Tóth Árpád terem

nevado-5 Arad híres szülöttéről, a nyugatos költőről nevezték el 2012. június 2-án, szombaton az iskolánk új épületszárnyában nemrég átadott dísztermet.

A névadó ünnepségen részt vett és rövid beszédet mondott Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, majd ő és Bognár Levente, Arad alpolgármestere leleplezték a bejárat mellett elhelyezett névtáblát. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Faragó Péter parlamenti képviselő, Király András oktatási államtitkár, illetve ft. Király Árpád marosi főesperes, aki felszentelte a névtáblát és a dísztermet.

Juhász Béla igazgató köszöntötte a vendégeket és az egybegyűlt tanárokat, diákokat, érdeklődőket, majd rövid műsorra invitálta őket az iskola dísztermébe. Ennek keretében Tóth Árpád-verseket, népdalokat, az elsős és másodikos diákok által bemutatott népi játékokat, valamint kisiratosi néptáncosok legényesét láthatták, hallhatták az érdeklődők. Az ünnepséget követően a szövetségi elnök körbejárta a Csiky épületét, megtekintette a tanári szobát, néhány osztálytermet és írt az iskola emlékkönyvébe.