„Adjon az Isten szerencsét!…” – Tanévzáró néptáncgála a nagyszínházban

Neptancgala_2016_sav

A Csiky Gergely Főgimnázium néptáncosainak idei tanévzáró előadásában gyönyörködhettek az érdeklődők 2016. június 2-án, az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház nagytermében. Sokan voltak, sokkal többen, semhogy mindenkinek ülőhely jutott volna. Hagyományos népi játékokkal, néptáncokkal és kórusművekkel léptek fel a kisebb és nagyobb csikys hagyományőrzők. 

Adjon az Isten szerencsét!…Nagy László versének első szavaival, az idei néptáncgála mottójával köszöntötte a nézőket az est két házigazdája, Czank Vivien (XI. A) és Strenger Erik (IX. A). Előtte, a műsor nyitányaként széki táncokból adtak ízelítőt a csikys középiskolások. Új vár, Kőhetánc, Új a csizmám, Most viszik Danikáné lányát – a legnagyobbak után a legkisebbek, az előkészítő osztályosok következtek hagyományos népi játékokkal. Az elsősök is népi játékokat mutattak be – Egy szele, két szele, Ki vagy te?, Alszik a csősz, A tokaji szőlőhegyen stb. – de ezeket már táncelemekkel is fűszerezték.

Az ötödikes és hatodikos diákok német táncokkal emelték a hangulatot (és a kalapjukat egymás fejéről, egymás fejére!), majd a másodikosok rajzottak a színpadra, vidám játékfűzérrel, tréfás verbuválással és rábaközi táncokkal. Khell Jolán tanító előkészítős és elsős Kispacsirtái két népdallal arattak lelkes tapsot, a harmadik osztály diákjai pedig a karádi hagyományokat elevenítették fel kanásztánccal, üvegessel, ugróssal és „fiúkerítővel”, dél-alföldi táncokkal és tápéi ugrósokkal.

Szabó Csilla zenetanárnő vezetésével népdal-összeállítással lépett fel iskolánk kórusa, utána pedig a Kárpát-medence legvirtuózabb táncát, kalotaszegi legényest, csárdást és szaporát láthattuk Sisa Rihárd (XII. A), Arros Katalin (XII. C), illetve Kecskés Lóránt (IX. A) előadásában.

Ünnepélyes pillanat következett: Kócsó Alexandrát, Mészár Tamarát (XII. B), Sisa Rihárdot (XII. A) és Szomorú Sándort (XII. C), a középiskolás néptánccsoport idei négy végzősét hívták színpadra a műsorvezetők, hogy illőképpen elbúcsúzzanak tőlük, illetve hogy Sztankó Károly néprajzkutatótól, néptánc- és drámapedagógustól, iskolánk néptánccsoportjának koreográfusától átvegyék a jelképes búcsúajándékot. Őket és a közönséget Bognár Levente, Arad alpolgármestere, a rendezvény fő támogatója is üdvözölte, a szervezőket pedig a hagyományok fenntartására, további ápolására biztatta.

Újabb ritmusváltásként a negyedikesek kalocsai táncokkal, az ötödikes és hatodikos diákok pedig székely verbunkkal, forgatóssal és szöktetőssel „robbantak be”. A fináléban a Mezőségre látogattunk el, merthogy a középiskolások magyarpalatkai táncokat, szökőst, sűrű magyart és sűrű csárdást táncoltak jókedvűen, felszabadultan.

Köszönet mindenkinek, aki jelenlétével megtisztelte a csikys néptáncosok 2015–2016-os tanévzáró előadását! Köszönet az iskola vezetőségének, a tanítóknak és tanároknak, a gyermekeknek és mindenkinek, aki segíti a hagyományőrző munkát!

[Fotó: Csomós Roland, Ilona János, Veres János]

« 1 A 3 »

Kisfilm a nyolcadikosok kincsvadászatáról
„Elbocsátalak téged is, mint mindenkit…” – Búcsúznak a 2016-os tanév végzősei