Várakozunk…………

WaitingVéget ért az érettségi.
Az idei nyári.
Azt mondják, könnyűek voltak a tételek.
Viszonylag.
Aki egy picit is tanult, mindenből átmenő jegyet kaphat.
Talán.
Viszont a felvigyázó tanárok szigorúak voltak.
Még szép.
Szóval most csak várakozunk.
Az eredményekre.
Csöndben.
Pszt………

(Hétfőn! Délben 12 órakor!
Tudjuk…)

Érettségi 2013 – Fontos információk az írásbelik előtt

Lássuk tehát, melyek a legfontosabb tudnivalók az előttünk álló héttel kapcsolatban. Vigyázat, vannak eltérések a tavalyi évhez képest! Először is az írásbelik menetrendje:

július 1., hétfő: Román nyelv és irodalom – E)a) jelű vizsga
július 2., kedd: Magyar nyelv és irodalom (anyanyelv) – E)b) vizsga
július 3., szerda: A szakhoz kapcsolódó kötelező tantárgy (az idei csikys végzősök esetén matematika, illetve történelem) – E)c) vizsga
– július 4., csütörtök: szünnap
július 5., péntek: A szaknak megfelelő tantárgyterületről választható tantárgy (az idei csikyseknek földrajz, biológia, kémia, informatika, illetve fizika) – E)d) vizsga

július 8., hétfő: Az eredmények kifüggesztése (12:00 óráig)
– július 8., hétfő: Az óvások benyújtása (12:00 és 16:00 óra között)
– július 9–11.: Az óvások elbírálása
július 12., péntek: A végleges eredmények kifüggesztése.

—————————————————————-

Bac2013Az érettségi szabályzat szerint az írásbeli próbákon naponta 8:00 és 8:30 között lehet a vizsgaközpontban megjelenni. A terembeosztásokat reggelente a bejárat mellett elhelyezett nagy hirdetőtáblán, illetve a vizsgatermek ajtaján lehet majd megtekinteni. 8:30 után, a vizsgatételek szétosztásáig a vizsgázók már nem hagyhatják el a vizsgatermeket. (Utána is csak indokolt esetben, egy felvigyázó tanár kíséretében tehetik ezt meg.) A dolgozatot beadni és a vizsgaközpontot elhagyni leghamarabb 10:30 után lehet. 

   Tovább…

Érettségi 2013 – a (könnyebbik) felén túl…

angol_vizsga-1 Lejárt az A, B, D és C próba (ebben a sorrendben). Van olyan végzős, aki mind a négy szóbeli / gyakorlati vizsgán részt vett, van, aki három, s van, aki csak két alkalommal kellett hogy megjelenjen a vizsgabizottság előtt. (Utóbbiak ECDL vizsgával és / vagy Cambridge angol nyelvvizsgával rendelkeznek.) Van, aki könnyűnek találta a kapott tételeket, s van, aki nem. Van, aki szerint súlytalanok (hogy azt ne mondjuk, fölöslegesek) a szóbeli próbák, hiszen a kapott minősítések úgysem számítanak bele a végső átlagba… és többnyire ez az általános vélemény.

Akárhogy is vesszük, eltelt az idei érettségi első három hete, már csak egy van hátra, de az a legtöményebb lesz! Következnek ugyanis az írásbeli próbák, amelyekre érdemes a hétvégén még jól rákészülni, ismételni, de megfelelően pihenni is, máskülönben a lehető legváratlanabb helyzetben ütközik majd ki a stressz miatti fáradtság, kimerültség.

Az írásbeli próbák pontos menetét, a velük kapcsolatos tudnivalókat holnap (szombaton) vesszük majd át itt, a weblapon. Most csak annyit, hogy akinek esetleg hiányos maradt az értékelő lapja (amelyen a nyelvi és a számítástechnikai próbákon elért minősítéseket tüntetik fel), adja le hétfőn reggel az érettségi bizottságnál, az első emeleti infoteremben, és egy-két napon belül kitöltik azokat. (Azok is adják le, akiknek elismert számítástechnika vizsgájuk, vagy nyelvvizsgájuk van.) Nem árt, ha az érettségi vizsga végéig meg is őrzitek ezeket az értékelő lapokat.

További érettségi információk tehát szombaton délután, este várhatók!

(A mellékelt fényképeken az angol nyelvvizsgára várakozó XII. D-s lányok és fiú láthatók. Hm, még az emlékkönyv kitöltésére is jutott idő! :)) 

Ők már angolból is levizsgáztak!

CambridgeEnglish_Ribbon Mégpedig nem az érettségin, hanem nemzetközi nyelvvizsgákon! Ahogyan tavaly, idén is egy sor csikys vette magának a fáradtságot, hogy nem kevés munka, nem kevés idő és nem kevés anyagi ráfordítás árán a Cambridge angol nyelvvizsga valamelyik fokozatát szerezze meg. Ezzel ők nem csak az érettségi idegennyelv próbáján való részvétel alól mentesültek, de felkészítő tanáruknak (Ruja Ildikónak) is boldog perceket okoztak. És, természetesen, egy olyan nemzetközileg elismert bizonyítványt kapnak, melynek érvényessége korlátlan, s melynek biztosan hasznát veszik akár a felsőoktatásban, akár valamely későbbi munkahelyen. Gratulálunk nekik! Kiknek? Hát nekik:

1. Csillag Attila (XII. A) – Certificate In Advanced English (CAE)
2. Geyer-Ehrenberg Annamária Tímea (XII. A) – First Certificate In English (FCE)
3. Komlódi Krisztina (XII. D) – Cambridge English Preliminary Test (PET)
4. Kovács Edina (XII. A) – First Certificate In English (FCE)
5. Matanie Noémi Miriam (XII. A) – Certificate In Advanced English (CAE)
6. Miklós Zoltán (XII. A) – Certificate In Advanced English (CAE)
7. Murvai Róbert Dávid (XII. A) – Certificate In Advanced English (CAE)
8. Nagy Dávid Krisztián (XII. A) – First Certificate In English (FCE)
9. Németh Nikolett Edina (XII. A) – First Certificate In English (FCE)
10. Pálóczi Katalin Izolda (XII. A) – First Certificate In English (FCE)
11. Simó Gizella (XII. A) – First Certificate In English (FCE)
12. Siska-Szabó Lilla (XII. A) – Certificate In Advanced English (CAE)
13. Smeu Júlia (XII. A)–  Certificate In Advanced English (CAE)
14. Szőcs Karina Tímea (XII. A) – Certificate In Advanced English (CAE)
15. Viszhányó Boglárka Andrea (XII. A) – Certificate In Advanced English (CAE)

Infón túl, angol (német) előtt

computing Június 17–18-án sikeresen lebonyolítottuk az érettségi vizsga számítástechnika próbáját. Hétfőn egy, kedden pedig két csoport is vizsgázott, tehát ezen a napon mindkét informatika teremben bőségesen izzadtak a végzősök (is).

Az írásbeli, illetve a gyakorlati munka kiértékelése után, az elért pontszámok függvényében a következő eredmények születtek: az 57 vizsgázó közül 3-an alapfokú (începător), 15-en alsó-középfokú (mediu), 28-an felső-középfokú (avansat), 11-en pedig felsőfokú (experimentat) minősítést szereztek. Ahogy azt korábban megírtuk, 24 diák már előzőleg megszerezte az Európai Számítógép-használói Jogosítványt (letette az ECDL-vizsgákat), s így mentesült a számítástechnika próbán való részvétel alól. (Pontosabban felsőfokú/experimentat minősítéssel elismerték számukra a vizsgát.) Nyolc korábbi végzősünk pedig egy előző alkalommal tette le a számítástechnika vizsgát.
———————————————————————————–
dictionary Június 24-én, hétfőn az ortodox pünkösd miatt szünnap lesz. Június 25-26-27-én (kedden, szerdán és csütörtökön) következik a C próba, vagyis az idegen nyelvi készségek felmérése. Az összesen 89 csikys érettségiző közül 15-en sikeres angol nyelvvizsgát tettek (róluk külön bejegyzésben írunk), 10-en pedig korábbi érettségin vizsgáztak. 64 végzősünk vesz részt tehát az idei vizsgapróbán, közülük 63-an az angol nyelvet választották, 1 diák pedig a németet.

A tavalyihoz (és tavalyelőttihez) hasonlóan ezúttal is három „felvonásban” zajlik majd a nyelvvizsga:
1. a hallott szöveg értelmezése (20 percet tart) – kedden délben, 12 órakor kezdődik
2. írásbeli vizsga (2 órát tart) – szintén kedden, 13:30-kor kezdődik
3. szóbeli vizsga – szerdán és csütörtökön, a földszinti hirdetőtáblán (a bejárat mellett balra) kifüggesztett listák alapján.

Az 1. és 2. vizsgapróba helyszíne a 202-es, U11-es, U12-es és az U13-as terem lesz (az új épületrész első emeletén), a földszinti hirdetőtáblán, illetve a termek ajtaján kifüggesztett beosztás szerint. Ezekre a próbákra a diákok legkésőbb félórával a feltüntetett időpont előtt jelennek meg.

A szóbeli vizsga szerdán és csütörtökön is reggel 9 órakor kezdődik a könyvtárteremben, erre a diákok a földszinti hirdetőtáblán kifüggesztett beosztás szerint jelennek meg, legkésőbb egy órával a feltüntetett időpont előtt.

Mindhárom próbára szükséges elhozni a személyi igazolványt (vagy, annak hiányában, az útlevelet), illetve a szóbeli vizsgák eredménylapját is, amelyre kedden a számítástechnika vizsga, szerdán, illetve csütörtökön pedig az angol nyelvvizsga minősítéseit fogják bejegyezni. (Az eredménylapot érdemes megőrizni az érettségi vizsga végéig, hiszen bármilyen kérdéses helyzetben ezzel is bizonyítani lehet a szóbeli vizsgák eredményeit.)

Kérdéseket, észrevételeket itt, hozzászólásként lehet jelezni, illetve a vizsganapokon az érettségi bizottságnál, az iskola titkárságán.

Számtechből már felsőfokúak!

ECDL_Logo

A héten lezajló számítástechnika érettségi (avagy, hivatalos nevén, számítógépes kompetenciák) alól mentesültek azok a végzős csikysek, akik korábban sikeresen letették az ECDL-vizsgát. Vagyis sikerrel megszerezték az Európai Számítógép-használói Jogosítványt (European Computer Driving Licence). Mivel mind a 24-en (21-en idei, 3-an pedig tavalyi végzősök) a teljes, 7 vizsgamodulból álló ECDL-tanfolyamot (ECDL Complet) végezték el, számukra már biztosított az érettségin e tantárgyból járó legmagasabb, felsőfokú minősítés (nivel experimentat). És, ezzel együtt, egy bármilyen európai munkahelyen elfogadható ajánló oklevél is, amely bizonyítja, hogy gazdája rutinosan kezeli a személyi számítógépet, illetve az azon található legfontosabb programokat (Microsoft Windows operációs rendszer és a  Microsoft Office irodai programcsomag fő részei – Word, PowerPoint, Excel, Access, Outlook Express). Gratulálunk nekik! Kiknek? Hát nekik:

