Országos első díj a gyakorlócéges vásáron

gyakorlocegek_nagyvarad_sav

Idén, a 2018–2019-es tanévben is megrendezte a Bihar Megyei Tanfelügyelőség a Gazdálkodj okosan! Országos Tanirodai Versenyt a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban. Ennek lényege a jelentkező iskolák szolgáltatás profilú osztályai által működtetett gyakorlócégek közötti megmérettetés stand, promóciós anyagok, üzleti kommunikáció, tranzakciók és gazdasági jártasság terén. A hasonló témájú romániai versenyek közül ez az egyetlen, amely magyar nyelven teszi lehetővé a XI–XII. osztályos tanulók seregszemléjét. 

Iskolánkat, illetve Arad megyét három csapat képviselte: a XI. C közgazdaság szakos osztály sportszereket forgalmazó cége, a Jump in Sport (felkészítő tanár Szente Gabriella), a XII. B turisztika szakos osztályának utazási irodája, az Omega Travel (felkészítő tanár Lévai Ildikó) és a XII. C közgazdaság szakos osztály Sweet Life cukrászdája (felkészítő tanár Tóthpál Renáta).

A verseny napját március 28-ra tűzték ki. A reggel 8 órai megnyitó után sor került a standok felállítására, amelyre a szervezők 1 óra 45 percet szántak. Ezt követően, 10 órától zajlott az üzleti élet: a versenyző 4-5 fős csapatok egymás között adták-vették a szórólapokat, marketinganyagokat és persze a szolgáltatásokat, de a tényleges vásárlóerőt az iskola diákjai szolgáltatták, akik szívvel-lélekkel vegyültek el a vidám és izgalmas légkörben. A szakemberekből álló zsűri tagjai ezalatt bejárták a kiállítótermet, és kisebb csoportokba tömörülve az összes standot alaposan szemügyre vették, a versenyzőknél érdeklődtek a cégekről, fogyasztóvédelmi és gazdasági jellegű kérdések formájában vizsgáztatva őket. 13 órakor ért véget a küzdelem, amelyet finom ebéd, majd tartalmas városnézés követett, amelynek során a püspöki székesegyházat tekintettük meg. Ezután a díjkiosztás következett.

A fent említett kategóriák mindenikében csak két-két díj került kiosztásra, egy dicséret és egy I. díj. Ezt követte az összesített díj, amely minden verseny kategóriában a legnagyobb pontszámot elérő céget illetett meg, s az adott cég kaphatta meg a 2018–19-es tanév legjobb diákvállalkozása címet. Nagy örömünkre, ezt a címet és a vele járó kupát iskolánk, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium XII. C közgazdaság osztálya hozhatta haza. A csapat tagjai: Godó Ákos, Horváth Yvette, Sisa Renáta, Szabó Beatrix és Bíró Endre, akik mind a vásárlók, mind a zsűri rokonszenvét és elismerését elnyerték. Az osztályt Tóthpál Renáta közgazdaság szakos tanár és egyben osztályfőnök készítette fel a versenyre, akinek ezúttal is köszönjük áldozatos munkáját és támogatását! A versenyzők felkészülését a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület támogatta.

Mindannyiunk nevében mondhatom, örülünk, hogy részt vehettünk ezen a versenyen, és jó szívvel ajánljuk mindenkinek!

[Fotó: Lévai Ildikó, Nagy Dorottya, Sisa Renáta, Szabó Beatrix]

« A 2 »