszemléről, ezért a november 15-i határidőig csak két diákunk, Bortoș Júlia (XII. C) és Csomós Roland (XI. A) tudott versenyképes alkotást összeállítani és feltölteni. A beküldött összesen 100 pályamunka seregszemléjét december 4–6. között szervezték meg Budapesten, a Káldor Miklós Kollégium jól felszerelt klubtermében. Mivel a rendezvény minden érdeklődő számára nyitott volt, velünk jöhetett Bacsilla Sándor XI. A osztályos tanuló is, aki ottlétünk fényképes dokumentálását vállalta fel.

S hogy miként is zajlott maga a filmszemle? Nos, hát ültünk és néztünk, mint a moziban :), péntek délutántól vasárnap délutánig, összesen több mint 12 órán keresztül. Igen, ez néha picit fárasztó is volt, főleg mivel számos alkotó a megengedett legnagyobb hosszúságúra, 15 percesre engedte a filmjét. De ha figyelembe vesszük, hogy világhírű, többszörösen díjazott magyar filmesek értékelték és zsűrizték a középiskolás diákok munkáit, máris érthető, hogy miért jelentett hatalmas élményt a rendezvény.

Kende János Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr (Csend és kiáltás, Még kér a nép, Szörnyek évadja, Ámbár tanár úr stb.) finoman, de határozottan az alkotókat faggatta motivációjukról, céljaikról, filmes módszereikről. Mundruczó Kornél film- és színházrendező (Delta, Fehér isten stb.), aki második éve a zsűri elnöke (előtte, kilenc éven keresztül Jancsó Miklós volt a filmszemle „motorja”, irányítója) főleg technikai szempontok alapján elemezte az alkotásokat, többek között Csomós Roli kisfilmjét is. Sas István Balázs Béla-díjas, nyolcszoros cannes-i díjnyertes filmrendező, reklámfilmrendező (több mint 2000 reklámfilm írója és rendezője) a nézőkre gyakorolt hatást dicsérte vagy kérte számon a véletlenszerűen kiválasztott alkotásoknál, jelezve, hogy manapság a YouTube videomegosztó oldalra percenként (!) 100 órányi új tartalom kerül fel, s ebből a filmtengerből kell valahogyan kitűnnie a fiatal filmeseknek. Balog Judit színművésznő, a zsűri egyetlen hölgy tagja az alkotásokban felcsillanó rejtett szépségekre, egy-egy jó snittre, beállításra is felhívta a figyelmet értékeléseiben.

Két extra programpont színesítette a filmszemlét: szombat délután videointerjút tekintettünk meg Röhrig Gézával, a Saul fia című új magyar film főszereplőjével (a 2015-ös cannes-i filmfesztivál nagydíjas alkotása az idei Aranyglóbusz-díjért, illetve a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjért is verseng), vasárnap délelőtt pedig Szirmai Gergely videobloggert faggatták az érdeklődő fiatalok.

A vasárnap délutáni eredményhirdetésen Mundruczó Kornél kiemelte, hogy minden eddiginél több és jobb alkotás közül kellett kiválasztani a legjobbakat. És, bár a díjazottak közé most (még!) nem fértünk be mi, csikysek, szégyenkezésre egyáltalán nem volt okunk, ráadásul jókora adag új információval, szakmai szemponttal lettünk gazdagabbak. Köszönjük a Káldor Miklós kollégistáinak a kitűnő szervezést, a velünk folytatott jó beszélgetéseket, s ahogy azt személyesen is megígértük nekik, ha egyetlen lehetőség van, jövőre újra meglátogatjuk őket. De meg ám!

A http://okfilmszemle.hu/2015/ weboldalon valamennyi díjazott munkát megtekinthetünk. Bortoș Júlia Tegnap hősök kellettek, ma mártírok című kisfilmjét ITT, Csomós Roland Dreams come true című munkáját pedig ITT nézhetjük meg.

[Fotó: Bacsilla Sándor]

« A 2 »

Hagyományaink újratöltve!

