Fejszés tiroli tanító és „Farsching” a kicsiknél

farsang_2013_kicsik-1 Olümposz isteneit hátrahagyva az elemisták napraforgós környezetben ijesztgették a telet maskaráikkal. Felgyarapodva, idén immár 5 osztály tanulói bújtak ötletesebbnél ötletesebb jelmezekbe, melyek ebben a korosztályban, bár sok esetben tanítói segédlettel, inkább a szülők kreativitását tükrözik.

Az előkészítő (nulladik) osztályosok, korukat meghazudtoló módon álltak ki és mondták el, kik vagy mik ők a jelmezben. „Méhecske” tanítójuk sürgött körülöttük, de ők annál magabiztosabban mozogtak. Az első osztályosokat tanítójuk „varázsolta elő” második fellépőkként. Ének produkciójával tündökölt a Moncsicsi majom után vágyakozó kislány. A második osztályosok tanítója rémületet keltett fejszeforgatásával, mely rémületből csak akkor ocsúdott fel a szépszámú közönség, amikor, tanítványai bemutatkozása után táncra adta a fejét, a fejszét letéve, ugyancsak tiroli viseletben megjelenő feleségével, a harmadikosok tanítójával. A farsangi mulatság percekre, egy tiroli tánc erejéig, Farschingba csapott át. A harmadikosok is nagy sikert arattak változatos jelmezeikben. Végül a negyedikesek léptek színre napraforgót megelevenítő tanítójuk vezényletével. S mert ők a „nagyok”, egy-egy aprócska produkcióval is igyekeztek elnyerni a közönség tetszését.

Mielőtt egy közös farsangi sokadalommal zárult volna a mulatság közös része, egy Mikulás-csomagnak tűnő, de színében mégis különböző zsákból a farsangi boszorkák előkotorták a jól megérdemelt apró jutalmakat és tombolatárgyakat, amelyek kisorsolására már az osztálytermekben került sor.

   Tovább…

Országos döntőben a Bűbájos boszorkák

mesevetelkedoA február 1-jén megtartott megyei szakaszon eldőlt, hogy az erdőhegyi Barátnők nevű csapat társaságában iskolánk Bűbájos boszorkái is ott lesznek Nagyváradon a XIV. Mesék szárnyán mesevetélkedő országos döntőjén. Negyedikes lányainknak ezúttal mind a tizenkét Bajor Andor-meséből kell majd számot adniuk. Ezenkívül egy háromperces színpadi produkciót, mesejelenetet is színre kell vinniük a bemutatkozó (PowerPoint-os) képes összeállításuk után.

Sok sikert a csapatnak, melynek tagjai: Adjudeanu Vivienne Orsolya, Mészár Anna Orsolya, Rákóczi Rebeka, Tóthpál Eszter.

A nagyváradi szervezők, Alföldy Andreával az élen, gazdag programmal fűszerezik a március 22–24-i hétvégét. Sok sikert!

Csiky-farsang 2013 – A mítoszok útján

farsang_2013-1 Tavaly a dzsungelben jártunk, idén pedig a görög mítoszok útján. Mármint a február 7-én megrendezett farsangi bál keretén belül.

Izgalmas és kifejezetten látványos díszlettel teremtettek hangulatot a szervező tizedik osztályosok. Sőt, még az Olümposz isteneit, azaz a zsűri tagjait is korhű jelmezzel látták el, az ajándékoktól roskadozó asztalok pedig a tombolajegyet vásárlók hangulatát csigázták fel. Igen, tehát a zsűri: Zeusz, a főisten – Juhász Béla igazgató; segédistenek – Puskel Tünde Emese magyartanár, Erdélyi Kinga testneveléstanár, Milka Zsolt földrajztanár, illetve Hasas Paul közgazdaságtanár. (Kisistenek, azaz diáktagok vajon miért nem voltak?)

Délután hat óra után (egynéhány perccel) meg is kezdődött a mitikus karnevál. Előbb a szervezők jártak egy vérpezsdítő szirtakit, majd a IX. C osztályosok gurították el Erisz aranyalmáját, a viszály csíráját. Az egy négyzetméterre eső görög istenek száma ekkor érte el a maximumot, de a tornatermi közönség ép bőrrel úszta meg az olümposzi hatalmasságok diskurzusát. A XI. B osztályos Tar Adolf és magyarországi táncpartnere, Szabó Noémi adott ízelítőt társasági tánctudásából, majd rövid ideig, mintegy fél percig újra komoly veszély fenyegette a nézőket, merthogy IX. B osztályos zombik lepték el az elsötétített, begázosított füsttel teli termet. Berohantak, picit vicsorogtak, üvöltöztek, majd kirohantak. Túléltük.

   Tovább…

Az Aranycsapat hátvédje a Csikyben!

aranycsapat

buzanszky_aradon-1 Az Aradi Hírek internetes portál és a Csiky Gergely Főgimnázium szervezésében február 6-án Aradra látogatott Buzánszky Jenő, az egykori legendás Aranycsapat jobbhátvédje. Gelei Imre, korábbi szövetségi kapitány, Pásztor Zoltán, a Kossuth Rádió intendánsa és Monos János, az Explorer magazin főszerkesztője kíséretében előbb a hegyaljai Wine Princess pincészetet látogatta meg, majd Aradra érkezve, koszorút helyezett el a Szabadság-szobor talapzatán.

