Történelmi emléktúra

vilagos-1 Szeptember 29.-én, az Aradi Magyar Napok keretében a város VI. osztályos tanulói az immár hagyománnyá vált világosi emléktúrán vettek részt. És hogy miként is telt a kirándulás? Íme, Vuin Tímea, az egyik résztvevő rövid beszámolója:

„Reggel 9-kor indultunk a világosi várhoz. Az út körülbelül fél órába telt. Mielőtt a várhoz értünk, meglátogattuk Csiky Gergely pankotai szülőházát és a szőlősi malmot, ahol sok érdekes dolgot megtudtunk a világosi fegyverletétel előzményeiről. A nagy hegymászás előtt leültünk enni a Bohus kastély kertjében, hogy erőnk legyen a mászáshoz. Nagy nehezen értünk fel a várhoz, a fiúk hátulról tolták a lányokat felfelé és egy páran segítettek a csomagokat is cipelni. Három órába telt, míg felértünk. Nagyon fárasztó volt… Megnéztük a rombadőlt várat, pihentünk egyet, majd elindultunk lefelé. Ahogy szaladtunk a hegyről lefelé, alig bírtunk megállni, majdnem eltévedtünk, de szerencsére egy tanár utánunk jött és visszavitt a többiekhez. A kísérők közül néhányan megálltak egy forrásnál tüzet készíteni a szalonnasütéshez. Innen ittunk friss, hideg forrásvizet. Lassan elindultunk lefelé. Egy órába telt, ameddig leértünk a buszhoz és elindultunk hazafelé.

Nagyon jól telt a kirándulás. Jól szórakoztunk és közben tanultunk is.” 

   Tovább…

Nyelvek Európai Napja – vendégekkel

nyelvek_napja-1 Szeptember 26-án ünnepeltük a Nyelvek Európai Napját. Ebből az alkalomból közös tevékenységet szerveztünk az aradi Iosif Moldovan Általános Iskola IV–VIII. osztályos diákjaival. Ezen a csikysek részéről a harmadikosok vettek aktívan részt rajzkiállítással, szövegmondással és néptánccal.

A vendégiskola diákjai furulyakísérettel népdalokat énekeltek, a mieink pedig népi játékokkal és néptánccal léptek fel. A tevékenység végén európai országok zászlócskáit tűzték ki a jelenlévő diákok, majd mindnyájan a színpadon gyülekeztek egy közös fotó kedvéért.

Nézőként jelen voltak a tizenegyedikes filológia osztály tanulói, a másodikosok és a napközisek. A tevékenység során megfogalmazódott e nemzetközi eseménysorozat legfőbb üzenete: nyelveket kell és érdemes tanulni. 

   Tovább…

A többnyelvűséget ünnepeltük

language-1 A nyelvek 2001-ben megrendezett európai évének és a nyelvek első európai napjának sikerén felbuzdulva az Európai Bizottság úgy döntött, hogy szeptember 26-át ezentúl minden évben a nyelvtanulás népszerűsítésének szenteli.

A nyelvtanárok a Nyelvek Európai Napja alkalmából felhívhatják diákjaik és mások figyelmét a nyelvtanulás fontosságára, ezzel is motiválva őket az idegen nyelvek elsajátítására. Tájékoztathatják az embereket munkájukról, és tájékozódhatnak kollégáik tevékenységéről.

Iskolánk idén is kivette részét ebből a programból: 2012. szeptember 26-án több osztályban is különleges nyelvórán vehettek részt a tanulók.

Az V. és VI. A-sok nyelvi játékok révén ismerkedtek az ellentétes értelmű szavakkal és szerepjátékokat játszottak. Az élvezetes, szórakoztató és tanulságos óra eredményesen kultiválta a nyelvek iránti érdeklődésüket, és alkalmat adott az együttműködésre és együtt tanulásra. 

   Tovább…

Egyetemi rajt!

Október 1-jén, hétfőn rajtol az új egyetemi tanév.

Sok sikert, hasznos tanulmányokat, szép élményeket kívánunk minden idei, tavalyi, tavalyelőtti stb. csikys végzősnek, aki első, második, harmadik stb. egyetemi/főiskolai évét kezdi itt, Romániában, vagy külföldön!

