Nyolcadikosok országos felmérése

Június 14-én, kedden, a román nyelv és irodalom írásbeli próbával kezdődött a nyolcadikosok idei országos felmérése. Ezen a Csiky Gergely Főgimnázium 33, illetve a zimándújfalui Móra Ferenc Általános Iskola 4 nyolcadikosa „állt rajthoz”. Június 16-án, csütörtökön matematikából, 17-én, pénteken pedig magyar nyelv és irodalomból adnak számot tudásukról.

Mindhárom nap reggel 9 és 11 óra között zajlik a felmérés, a diákok 8:00 és 8:30 között érkezhetnek meg. Az írásbeli próbák a Csiky Gergely Főgimnázium új épületrészének U11-es (első emelet) és U23-as termében (második emelet) zajlanak, a csomagok megőrzésére a (szintén új épületrészbeli, földszinten található) könyvtárterem áll rendelkezésre.

A nyolcadikos tanulók a tavaly bevezetett új típusú, 10-12 oldalas munkafüzetecskén dolgoznak, ami a tételsort is tartalmazza, s amelyet a próba végén le kell adni. Szükség esetén pótlapokat is lehet igényelni, amelyeket a felvigyázó tanárok a munkafüzethez csatolnak.

A tételek kidolgozására két óra áll a tanulók rendelkezésére, amelyet azután mérnek, hogy a füzet első oldalát mindenki kitöltötte a megfelelő adatokkal. (Erre körülbelül 15 perc jut.)

Azok a tanulók, akik nincsenek a teremben a tételek kiosztásakor, elvesztik a jogukat az aktuális felmérésen való részvételhez. Rosszullét esetén, amennyiben elhagyni kívánja a vizsgatermet, a diákot az egyik felvigyázó tanár kíséri a mosdóhoz és vissza.

A tanulók a tételek kidolgozásához kék színnel író tollat vagy golyóstollat, a rajzok és ábrák elkészítéséhez fekete ceruzát használhatnak. A matematika írásbeli próbán rajzeszközök használata is megengedett.

Az esetleges hibák kijavítását tantárgyanként egységesített módon lehet elvégezni. Ennek pontos menetét mindhárom napon elmagyarázzák a felvigyázó tanárok. A vizsgalapok számozását is a felvigyázó tanárok végzik el, a dolgozat beadásakor. Az utolsó három diák együtt hagyhatja el a vizsgatermet a dolgozatok beadásakor. A dolgozat beadásának megtagadását jegyzőkönyvben rögzítik, s ez a felmérésről való kizárást is jelenti.

A vizsgaterembe segédanyagokat (füzetet, könyvet, képlettárat, jegyzeteket stb.), illetve bármilyen típusú elektronikus kommunikációs vagy számolóeszközt bevinni szigorúan tilos! Ezek birtoklása az írásbeli próbáról való azonnali kizárással jár, még akkor is, ha nem használták őket.

A felmérés időtartama alatt szigorúan tilos bármilyen segédanyag használata, ahogyan az egymás közötti beszélgetés és a másolás is! A teremben hangot és mozgóképet rögzítő webkamerák működnek. A felvételeket az Arad Megyei Tanfelügyelőség veszi át és ellenőrzi, a személyes adatok kezelésére vonatkozó 677/2001-es törvény (és utólagos kiegészítései) betartásával.

Az óvások előtti eredményeket június 23-án, csütörtökön függesztik ki. Az esetleges óvásokat ugyanazon a napon 16.00 és 19.00 óra között, illetve június 24-én 8.00 és 12.00 óra között lehet benyújtani, a végleges eredményeket pedig június 30-án, csütörtökön függesztik ki. A képességvizsga átlaga 80 százalékban számít bele abba a felvételi jegybe, amely alapján a diákok felvételt nyernek a kilencedik osztályba. További információkat a Csiky Gergely Főgimnázium titkárságán, illetve a 0257-210002-es telefonszámon lehet igényelni.

Az írásbeli próbákon feladott tételeket és a hozzájuk tartozó javítókulcsot IDE kattintva érhetjük el.