Matematika tantárgyverseny és Országos Magyar Matematika Olimpia

matekversenyeken_sav

Minden év februárjában és márciusában szokták megrendezni a matematika tantárgyverseny városi és megyei fordulóját, illetve az Országos Magyar Matematika Olimpiát. Mindkét versenyen számos csikys diák is részt vett. 

Február 22-én került sor a matematika tantárgyverseny városi szakaszára, melyen iskolánkból Nyári Tamás (VI. A), Timiș Márk (VI. B), Budacsek Tímea, Varga Levente (V. B), Mészár Anna Orsolya, illetve Sipos Richárd (X. A) vett részt. Március 16-án, a megyei szakaszon a Csiky Gergely Főgimnáziumot Budacsek Tímea képviselte és hetedik helyezést ért el. A feladatok, mint mindig, ezúttal is igen nehezek voltak és jól megdolgoztatták a versenyzőket.

Február 28. és március 3. között Szatmárnémetiben zajlott az Országos Magyar Matematika Olimpia országos szakasza, ahol Arad megyéből a következő diákok vettek részt: Nyári Tamás, Rudolf Barnabás (VI. A), Budacsek Tímea (V. B), mindhárman a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai, Almási Kristóf (VII. osztály, Aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola), Szabó Sára (VIII. osztály, Zimándújfalui Móra Ferenc Általános Iskola), a csikys középiskolások közül pedig Back István Levente (IX. A), Mészár Anna Orsolya (X. A), Spir Rebeka Petra (XI. A) és Kurunczi Viktória (XII. A).

Az országos megmérettetésen az általános iskolások versenye egyfordulós volt és három és fél óra alatt kellett megoldaniuk öt feladatot, míg a középiskolások két fordulóban mérték össze tudásukat.

Azonban a kemény munka mellett jutott idő a kikapcsolódásra és kirándulásra is. A vendéglátó Kölcsey Ferenc Főgimnázium Diákszövetség diákjai játékos városnézésre vittek bennünket. Március 2-án Kaplonyban megnéztük a Károlyi kriptát, Nagykárolyban pedig a Károlyi kastélyt. A Szelyke tanyán fánkot dagasztottunk, maszkot készítettünk és kiszebábot égettünk.

Vasárnap március 3-án a díjkiosztó ünnepséggel ért véget a verseny. Az aradi csapat nem tért haza üres kézzel, hiszen az V. osztályosoknak adott különdíjak közül kettőt is elhoztunk.

[Fotó: Czeglédi Csilla, Budacsek Tímea]

« A 2 »