Iskola Másként – Első Nap

A négy évfolyamról a természettudományos diákok kiscsoportokban ismerkedést, tapasztalatcserét, versenyekről, kirándulásokról, foglalkozásokról élményeiket osztották meg egymással. Így a „kicsik” – (9.-sek) hasznos információkat kaptak az „öregektől” – (12.-sek). Páll Mária

A Kincskereső Óvoda közép- és nagycsoportos gyermekei hétfőn, az Iskola másként program keretén belül, Egészségügyi napot tartottak.

Mai meghívottunk Czernák Angelica asszisztens volt, aki sok érdekes és hasznos tanáccsal látta el a gyermekeket, majd játékosan bemutatta, hogy milyen egy asszisztens vagy orvos munkája a mindennapokban.

A gyermekeknek lehetőségük nyílt arra, hogy sebet kössenek, vérnyomást és lázat mérjenek, valamint eljátszhassanak sok érdekes orvosi műszerrel.

Borsos Anett és Albu Davidhazy Hédy óvónők

Ar putea fi o imagine cu 8 persoane şi copil

A héten a vallásórák is másként zajlanak – Vízkereszt és Hamvazószerda között a farsanghoz köthető néphagyományokkal, versekkel, dalokkal ismerkedünk. A Bibliából is olyan részek kerülnek elénk, melyekből a jókedv, a közös örvendezés, tánc, zene és hála árad, hiszen mindez része minden Krisztusban hívő életének.

A kisebbek álarcot színeznek, a nagyobbak játékkal derülnek, a legnagyobbak pedig egy egész heti menüt terveztek meg hús nélkül.

Back Mária és Tóbiás Emőke vallástanárok

Ar putea fi o imagine cu 6 persoane, persoane studiind, carte, chioşc de ziare şi text

A Kincskereső Óvoda kiscsoportosai számára is elkezdődött az Iskola másként program hete.

Hétfőn, az egészségügyi nap keretén belül, Ciucle Erika asszisztens tartott érdekes és izgalmas bemutatót az egészségügyi dolgozók munkájáról.

A gyerekek kipróbálhatták a sebellátást, az injekció adását, sőt egy sztetoszkóp segítségével egymás szívdobogását is meghallgathatták.

Nagy Sarolta és Lénárdt Ágnes óvónők

Ar putea fi o imagine cu 7 persoane şi persoane studiind

Az iskola másképp első napján, a két nyolcadik osztály tanuloi az “Easy print”nyomdba látogattak.Természetesen a nyomtatás elképzelhetetlen írott szöveg nélkül. Az írói osztály elektronikus fájlokban küldi a nyomtatandó anyagot a grafikai osztálynak. Ezek alapján készítik el a nyomólemezeket. Minden hónapban sok tekercs papír érkezik a nyomdába ezeket dolgozza fel a tekercses ofszetnyomó gép. A gépek hengereire vannak ráerősítve a nyomólemezek. A nyomtatás és a vágás után a gép összehajtogatja az íveket, melyek mindegyike 32 oldalt tartalmaz. A könyvek ívekből állnak, melyeket a könyvkötészeten kötnek össze.

Molnár Mária Magdolna 

Ar putea fi o imagine cu 5 persoane, haină din puf şi albăstrea

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizennyolc − 4 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .