Mert engem érdekel! Mert nekem számít!

Csaknem 4 mázsa zöldséget és gyümölcsöt gyűjtöttünk össze a rászorulók részére.

Iskolánk idén is csatlakozott a Zöldségek és gyümölcsök hete elnevezésű országos jótékonysági akcióhoz, melynek keretén belül hétfőn és kedden (november 21-én és 22-én) a rászorulók részére adományokat gyűjtöttünk.

Rekord mennyiségű zöldség és gyümölcs érkezett intézményünk aprajától és nagyjától, bizonyságot téve önzetlenségükről, empátiájukról, emberszeretetükről, segítőkészségükről. A hétfői gyűjtés eredményeként több mint 120 kg felajánlás érkezett, ami már magában szép teljesítmény. Ezt azonban túlszárnyalta a másnap megérkező adomány, hiszen a hétfői kétszeresét hagyták az iskola bejáratánál felállított gyűjtőpontokon.

Az adományokat kedden az Alma Mater Alapítvány mikrobusza szállította Kisiratosra, a Pio atya Gyermekotthonba, ahol nagy örömmel fogadták a rengeteg zöldséget és gyümölcsöt. Ezúton köszönjük minden kedves adományozónak, diákoknak és szülőknek egyaránt a nemes gesztust. Felemelő érzés megtapasztalni azt az összefogást, cselekvőkészséget, amellyel a szükséget szenvedők felé fordul intézményünk közössége. Isten fizesse százszorosan jóságukat!

« A 3 »