Iskolánk Tóth Árpád-termében kora délután már sok érdeklődő várta az 1950-es évek hírneves magyar válogatottja, az Aranycsapat egyik kezdőemberét. Érkezése után rövid részletet vetítettek a szervezők az 1953-as angol–magyar mérkőzésről, amelyet az akkori házigazdák, némileg óvatlan derűlátással „az évszázad mérkőzéseként” hirdettek meg. (Érdekes volt látni, hogy a találkozón jelenlévők közül többen is úgy örültek a 60 évvel ezelőtt rúgott magyar góloknak, mintha élő közvetítést láttak volna. 🙂 )

A világ vezető sportszakemberei előtt – idézte fel a híres sportviadal történéseit Jenő bácsi – valóban magas színvonalú futballmérkőzés zajlott le, csak a végeredmény különbözött némileg az angolok által elvárttól. 6–3-ra győztek a magyarok úgy, hogy Hidegkuti már a negyvenötödik másodpercben bevette az angol kaput. „Kicsit megvárakoztatott minket, de azért kibírtuk.” (Merthogy röviddel azelőtt, az 1952-es helsinki olimpia elődöntőjében a magyar csapat már a huszonötödik másodpercben 1–0-ra vezetett a korábbi olimpiai bajnok svéd csapat ellen…) Következett ’54 májusában a budapesti visszavágó, amelyet szintén az angolok sürgettek az otthoni zakó után. Nos, az sem teljesen úgy alakult, ahogy ők számítottak rá. „Az angolok egy hétre jöttek, de hét-eggyel mentek el!” (7–1-re kaptak ki az Aranycsapattól. Hm!)

   Tovább…

1000 Karácsonyán

fantazia_muhely-1 1000 Karácsonyán koronázták meg István királyt – válaszolták a könyvmolyok a Napsugár vetélkedő IV. fordulója feladatsorának egyik  kérdésére. Ők, a Fantázia műhely utalására jó 1000 év elteltével koronázták meg önmagukat, tettek így koronát kitartó, szorgalmas munkájuk „fejére”, szerezve így nemcsak plusz pontokat, hanem egy varázslatos éket a vitrinnek vagy könyvespolcnak, ahol ezt otthon őrzik majd büszkén és féltve. A Napsugár szerkesztői jóvoltából ebben az évadban van már jurta, ősmagyar viselet és fegyverzetet bemutató öltöztető baba valamint betlehem is azon a polcon, ahová a korona kerül. Ez csupán egy „hajszála” a magyarságát őrző és tisztelő emberpalántának.

A IV. feladatsor kérdéseit ITT, az eredményeket pedig ITT tekinthetik meg.

Mert korábban kimaradt, most csatoljuk a II. forduló feladatsorát és eredményeit, illetve a III. forduló feladatsorát és eredményeit is, a Fantázia műhely anyagának fotóival együtt.

A legújabb Csiky-Csuky

cs35_2013_jan_nnMúlt héten megjelent, s most már itt, a weblapon is olvasható az idei első
Csiky-Csuky!!!

A tartalomból:

– Hello Csiky! (újévről és az újévi fogadalmakról elmélkedik DustyDawn16)
– Így művészkedtek ti!
(Juhász Kinga és Szabó Bianka rajzai, AnonymOus verse)
– Vándorúton a táltos paripámmal (Mészáros Letícia meséje)
– Tanár úr / tanárnő kérem! (Békési Krisztina angoltanárnőt faggatja Melánia)
– Híres sportolók: Andrés Iniesta
– Így hat a stressz testünkre
– Mint karácsonyfa minden ága
(beszámoló a karácsonyi ünnepségekről)
– A hónap arcai 
(Szabó Csaba András és Farkas Dani)
– Könyvajánló, Aranyköpések, Humorzsák, Sportiram, Csak csajoook, Kívánságkosár
stb. stb.

A korábbi lapszámokat szeretné olvasni valaki? Akkor kattintson IDE!

Hibajelzés

error_buttonHiba az adatbázis-kapcsolat létrehozása során… Sok látogatónk találkozhatott ezzel a felirattal az elmúlt csütörtökön és szombaton, amikor iskolánk honlapjára kattintott. Amint arról az internetes tárhely szolgáltatója tájékoztatott minket, szerverprobléma okozta az ideiglenes leállást. Nevükben is elnézést kérünk a kellemetlenségért, s reméljük, a továbbiakban akadálymentesen működik majd a Csiky internetes oldala. Bármilyen hibát, fennakadást a csiky.posta@yahoo.ro címen jelezhetnek nekünk.

Jótékonysági süteményvásár!

sutivasar_2012januar-1 Ma reggel újra sütivásárra ébredt a Csiky, mégpedig jótékonysági sütivásárra. Az iskola diáktanácsa két, nehéz helyzetbe került diákot kívánt anyagilag segíteni a finom sütemények, tortaszeletek árusításából származó bevétellel.

A nemes célú kezdeményezés teljes sikernek örvendett, a nap végén több mint 700 lej (az eddigi rekordbevétel!) gyűlt össze. Ezt az érintett diákok kapták meg (nevüket, kérésükre, nem hozzuk nyilvánosságra), a vásárlók pedig a finom süti ízével és a jótékonysági rendezvény örömteli emlékével gazdagodtak.

A szervező Diáktanács részéről Mihály Bernadett alelnököt szólaltattuk meg egy villáminterjú erejéig.

sutivasar_2012januar 

   Tovább…