„Ez lesz életed élménye!” – ilyen egy Mákvirág-tábor

A 2021-es Mákvirág-díjas középiskolások Szovátán

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége idén is pályázatot hirdetett a Mákvirág-díj, azaz a megye legjobb IX., X., XI. és XII. osztályos tanulója cím elnyerésére, amelyre online lehetett pályázni 2021. szeptember 23-ig. A tanulók a bronz, ezüst, arany és gyémánt fokozatokat érhetik el, aszerint, hogy először, másodszor, harmadszor vagy akár negyedszer részesülnek a kitüntetésben.

Az előző tanévben elért kiemelkedő eredmények alapján a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai közül Csonka Nikolett (tavalyi végzősünk, arany fokozat), Back István Levente (XII. A, arany fokozat), Szabó Sára (XI. A, ezüst fokozat) és Juhász Zoltán László (X. A, bronz fokozat) részesült kitüntetésben. A díjazottakat meghívták a szovátai Teleki Oktatási Központban 2021. október 6–10. között szervezett Mákvirág-táborba is. (Egyetemi teendői miatt Csonka Nikolett, sajnos, nem tudott velünk lenni a táborban és a díjátadáson.)

Egy hajnali ébredés és néhány vasúti átszállás után szerda délután érkeztünk meg Szovátára, ahol társasjátékok mellett megkezdődött az ismerkedés, majd közös sorozatozással folytattuk az estét.

Csütörtökön, reggeli után, 3-4 fős csapatokra osztottak fel minket, majd nyomozók szerepébe bújva a „Kicsoda Pompónia, és mi történt vele?” nevű tevékenység során különböző feladatokat kellett teljesítenünk a városban. A feladatok elvégzése közben kimutattuk a természet iránti szeretetünket, álcát készítettünk magunknak, illetve csapatfotók is készültek ott, ahol a víz táncot lejt. A nyomozást lezárva egy kávézóban folytattuk az ismerkedést, majd kvízesten vettünk részt.

Pénteken ellátogattunk a Gyilkos-tóhoz és a Békás-szoroshoz, ahol a tájban való gyönyörködés mellett csónakázásra is volt lehetőségünk. A kirándulásról visszaérkezve került sor az eredményhirdetésre, amelyen a kvízest pontszáma és a Pompónia utáni nyomozás sikeressége alapján lehetett helyezést elérni. Ezután a díjkiosztó ünnepségen vettünk részt, majd Lászlófy Pál Istvánnal, az RMPSZ örökös tiszteletbeli elnökével, a Mákvirág-program mentorával, és Dr. Lőrinczi Zoltánnal, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kárpát-medencei Magyar Oktatásért felelős helyettes államtitkárával beszélgettünk.

Szombaton szintén ismerkedéssel és sorozatnézéssel töltöttük az időt, háttérbe szorítva az alvás szükségletét, hiszen igyekeztünk a tábor utolsó napjának is minden percét kihasználni, vasárnap pedig felejthetetlen élményekkel és új barátságokkal indultunk haza.

Annak ellenére, hogy az idei táborban kevesen voltunk, mindannyiunk nevében kijelenthetem, hogy a nagyon hamar kialakuló családias hangulatnak köszönhetően szoros barátságok születtek, illetve a tábor olyannyira emlékezetes élménnyé vált, hogy hazaérkezésünk óta is nagyon gyakran gondolunk vissza rá.

Köszönjük az RMPSZ-nek és a szervezőknek, Gulyás Beatrixnek, Csáki Tamásnak és Kucsván Zsoltnak, hogy idén is ilyen csodálatos táborban lehetett részünk, és már most alig várjuk, hogy újra pályázhassunk a Mákvirág-díjra, hiszen amellett, hogy annak elnyerése hatalmas elismerés, az általa nyújtott élmények és tapasztalatok miatt megéri megpróbálni, hogy kiemelkedő eredményeket érjünk el, minél többet kihozva magunkból.

[Fotó: Kucsván Zsolt, Szabó Sára, és mások]

« A 2 »