Szerdán: KISFILMFESZTIVÁL!!!

short-filmTavaly decemberben hirdette meg a temesvári Szórvány Alapítvány a Bánsági diákok kisfilmfesztiválja című pályázatot. Ennek fő célja, hogy erősítse térségünk diákságának a helyi és a magyar értékekhez való kötődését, továbbá elősegítse a kisebbségi identitásépítést.

A pályázat keretében temesvári és aradi diákok egy-egy csoportja számára szerveztünk helytörténeti, fotó- és filmkészítési szakköröket 6 hónapon keresztül. Ezekről folyamatosan közöltünk beszámolókat itt, a weblapon. A szakkörökön 30 diák vett részt, 15 a Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumból, 15 pedig az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumból.

A pályázat „végtermékei” azok a kisfilmek, amelyeket a temesvári és az aradi diákok készítették egyénileg, vagy csoportban. Ezeket május 29-én, szerdán 11 órakor vetítjük le egy kisfilmfesztivál keretében, amelyet a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében szervezünk. Ekkor derül majd ki az is, hogy kinek, kiknek a munkája nyerte el legjobban a zsűri tetszését. Nekik Kovács Katalin, a Szórvány Alapítvány projektmenedzsere, illetve Păștean Nathalia programkoordinátor fogja átadni a díjat. 

   Tovább…

Átgondolni, megtervezni, leírni, lerajzolni!

kisfilmfesztival_vagas-1 Az első és legfontosabb dolog a filmkészítésnél: a tervezés. Érdemes előre átgondolni, elképzelni, leírni, sőt le is rajzolni azt, amit később le akarunk filmezni. Könnyebbé válik így a dolgunk, nem fogunk a terepen ácsorogni és töprengeni azon, hogy jobbról vagy balról vegyük fel a témát, közelit vagy nagy totált állítsunk be, és hasonlók. Fontoljuk meg azt is, hogy kiknek, milyen célból készül a film, majd ennek megfelelően „helyezzük el” a témát. (Ki, hol, mikor, mit, miért csinált, ha, például, portréfilmről van szó.) A szerkesztésnél válasszuk ki azt, ami jellemző és érdekes az adott személyre, vagy témára, és ezt érthetően, de izgalmasan mutassuk be. Mindezeket Pálfi Kinga szerkesztő-riporter mondta el a Bánsági diákok kisfilmfesztiválja című pályázaton résztvevő csikys csoport múlt heti, április 25-i tevékenységén. Három, saját készítésű produkcióval (két riportfilmmel és egy rövidfilmmel) is illusztrálta az elmondottakat, és a diákok kérdéseire is válaszolt.

Közeledik a kisfilmek május végi bemutatója. Az előzetes tanulmányok (helytörténeti, fényképezési, filmezési, technikai alapismeretek elsajátítása) után az aradi és a temesvári csoport tagjai most már a kiválasztott témákat kell hogy kidolgozzák, azaz lefilmezzék és megvágják. Hogy melyek ezek a témák? Május végén majd kiderül! 

   Tovább…

Rádióztunk és tévéztünk egy kicsit

kisfilmesek_temesvar-1 A Bánsági diákok kisfilmfesztiválja pályázat keretében ma Temesvárra látogatott a Csiky kisfilmes csoportja. A Temesvári Rádió Pestalozzi úti székhelyén a pályázatot kiíró Szórvány Alapítvány részéről Kovács Katalin projektmenedzser és Păștean Nathalia projektasszisztens fogadott minket. Az aradi és a temesvári csoportot (merthogy a Bartók Béla Elméleti Líceum kisfilmes csoportja is jelen volt a mai tevékenységeken) Lehőcz László, a magyar adás főszerkesztője vezette végig a négyszintes épületben s közben sok érdekességet elárult a rádió működéséről. Megtudhattuk tőle, hogy a belső és külső munkatársak által készített napi egyórás magyar adásokban hírek, ifjúsági és családi magazinok, kulturális, nyugdíjas, illetve vallási műsorok kapnak helyet. A Temesvári Rádió román, magyar, szerb, német és szlovák nyelvű adásai ma már nem csak Arad, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyékben, hanem egész Nyugat-Romániában, Erdély keleti részén, de Magyarországon és a Vajdaságban is foghatók. Az éppen sugárzott élő műsor készítésébe is betekinthettünk, de a hírszerkesztők munkájáról is tájékozódhattunk. A vágószobában Lehőcz László a hangfelvételek digitális feldolgozásának alapjaiba vezetett be, sőt régi hangtechnikai eszközöket és a „digitális korszak” előtt használt mágnesszalagokat is bemutatott. 