A már egyetemi/főiskolai tanárként dolgozó egykori csikyseknek pedig türelmet, figyelmet, eredményes oktatói munkát kívánunk! 🙂

Szent-Györgyi Albert, a tudós és találmányai

szent_gyorgyi_albert-1 Ezzel a címmel tartott szeptember 28-án, pénteken bemutatót a csikys diákok egy részének Dr. Penke Botond biokémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Szegedi Orvostudományi Egyetem (2000-től a Szegedi Tudományegyetem része) Orvosi Vegytani Intézete vezetője, Széchenyi-díjas professzor. Az előadás egyik Nobel-díjas feltalálónkról, Szent-Györgyi Albertről és a tudományban betöltött szerepéről szólt. A professzor úr bemutatója nem csak Szent-Györgyi munkásságát, de emberi oldalát és természetét is bemutatta: intuitív egyéniségéről, nyitottságáról, a demokráciát elnyomó Rákosi-rendszerhez, a tudományhoz és a kutatáshoz való viszonyulásáról is beszélt. Kortársait nem csak munkája és elméje, de egyénisége és közvetlensége, vitalitása is lenyűgözte. (Teniszezett, motorozott, vitorlázott, lovagolt, síelt, 70 évesen megtanult szörfözni, de még 90 éves korában is aktívan sportolt.)

A legtöbb ember számára Szent-Györgyi neve egyet jelent a C-vitamin felfedezésével, ennél azonban sokkal többet rejt életpályája. Egyesek szerint, ha nincs a második világháború, az izomkontrakció területén való alapvető felfedezései még egy Nobel-díjat hoztak volna számára, így azonban további munkáját nem honorálták díjakkal. Azt vallotta, hogy a tudományok terén egy kis nemzet is versenyképes. Álma volt a kutatások és az egyetemek teljes szabadsága. (Nevéhez fűződik a „falak nélküli laboratórium” megalkotása, amely több ezer tudós munkáját szervezte és koordinálta.) Mivel úgy érezte, hogy Magyarországon nincs demokrácia, 1947 végén kivándorolt, ám soha nem akart elszakadni hazájától.

   Tovább…

Aradi Magyar Napok 2012.

Az Aradi Magyar Napok idei programja:

Szeptember 25., kedd

19.00 – Ötéves az Aradi Kamaraszínház – Évadnyitó előadás és gála; Örkény István: Tóték – bemutató (jegyes, bérletes előadás). Helyszín: a Ioan Slavici Klasszikus Színház nagyterme. Szervező: Aradi Kamaraszínház.

Szeptember 28., péntek
17.00 – Szent-Györgyi Albert felfedezései és kora – Dr. Penke Botond  biokémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a bioorganikus kémia neves tudósa, a Szegedi Orvostudományi Egyetem (2000-től a Szegedi Tudományegyetem része) Orvosi Vegytani Intézete vezetője. Helyszín: a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-terme. Szervező: Alma Mater Alapítvány.

Szeptember 29., szombat
VI. osztályosok hagyományos kirándulása Világosra. Szervező: Csiky Gergely Főgimnázium.
Ifjúsági Nap – egész napos rendezvény a sportcsarnokban, majd 19 órától hagyományteremtő AMISZ–RMDSZ barátságos focimérkőzés. Szervező: Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet.

Szeptember 30., vasárnap

10.00 – Az Aradi Magyar Napok nyitó istentisztelete az evangélikus templomban.
20.00 – Piramis-koncert a sportcsarnokban

Október 2., kedd

Pedagógus-nap
16.00 – Pedagógusok beszámolója a 2012-es nyári továbbképző tanfolyamokról; Márki Sándor-díjak és Márki Sándor-életműdíjak ünnepélyes átadása, pályakezdő pedagógusok bemutatása. Helyszín: a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-terme. Szervező: a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Arad Megyei Szervezete.

Október 3., szerda

17.00 – A Havi Szemle c. folyóirat antológiájának bemutatása. Helyszín: a Jelen Ház nagyterme. Szervező: Kölcsey Egyesület.

Október 4., csütörtök

15.00 – Történésztalálkozó. Felkért előadók: Dr. Bona Gábor, a Miskolci Egyetem Bölcsészkar Történeti Intézete Muzeológiai és Művelődéstörténeti Tanszékének vezetője, az MTA doktora, egyetemi tanár; A polgárosodás útján: Arad város története – 1790 – Lehoczky Attila, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium történelem szakos tanára, az 1848-as forradalom és szabadságharc aradi eseményeinek kutatója; 1849-es fegyverletételi emlékmű Kisiratoson – Almási Gábor, a Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola történelem szakos tanára, helytörténész.
18.00 – Könyvbemutató: Jó bolondok ügyvédje – Beszélgetések Tokay Györggyel – Irházi János interjúkötete. Helyszín: a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-terme. Szervező: Szabadság-szobor Egyesület.

Október 5., péntek

19.00 – Ünnepi műsor a Kultúrpalotában: az Aradi Állami Filharmónia kamarazenekarának hangversenye; Kiálts Arad felé… forradalmi líra zenében – 1848–1849. Zenéjét szerezte és zongorán kísér: Incze-Gergely Katalin. Előadó-énekes: Zorkóczy Zenóbia színművész. Hangfelvételről közreműködik: Gáspár Tibor. Szervező: az RMDSZ Arad megyei szervezete, Szabadság-szobor Egyesület.

