Viszlát, csodás mesevilág… Elemi osztályosok tanévzárója

evzaro_0-4_sav

Az esős idő ellenére a negyedikesek mosollyal az arcukon ballagtak el június 13-án az iskola dísztermében, a harmadikosok virágalagútja alatt. Ők és a náluk kisebbek számára ekkor köszöntött be a hőn óhajtott nyári szünet. 

Az ünnepségen Tóthpál Renáta aligazgató, Kranowszky Nagy Andrea, az Alma Mater Alapítvány elnöke, Péter Andrea, a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület alelnöke, valamint nagytiszteletű Vékony Zsolt református lelkipásztor, iskolánk protestáns hitoktatója, illetve, természetesen, nagyon sok szülő, nagyszülő, hozzátartozó, diáktárs volt jelen.

A harmadikosok Vékony Zsolt vezetésével és gitárkíséretével énekelték el a Mesevilág című dalt, majd a harmadikos Tapasztó-Gujdár Péter köszöntő verse hangzott el.

„Elbúcsúzhattok a kis udvartól, a harmadikos diáktársaktól, és végre a nagy udvaron tölthetitek a szüneteket, illetve egy emelettel feljebb költöztök. Ez egy komoly lépés a felnőtté válás útján. Ezután több szabadságotok, de több felelősségetek is lesz.” E szavakkal búcsúzott Tóthpál Renáta aligazgató a negyedikesektől. Egy újabb ének után Veres Zsombor (III. o.) búcsúzó szavai következtek. Jakab Lukács és Gali Anita (III. o.) saját verset szavalt.

Zámbori Zsófia (IV. A) és Somodi Adrien (IV. B) szavalt, majd a negyedikesek gitárosai búcsúztak az elemistáktól.

A Böszörményi-díjat a magyar nyelv ápolásáért idén Budacsek Tímea (IV. B) vehette át. Amint arról korábban beszámoltunk, a csikys Párducok lettek a 20. Kurutty általános műveltségi verseny országos győztesei, ezért a csapat tagjai – Tamás Lőrinc (I. o.), Kiss Cintia (II. o.), Veres Zsombor (III. o.) és Budacsek Tímea (IV. B) – Alma Mater-díjban részesültek. Az elemi osztályos tanulók egész évi munkájának kiértékelése következett, osztályonként: Kurunczi Enikő tanító az előkészítősök, Leib Gáspár György az elsősök, Khell Levente a másodikosok, Khell Jolán pedig a harmadikosok tanulmányi és versenyeredményeit vázolta. Bálint Erika (IV. A) és Almási Valéria (IV. B) könyvekkel jutalmazta a ballagó negyedikeseket.

Az ünnepség közös imával, majd a Himnusz eléneklésével zárult. Kellemes vakációt kívánunk az elemistáknak és a nagyobbaknak is!

[Fotó: Horga Annamária, Ilona János]

« A 3 »