Projekttalálkozó Olaszországban

A KEEPING UP WITH DIGITAL NATIVES – KA210-SCH-7D9BD738 címmel futó Erasmus+ pályázatunk elérkezett az első év végéhez, így 2023. november 6–10. között sor került a második transznacionális projekttalálkozóra, amelynek ezúttal az olasz partneriskola volt a házigazdája.

Gioia del Colle városába minden partneriskolából 2-2 képviselő érkezett: Paulo Alberto da Silva Teixeira és Carmen Cravo, a portugáliai Agrupamento de Escolas À Beira Douro iskolából, Fatime Özuysal és Abdulvahap Gök a törökországi Buca Fatih Sultan Mehmet Anadolu Lisesi iskola képviseletében, Rudolf Ágnes és Erdei Emese pedig a Csiky Gergely Főgimnázium részéről. A házigazda az olaszországi I.I.S.S. „Licei Canudo-Marone”- ITI „Galilei” iskola volt, melynek projektirányítója, Pietrina De Giorgi és több kollégája fogadta a résztvevőket.

Ez a találkozó a különböző internetes és közösségi médiás felületeink feltöltéséről és ellenőrzéséről szólt, ugyanis pályázatunknak minden produktumát publikussá tesszük az e-Twinning oldalon, pályázatunk honlapján, az Instagram-, valamint a Facebook-oldalunkon is. Ezeket az oldalakat a projekttevékenységek disszeminációjára is használjuk. Szó esett a következő projekttalálkozóról is, melynek egyeztettük és rögzítettük az időpontját.

Sok időt szenteltünk a projekt időközi beszámolójának elkészítéséhez szükséges teendőknek, valamint a Beneficiary modul platform kitöltésén is dolgoztunk.

Szünetekben sor került az iskola megtekintésére, ahol a partnereknek megmutatták az iskola különböző létesítményeit, és fogadott bennünket az olasz iskola igazgatója is.

Délutánonként a program befejezése után meglátogattuk Sassi di Matera városát, mely barlanglakásokból álló negyedek komplexuma, és 1993 óta az UNESCO Világörökségének részét képezi. Elátogattunk Alberobellóba is, mely Puglia tartomány egyik leghíresebb látványossága, ahol a „trullók kis, kúpos tetejű kunyhói” borítják a vidéket, valamint felfedeztük Gioia del Colle városka csodálatos kastélyát és épületeit.

« A 2 »

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

egy × 4 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .