„Csak anyanyelvemen lehetek igazán én” – Nagyváradon, a magyar tantárgyverseny országos szakaszán

mikes_nagyvarad_sav

Április 24–26. között rendezték meg a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszát, melynek ezúttal Nagyvárad és az Ady Endre Elméleti Líceum adott helyet. A verseny mottója: „A nyelv az legyen, aminek lennie illik: hív, kész és tetsző magyarázója mindannak, amit a lélek gondol és érez”. 

Kurunczi Andrea tanárnő kíséretében kilenc diák képviselte Arad megyét a versenyen: Szatmári Kata Karolina (V. osztály – kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola), Tekeres Dénes (VI. o. – simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola), illetve a Csiky Gergely Főgimnázium részéről Dobos Carlos (VII. o.), Bíró  Gergő (VIII. o.),  Jakab Fanni (IX. A), Csonka Nikolett (X. A), Naschauer Kinga (XI. A), Kurunczi Viktória (XII. A) és Bíró Endre (XII. C).

Az utazás és a regisztráció után a verseny a szerdai ünnepélyes megnyitó keretén belül hivatalosan is kezdetét vette, majd este egy rövidebb városnéző sétára is rászántuk magunkat.

Másnap reggel került sor a dolgozatírásra, ezután pedig ki-ki kedve szerint válogathatott a programok között: volt, aki csoportos városnézésre ment, és volt, aki Nagyszalontára kirándult, így élvezve napsütéses időjárást. Este pedig a Népek tengere című színházi előadásnak lehettünk nézői a Szigligeti Színházban.

Pénteken, április 26-án délelőtt került sor az eredmények kifüggesztésére, délután pedig a díjkiosztóra, ahol Naschauer Kinga átvehette az RMPSZ különdíját. Az idei magyar országos tantárgyverseny lezárásaképpen a szervezők táncházzal készültek, melynek, mint minden évben, nagy sikere volt.

[Fotó: Kurunczi Andrea]

« A 2 »