Változatos programok az idei Nemzedékek találkozóján

Nemzedékek találkozója az Alma Mater Alapítvány szervezésében, 2019. szeptember 20–21-én

Fotókiállítás, ökumenikus istentisztelet, Baranta-bemutató, kézműves foglalkozás kicsiknek és nagyoknak, osztály- és évfolyam-találkozók, retro parti – mindezekre az Alma Mater Alapítvány által idén 15. alkalommal megszervezett Nemzedékek találkozóján került sor, 2019. szeptember 20-án és 21-én.

Ahogy az a rendezvénysorozat hirdetésében már szerepelt, szeptember 20-án, pénteken délután Siska-Szabó Zoltán Az én világom című emlékiállításának megnyitójával kezdődött az idei Nemzedékek találkozója a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében. Katona Péter, a békéscsabai Márvány Fotóműhely elnöke méltatta a tavaly ősszel elhunyt természetfotográfus munkásságát, akiről tudjuk, hogy fényképészként, fotóversenyek szervezőjeként, zsűritagjaként és más módon is készségesen állt az aradi magyar középiskola rendelkezésére, valahányszor csak hívták.

Szeptember 21-én, szombat reggel az arad-belvárosi római katolikus templomban gyülekeztek a találkozó résztvevői. Az ökumenikus istentiszteleten Simon Réka evangélikus lelkipásztor, iskolánk volt diákja hirdetett igét, a köszöntés, a szentírási olvasmány s az imádságok révén Blénesi Róbert plébános, minorita atya, Baracsiné Dávid Zsuzsanna református lelkipásztor, Simon András arad-belvárosi baptista lelkipásztor és Jakab István evangélikus-lutheránus lelkész, a kezdő és a kivonulási ének, illetve a Himnusz orgonakíséretével pedig Tankó László orgonista, az arad-belvárosi római katolikus templom kántora működött közre. A Vox Angelicus vonósnégyes – Tóthpál Béla (első hegedű), Miskovics Tibor (második hegedű), Kászoni László (brácsa), Pataki Károly (cselló) – két zenedarabot is előadott, Tapasztó Ernő színész pedig Vörösmarty Mihály A vén cigány című versét szavalta el. Nagy örömmel hallgattuk az aradi származású, Bécsben élő Nagy Andrea művészi orgonajátékát, aki Leon Boellman, Théodore Dubois és Johann Sebastian Bach egy-egy zeneművével kápráztatta el a hallgatóságot.

Fél 11-kor a Csiky Gergely Főgimnázium, illetve a Mihai Eminescu Általános Iskola (a volt Zárda) udvarán üdvözölték a véndiákokat. A Csiky udvarán Kranowszky-Nagy Andrea, az Alma Mater Alapítvány elnöke és Spier Tünde iskolaigazgató szólt a jelenlévőkhöz. Egy rövid hagyományőrző zenés-táncos bemutató keretében az elemista diákok Kispacsirták csoportja énekelt Khell Jolán nyugalmazott tanító irányításával, Gáli Anita és Tapasztó-Gujdár Péter ötödikes diákok szavaltak, majd négy idei végzősünk, Back Annamária, Spier Szilvia, Kecskés Lóránt és Nagy Tamás vidám kalotaszegi legényest és párost mutatott be.

11 órától többféle program közül is választhattak a találkozó résztvevői. A Csiky Gergely Főgimnázium, illetve a volt Zárda osztálytermeiben és folyosóin kötetlen beszélgetés során eleveníthették fel a régi emlékeket a volt osztály-, évfolyam- és iskolatársak. Közben az udvaron a a temesvári Losonczy István Hagyományőrző és Sportegyesület, Baranta csapata korhű öltözékben, gazdag kelléktárral az ősi magyar harci módszerek fortélyaiból adott ízelítőt, majd a nézők is kipróbálhatták (ki is próbálták!) az ostor használatát, a botos párharcot és az íjászatot. A Tóth Árpád teremben kicsik és nagyok egyaránt hangulatos kézműves foglalkozáson vehettek részt, este 8 órakor pedig a Jelen házban DJ Patent vezetésével retro partival ért véget a nemzedékek találkozója.

[Fotó: Kurunczi Ferenc, Ilona János]

« A 3 »

Szentes Mónika fotói a Nemzedékek találkozójáról: ITT és ITT.