Kultúrpalotánk őrei Nagyenyeden

Kultúrpalotánk őrei Nagyenyeden [Fotó: Páll Mária]

Április 21–22. között Nagyenyeden rendezték meg az Örökségünk őrei nevű verseny regionális döntőjét, melyre a dr. Muntean Tibor történelemtanár által felkészített csapatunk, a Kultúrpalotánk őrei sikeresen továbbjutott. A csapat tagjai: Gyarmathy Tímea, Molnár Alexandra, Nagy Júlia, Szatmári Kata, Szél Emese, Tiba-Fischer Eszter, valamennyien a IX. A osztály diákjai.

Pénteken, miután elfoglaltuk szállást, bejártuk a gyönyörű iskolát, illetve annak hatalmas udvarát. Páll Mária, biológiatanár kíséretében volt még egy kis időnk megcsodálni a város központját is.

Szombat délelőtt még egyszer elpróbáltuk színdarabunkat, s délután, a köszöntő beszédek után el is kezdődött a verseny. A jelenlévő nyolc csapatból hárommal kellett megküzdenünk. A rengeteg munka meghozta gyümölcsét: harmadikok lettünk. Este fáradtan, de élményekkel tele érkeztünk haza.