   Tovább…

Bánsági Kisfilmfesztivál – január–februári tevékenységek

filmfesztival_februar-1 2013. január 24-án tartotta meg első foglalkozását a Bánsági Kisfilmfesztivál nevű programon résztvevő aradi csoport. (A januári beharangozó cikket lásd ITT.) Ekkor ismerkedtek meg egymással a 15 fős csoport tagjai – Papp Anabella, Păcurar Ariana, Tarkó Tina, Tóthpál Béla (IX. A), Havrán Krisztián, Mészár Tamara, Németh Regina (IX. B), Bortoș Júlia (IX. C), Rostás Szandra Tamara (X. A), Bognár Tünde (X. C), Palcu Tímea (XI. B), Nagy Attila (XI. C), Bella Pscherhoffer Réka, Szilágyi Dóra, Weisz Tibor (XI. D) –, majd a csoportvezető (felülírott) ismertette a Bánsági kisfilmfesztivál programját. Felmértük a csoport tagjainak technikai felszereltségét is: kiderült, hogy a 15 fős csoportból körülbelül 10 diák rendelkezik filmkészítésre alkalmas eszközzel. A hiányzó eszközöket iskolai forrásból, illetve a csoporttagok részéről kölcsönzéssel igyekszünk majd biztosítani.

Egy héttel később, január 30-án Ujj János nyugalmazott történelemtanár, helytörténész találkozott a csoport tagjaival és beszélt nekik a helytörténet szerepéről, céljáról. Aradi jellegzetességként a szecessziót emelte ki és vetített képeken mutatta be a Földes-patika, a Rozsnyay-patika és más épületek uralkodó stílusjegyeit. Siska-Szabó Zoltán természetfotós néhány fotográfiai alapszabályt mutatott be, elsősorban az aranymetszés szabályát, ezenkívül felhívta a figyelmet arra, hogy gondosan meg kell választani azt a a napszakot, amikor a lefényképezendő épület megfelelőképpen van megvilágítva. László Ferenc operatőr, a Duna Televízió munkatársa a választható képkivágásokat (közeli, nagy totál stb.), a svenkelést, az állvány használatának fontosságát és sok más filmezési alapfogalmat ismertetett a diákokkal. A foglalkozás végén több kérdés is elhangzott a használható eszközökkel (mobiltelefon, fényképezőgép, kamera), illetve az alkalmazható trükkökkel, képmódosító eljárásokkal kapcsolatban.

   Tovább…

Bánsági diákok kisfilmfesztiválja

short-filmA temesvári Szórvány Alapítvány a Balassi Intézethez beküldött pályázata révén Bánsági kisfilmfesztivál név alatt indít programot. E program keretében temesvári és aradi diákok számára szakköröket szervezünk 6 hónapon keresztül, majd egy filmfesztiválon fogjuk bemutatni az elkészült munkákat.

A szakkörökön legalább 30 diák vesz részt, 15 a Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban és 15 az Aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban. Mindkét csoportnak 1-1 vezetője lesz, akiknek a munkáját egy programkoordinátor segíti. A kisfilmfesztiválra a csoport tagjai egyénileg vagy csoportban jelentkezhetnek.

A program fő célja, hogy erősítse térségünk diákságának a helyi és a magyar értékekhez való kötődését, továbbá elősegítse a kisebbségi identitásépítést.

A szakkörök tevékenységei változatosak lesznek, elméletibb, helytörténeti előadások, illetve gyakorlatiasabb, művészeti foglalkozások váltják egymást. A szakkörökön a diákok megismerhetik a helyi jellegzetességeket, a térség történelmét, kulturális és kisebbségi szempontból jelentős történéseit, intézményeit, épületeit. Ezeket művészeti (elméleti és gyakorlati) foglalkozások követik: fényképezés technikája, filmkészítés.

A program folyamán a szakkörök tagjai 3 megadott helyszínre is ellátogatnak: Temesváron a Szórvány Alapítvány rádióstúdiójába, Újszentesen a helyi televízió stúdiójába, illetve Aradon a Nyugati Jelen napilap szerkesztőségébe. Ezeken a helyszíneken a helyi munkatársak kalauzolása mellett a diákok megismerkedhetnek a felszerelésekkel, a munkafolyamattal, illetve a kész médiatermékekkel. Így a résztvevő diákok jobban megismerik a magyar nyelvű médiát és ennek termékeit, illetve a kisfilmek elkészítéséhez is jó szakmai alapot kapnak.

A program időbeosztását az érdeklődők ITT tekinthetik meg. A jelentkezési lapot itt lehet letölteni.

A IX–XI. osztályok tanulóinak az elmúlt héten, csütörtökön-pénteken hirdettük ki a programot, és már több mint 15 jelentkező van. Természetesen a végzős (tizenkettedikes) osztályok tanulói is jelentkezhetnek, ám esetükben az érettségire való készülést komolyan akadályozhatja a programon való részvétel. (Magyarán: nem elsősorban ezzel kell most foglalkozzanak. 🙂 )

További jelentkezéseket január 21-én és 22-én (hétfőn és kedden) fogadunk még el, de csak a csoport korlátozott létszáma függvényében.