Európa-napon a csikysek

europa_nap_2019_sav

Május 9-én, csütörtökön emlékeztek meg idén az Európai Unió megalakulásáról, melynek jegyében az európai béke és egység került ismét a középpontba. Robert Schuman, egykori francia külügyminiszter, miniszterelnök javaslatára ezen a napon vette kezdetét a történelmi jelentőséggel bíró integrációs folyamat, melynek eredményeképpen létrejött az Európai Unió.  Folytatás

Európa-napi csemegék

Europa_nap_sav

Május 9-én, hétfőn, Európa napján a Csiky Gergely Főgimnázium képviselte Magyarországot és a magyar kultúrát az aradi városháza előtt megrendezett színes kavalkádban. Civilszervezetek, egyesületek, iskolák mutatták be külön sátorban és érdekes produkciókkal a különböző tagállamokat, azok kultúráját, tradícióit.  Folytatás

Magyarországot reklámoztuk – Csikysek az Európa-napon

Europa_napon_2014_sav

Minden évben részt veszünk a május 9-i rendezvényeken. Európa Napján minden jelentkező iskola bemutat egy országot és egy rövid kultúrprogramot. Az idén iskolánk ismét Magyarországot képviselte, és a VI–VII. osztályos tanulók egy néptánc-összeállítással léptek a közönség elé. A mi pavilonunk igen gazdag felhozatallal büszkélkedett, köszönet ezért a diákoknak, lelkes szülőknek, pedagógusoknak, akik valamilyen formában hozzájárultak a sok-sok hungarikum összegyűjtéséhez. A gasztronómiai bemutatónkon fánk, lángos és Kossuth-kifli szerepelt.

Egyetlen kellemetlenség adódott (immár harmadik alkalommal), és ez a zeneszolgáltatásból adódott. Az egyik néptáncnál egyszerűen zene nélkül maradtunk. Reméljük, jövőre ilyen kellemetlenségek nem fogják beárnyékolni tevékenységünket.

[Fotó és videó: Kurunczi Ferenc] 

Európa-napon a csikysek

europa_nap-0 Május 9-én, Európa Napján, iskolánk tanulói is részt vettek a Városháza mögötti Eminescu parkban szervezett ünnepségen. Az ötödikes és hatodikos diákok Ujvárosi Renáta X. D osztályos tanuló vezetésével Magyarországot képviselték népművészeti tárgyak (mázas edények, varrottasok, fonott kosár stb.), jellegzetes ételek (gulyáskrém, csörögefánk, kürtős kalács), illetve magyarokhoz fűződő híres találmányok, eszközök (gyufa, bűvös kocka, Béres-csepp stb.) segítségével. A csikys diákok népitánccal is felléptek az ünnepségre látogató aradiak előtt. Folytatás