Hagyomanyaink_ujratoltveA budapesti Harmónium Egyesület és az óbecsei Ökobecse Polgári Egyesület Hagyományaink újratöltve címmel indít pályázatot. Ennek célja, hogy a résztvevők jellegzetes, helyi motívumokat, hagyományokat valamilyen környezettudatos formában mutassanak be, pozitív szemléletformáló folyamatokat indítva be ezzel a szűkebb és tágabb értelemben vett közösségükben egyaránt.

Pályázhat mindenki, aki közössége hagyományait szeretné megismertetni, illetve egy régitől eltérő módon megjelenített helyi monda, egy történet átirata, vagy akár újrahasznosított anyagból készült tárgyakon keresztül bemutatott népi motívumokkal erősítené a környezettudatos gondolkodást. Olyan, régen „csak” hétköznapi, takarékos megoldások bemutatását, ötletes feldolgozását is várják a szervezők, melyek felelevenítése jó példaként szolgálhat a mai kor számára.

Nevezni az alábbi korcsoportokban és kategóriákban lehet.
Korcsoportok: 6–12 évesek, 13–18 évesek és 18 év fölöttiek.
Kategóriák:
– szöveges alkotás (vers, próza, monda, népdal, mese, stb. környezettudatos újragondolása prózai vagy verses formában);
– újjászülető tárgyaink – konkrét tárgyak fotói, melyek a kiírás szellemében születtek (hímzések, kosarak stb.), régi motívumkincseket felelevenítő, de megújuló formában (és/vagy újrahasznosított anyagból) elkészített tárgyak, vagy csak tervek, melyek alapján egy ilyen tárgy elkészíthető;
– képi megoldások (illusztráció, fotó, videó, montázs, rajz, grafika, festmény, képregény stb.)

harmonium_okobecse_logoTovábbi részleteket a pályázat honlapján találunk. Információt az info@hatartalan.net email-címen kérhetünk.

Gondoskodó kis szívek az egészséges nagy szívekért

Gondoskodo_szivek_sav

2015. október 8-án indult útjára az az egészségvédelmi pályázat, amelyet az Arad Megyei Tanács a Kardiológiai Konzultatív Bizottság kezdeményezésére Arad város polgármesteri hivatalával, az Arad Megyei Tanfelügyelőséggel és számos már partnerrel közösen dolgozott ki és bonyolít le. Az eseménysorozat célja megismertetni az általános iskolás korosztályt az egészséges életmód alapelveivel és gyakorlatával. A szervezők remélik, hogy a szív és érrendszeri megbetegedések gyakorisága csökkenthető, ha a jövő felnőttei már gyerekként felismerik az egészségmegőrzés fontosságát.

[Fotó: Bacsilla Sándor, Csomós Roland, Ilona János]

« A 5 »

A pályázati tevékenységbe Arad város 22 általános iskolája kapcsolódott be évfolyamonként 1-1 tanulóval, akik egy-egy külön témakör elsajátítására vállalkoztak. A Csiky Gergely Főgimnázium csapatának négy tagja Komori Viktória (5. osztály), Hagya-Knáll Márk (6.), Csapó Vivien (7. A) és Naschauer Kinga (8.) volt. A három órás felkészítők román nyelven zajlottak, s megnehezítette diákjaink dolgát az, hogy a tanultakat magyarul kellett továbbadniuk társaiknak. De remekül helytálltak, aktívan és jókedvűen vették ki részüket a felkészülésből, és lelkesen, szakszerűen magyaráztak itthon.

A tananyag elsajátítását követően nekik kellett tanárszerepbe bújniuk, és fel kellett készülniük arra, hogy iskolatársaik elé állva továbbadják frissen szerezett tudásukat. A felkészülésben Páll Mária biológiatanár volt segítségükre. A pályázat (számunkra) utolsó, legfontosabb mozzanatára november 17-én került sor a Csiky Gergely Főgimnázium két erre a célra átrendezett tantermében. Előbb az 5. és a 7. A és B osztályok, majd a 6 és a 8. osztály tanulói okulhattak társaik információban, szemléltetésben, humorban bővelkedő kiselőadásaiból. Naschauer Kinga a szív élettani működésével, Komori Viki az egészséges táplálkozás alapelveivel, Hagya-Knáll Márk az elsősegélynyújtás fortélyaival, Csapó Vivien pedig a gyermekek jogaival kapcsolatos tudnivalókra oktatta a csikys általános iskolásokat. Pergő, élvezetes, tanulságos előadásukkal kiérdemelték a pályázat két külső irányítójának és vendégelőadónak Anda-Maria Tamas tanfelügyelő asszonynak és a megyei tanácsot képviselő Bogdan Bostinaru úrnak a dicséretét is.

