Budapesten, a Rákóczi Szövetség vezetői fórumán

[Fotó: Orosz Sándor]

2022. február 25–27. között közel félezer középiskolás találkozhatott Budapesten a Rákóczi Szövetség vezetői fórumán. A számos program mellett a résztvevők beleláthattak a szövetség tavalyi tevékenységébe, ugyanakkor megismerkedhettek az idei tervekkel is. A szervezet a Kárpát-medencét behálózó közösségére, hagyományaira és támogatói bizalmára építve igyekszik a magyarság szolgálata érdekében végezni tevékenységét.

A gazdag hétvége eseményeit legjobban a diákok gondolatai tükrözik vissza:

„A rendezvény előadásainak a budapesti, patinás épülettel rendelkező Szent Margit Gimnázium díszterme adott otthont. Ezek közül nekem a Hazajáró stábjának a bemutatója tetszett a legjobban. De a Szent István Bazilika látogatása is nagy élmény volt számomra, mert most jutottam fel először a Bazilika kupolájába és a tetején található kilátóra. Azt kell mondanom, hogy talán innen lehet legjobban rácsodálkozni Budapestre. A kilátáson kívül a túravezetőnk által átadott információk még érdekesebbé tették az élményt.” (Charles-Fekete Farkas Frederick, IX. A)

„Számomra egy felejthetetlen élmény marad a parlament meglátogatása. Legfőképp azért fogott meg, mert betekinthettünk Magyarország működésének »politikai színfalai« mögé. A parlament épülete egy építészeti remekmű, emellett tele van csodálatos festményekkel és ereklyékkel. Amit még sokáig nem fogok elfelejteni, a hajózás, amikor Budapest gyönyörű esti látványát egy finom vacsora kísérte.” (Spir Ádám, XII. A)

„Nagyon érdekesnek találtam Takaró Mihály előadását. Több dolgon is elgondolkoztatott, és ezek mellett történelmet is »tanított«. Az előadást szórakoztatónak tartottam, némely esetben viccesnek is. Összességében a bemutatók közül ez volt a legérdekfeszítőbb a számomra. A legszebb látványt Budapesten viszont számomra a Parlament nyújtotta, akárhányszor látom, mindig elcsodálkozom rajta.” (Andó Nándor, XII. A)

„Nagyon örülök, hogy részt vehettem ezen a kiránduláson, és hogy új barátságokat alakíthattam ki ebben a 3 napban. Az előadások nagyon érdekesek voltak, közülük Takaró Mihály beszéde érintett meg a legjobban. A kirándulás legélvezetesebb eseménye a szombat esti hajóút volt a Dunán, ahol a vacsora mellett Budapest történelméről bővíthettük tudásunkat.” (Mezei Dávid, XII. C)

„Számomra ez a tábor örök élmény marad. Igaz barátokat, ismerősöket ismerhettem meg, akikkel talán életre szóló barátság alakult ki. Minden program nagyon tetszett, de főként a parlament és a bazilika meglátogatása. Ilyet nem minden nap láthatunk. Örülök, hogy eljuthattam ide, és remélem, hogy lesz még alkalmam ilyen eseményeken részt venni.” (Miklós Zsanett, XI. C)

„Nekem nagyon tetszett a Rákóczi Szövetség rendezvénye. Jó volt kicsit jobban megismerni Budapestet. Kedvenc programom az esti zenés, vacsorás hajózgatás volt a Dunán, aminek remek hangulata volt, de emellett természetesen az előadások is tetszettek, kiemelten a közönségtalálkozó a Hazajáró csapatával és a pódiumbeszélgetés a tartós párkapcsolat titkáról, párkeresésről és nagybetűs életről.” (Szatmári Martin, XII. A)

„Én most először voltam a Rákóczi Szövetség által szervezett eseményen, és azt kell mondanom, hogy nagyon tetszett. Sok új barátságot sikerült kötnöm, és nagyon sok mindent tudtam meg Budapestről. Az egész esemény nagyon jól volt megszervezve, mindig volt valami program, így hát sohasem unatkoztunk.” (Godó Álmos, XI. C)

A szervezők mindent megtettek, hogy a résztvevők élményekkel gazdagodva térjenek haza és hozzák magukkal azt az érzést, hogy hozzátartozunk ahhoz a magyar nemzethez, amely a Kárpát-medencében bár különböző országokban él, de egy nyelvet beszél és magyar nyelven gondolkodik és álmodik.

[Fotó: Orosz Sándor, Spier Tünde]

« A 2 »