1. Baranyi Tünde (XII. D, 2011–2012)
2. Csányi Edina (XII. D)
3. Czeglédi Andrea Anita (XII. B)
4. Geyer-Ehrenberg Annamária Tímea (XII. A)
5. Kelemen Dávid (XII. A)
6. Kiss Norbert (XII. A)
7. Kunszabó Fruzsina (XII. A)
8. Kurunczi-Papp Dávid (XII. A)
9. Kutasi Norbert Attila (XII. B, 2011–2012)
10. Lobotka Bettina Dorottya (XII. D)
11. Matanie Noémi Miriam (XII. A)
12. Mester Roland (XII. B)
13. Miklós Zoltán (XII. A)
14. Molnár Brigitta (XII. D, 2011–2012)
15. Nagy Zsolt (XII. A)
16. Pálóczi Katalin Izolda (XII. A)
17. Siklódi Éva Mária (XII. B)
18. Simó Gizella (XII. A)
19. Siska-Szabó Lilla (XII. A)
20. Smeu Júlia (XII. A)
21. Szabó Krisztina (XII. B)
22. Széri Adél (XII. C)
23. Szőcs Karina Tímea (XII. A)
24. Veres Tamás (XII. D)

Érettségi 2013 – Irány az infoterem!

info_proba Június 17-én, hétfőn, illetve 18-án, kedden a digitális kompetencia felmérése (azaz a számítástechnika vizsga) következik. A Csikyben hétfőn egy, kedden viszont egyszerre két csoport vizsgázik, a földszinti hirdetőtáblán kifüggesztett listák szerinti beosztásban. (Amelyet, kérünk, most és a továbbiakban is figyelmesen tanulmányozzanak az érintettek!) Kedden tehát „nagyüzem” lesz mindkét informatikateremben, s a vizsgák előkészítése, lebonyolítása miatt órákat egyik infoteremben sem fognak tartani, sem hétfőn, sem kedden.

A  vizsgázók mindkét napon délben, 12.30-kor lépnek be az informatikaterembe, a tulajdonképpeni vizsga 13.00 órakor kezdődik. A végzősök ezúttal se felejtsék otthon igazolványukat (vagy, annak hiányában, útlevelüket), viszont ételt, italt ne hozzanak magukkal. (A teremben elegendő mennyiségű ásványvíz és savanyú cukorka áll majd rendelkezésükre.) Vigyázat: mobiltelefonok vagy más kommunikációs eszközök és forrásanyagok (könyvek, füzetek) használata, vagy csak a vizsgaterembe való bevitele szigorúan tilos és a vizsgáról való azonnali kizárással jár. (Ahogyan a másolás, illetve a másolási kísérlet is.) Ez pedig a következő két érettségi vizsgasorozatról való eltiltást vonja maga után.

A szóbeli vizsgákon használatos eredménylapot (amelyre a különböző próbákon szerzett minősítéseket vezetik be a vizsgáztatók) most nem kell hozni, hiszen a digitális kompetenciavizsga eredménye csak az írásbeli, illetve a gyakorlati kérdésekre adott válaszok kijavítása után, a vizsga másnapján lesz kifüggesztve.

A Yahoo időjárás-előrejelzése szerint (is) hétfőn már 30 foknál is melegebb lehet, tehát, szvettert, sálat, sapkát nem feltétlenül kell előkészíteni. És, bizony, idén sem fog hiányozni a kamera. Sőt, működni is fog. Sőt, a felvételeket utólag leellenőrzik. Emiatt nem kell pánikolni, viszont forgolódni, leselkedni sem ajánlatos.

Jó felkészülést, ismétlést és sikeres digitális vizsgát kívánunk mindnyájatoknak!

(Ha bármilyen kérdés van, itt, hozzászólásként lehet azt feltenni.)

Érettségi 2013 – A és B után

Véget ért a B próba, vagyis az anyanyelvi készségek felmérése is. A magyar szóbeli vizsgán (így talán egyszerűbb megnevezni), akárcsak a román szóbelin, mind a 79 csikys megjelent. Közülük 2-en alsó-középfokú (Nivel mediu), 13-an felső-középfokú (Avansat), 64-en haladó minősítést (Experimentat) értek el. Ez nem is olyan rossz. Legyen ilyen a folytatás is!

A jövő héten következik a számítástechnikai készségek felmérése. De erről részletesebben majd holnap (pénteken) este.