Október 6., szombat

10.00 – Tisztelgés és koszorúzás a Vesztőhelyen.
11.30 – Szentmise az aradi vértanúk emlékére a belvárosi római-katolikus templomban. Főcelebráns és szónok: Ft. Kondé Lajos, a Szegedi Dóm plébánosa, esperes, pasztorális püspöki helynök, nagyprépost.
13.00 – Emlékezés és koszorúzás a Szabadság-szobornál.

Szervezők: az RMDSZ Arad megyei szervezete, Szabadság-szobor Egyesület, Csiky Gergely Főgimnázium, Alma Mater Alapítvány, RMPSZ, EMKE, Kölcsey Egyesület, Aradi Minorita Rendház, Belvárosi Református Egyházközség, Aradi Evangélikus-Lutheránus Egyházközség, Aradi Kamaraszínház, AMISZ.

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

Tanévnyitó – kicsit másként

evnyito2012-0 Kicsit másként, hiszen a reggeli eső miatt nem a Csiky udvarán, hanem a díszteremben zajlott a 2012–2013-as tanév nyitó ünnepsége. Ott, helyszűke miatt csak az előkészítő, illetve az elemi osztályosok gyűltek össze tanítóik, szüleik, hozzátartozóik társaságában.

Névsorolvasással kezdődött az ünnepség: Hadnagy Éva aligazgató olvasta fel a 15 első osztályos kisdiák nevét, akik Pintér Mária osztályában kezdik tanulmányaikat, majd pedig az előkészítő osztályba iratkozott 24 gyermeket szólította egyenként, akik Kurunczi Enikő tanítónő segítségével fognak egyelőre csak ismerkedni az iskola világával. (S, remélhetőleg, jó benyomásokkal, szép élményekkel gazdagodni már az első napok, hetek alatt.) A színpadon helyet foglaló és (eleinte kiváncsi, riadt, majd kissé álmos szemekkel figyelő) kicsiket a már „veterán” harmadikos Naschauer Karina üdvözölte verssel.

Juhász Béla igazgató köszöntő beszéde után az ünnepség díszvendégei közül Király András tanügyi államtitkár és Bognár Levente alpolgármester biztató szavai, a magyar nyelvű oktatás fontosságára, a magyar közösségbe vetett bizalomra intő gondolatai következtek. Csiszár Balázs hetedikes tanuló gitározott és énekelt, a tizenkettedikes Murvai Dávid pedig Wass Albert A láthatatlan lobogó című versét szavalta el. Ft. Sándor Tivadar plébános kért áldást az új tanévre és annak minden résztvevőjére, majd a Miatyánk és a Himnusz közös elmondása, eléneklése zárta az ünnepséget. 

   Tovább…

Illyefalvi táborozás, az ETALON

illyefalva2012-0 Már a tanév elején tudtam, hogy 10 év elteltével a Könyvmolyok klubja Napsugár vetélkedőjének „fejére” korona kerül. Ugyanis a fő és ugyanakkor egyetlen támogatóm, a kolozsvári Napsugár szerkesztősége jóvoltából már évek óta megoldott problémám az év végi könyvjutalmak kérdése. Csakhogy idénre Zsigmond Emese főszerkesztő beígérte az illyefalvi táborozást az első négy legtöbb pontszámot elérő könyvmolynak. Vetélkedés volt a javából: egyszer fent, egyszer lejjebb, egyszer bent az első négyben, egyszer kint a bűvös négyesből. És megtörtént a csoda! Naschauer Kinga-Beatrix (negyedikes) csak a második fordulótól kapcsolódott be a vetélkedőbe, de mert kitartó szorgalommal dolgozott, eljutott a negyedik helyre. Back István-Levente (másodikos) csak akkor nem volt közel a célhoz, amikor éppen más versenyekre való készülődés osztotta fel szabadidejét. De megérdemelten jutott el mégis az 5. helyről Illyefalvára, ugyanis a 3. helyezett Cirják Zsana-Mária (harmadikos) az országos kosárlabdabajnokságon vett részt csapatával Brassóban (korcsoportjában bajnokok lettek!), ezért csak pár órás látogatás jutott neki Illyefalvából. Az 1. helyezett Mészár Anna-Orsolya, illetve a 2. helyezett Tóthpál Eszter (mindketten harmadikos) tanulóknak minden dicséret kijár, hiszen ők már tavaly is „kibérelték” maguknak az előkelő helyezéseket. 

   Tovább…