A közönség is értékelte munkájukat, társaik nem fukarkodtak a dicsérettel. Néhány vélemény:

„Nekem ebből az egészségügyi előadásból azt tetszett a legjobban, hogy olyan dolgokat hallottunk, amik hasznosak lesznek most és később is; amiből megtudtuk, hogy mi káros és mi nem a szívünknek.” (Gavrilă Erika, 5. osztály)

„Szerintem nagyon jó volt az a kis program. Fontos információkat tudhattunk meg a szívünk működéséről. Hasznos tanácsokat kaphattunk az egészséges étkezésről. Gyakorolhattuk az újraélesztés technikáját egy Sanyi nevű bábún.” (Rónai Zoltán, 5. osztály)

„Nekem személyesen nagyon tetszett, hogy velünk egyidős diákok adták elő.” (Rákóczi Rebeka, 7. B) 

Maguk a főszereplők saját bevallásuk szerint nagyon élvezték a felkészülést és a tanárkodást.

„Először nagyon izgultam, de az első felkészítő óra után nagyon vártam már, hogy az ott tanultakat a többi diákkal is megosszam”, mondja Komori Viktória, aki legifjabb létére mindenkit elbűvölt lendületes és meggyőző beszédmódjával.

„Általában nem szeretek sok ember előtt beszélni, de ez nagyon jó alkalom volt arra, hogy úgymond legyőzzem a félelmemet. Szóval röviden, nagyon élveztem ezt az egészet, és örülök, hogy az iskolatársaim is hallottak a jogaikról. Remélem valamennyit meg is jegyeztek belőle.” Csapó Vivien, a csapat „jogásza” világos, jól követhető előadásmódjával tette követhetővé és érthetővé nem túl könnyű témáját. S hogy saját visszahúzódó hajlamán is győzelmet aratott, az még értékesebbé teszi teljesítményét.

Gondoskodo_szivek_kicsi_b„Szerintem ez a projekt nemcsak érdekes, hanem hasznos is volt. Ugyebár megeshet, hogy egy ember életének megmentése rajtunk múlik, és mivel én tudom, hogy mi a tennivaló, nem fogom tétlenül várni a mentőt, míg az áldozat meg is halhat.” Hagya-Knáll Márk elszántsága, tettrekészsége már a felkészülés során megmutatkozott. „Munkatársával”, a vendégek által kölcsönadott Sanyi bábúval sikerült mozgósítania társait, akik buzgón igyekeztek ellesni tőle az elsősegélynyújtás különböző fogásait. 

   Tovább…

TÉRKÉPen az Alma Mater Alapítvány és a Csiky Gergely Főgimnázium

Terkep_nyitokep

A közelmúltban két tévériport által sokan szerezhettek tudomást az aradi Alma Mater Alapítvány ösztöndíj-programjairól, illetve a Csiky Gergely Főgimnázium ösztöndíjas bentlakóiról. Az M1 csatorna TÉRKÉP című közkedvelt műsora november 7-én, illetve november 15-én iskolánk kollégiumának életébe is betekintést nyújtott. (Ahogy azt a bentlakási gólyabálról szóló anyagunkban is jeleztük, a második riportot eredetileg november 14-én tervezték bemutatni, ám a párizsi terrormerényletek miatt végül némi csúszással, november 15-én, vasárnap került képernyőre.)

Pálfi Kinga televíziós szerkesztő jóvoltából most mindkét műsor linkjét megkaptuk, így azokat a Csiky weblapján keresztül is megtekinthetjük.

Térkép, 2015. november 7. (A ránk vonatkozó anyag 14:10-nél kezdődik.)

Térkép, 2015. november 15. (A ránk vonatkozó anyag 36:35-nél kezdődik.)