Egy hagyományos színházi előadáson a színészek kisebb vagy nagyobb létszámú közönség előtt mutatnak be egy történetet beszéddel, mozdulatokkal, hanghatásokkal, látványelemekkel, olykor a zene- és táncművészet, illetve a vizuális művészetek eszközeit is felhasználva. A Láthatatlan Színház egészen más. Itt az előadás „nézői”, a vándorok egyenként, bekötött szemmel járnak állomásról állomásra, a saját lelkükből emelt díszletek között. A „színészek” a révészek, akik vezetik, segítik őket, miközben a látáson kívüli többi érzékszerven keresztül dramatizálják a történteket. Az „előadás” sikeréhez annyi szükséges, hogy a vándorok komolyan vegyék a feladatukat. „Mert amíg nyitott szemmel nézve egészen egyszerűnek is tűnhet a világ, a színházunkban járó ember egy láthatatlan ösvényen elindulhat élete mélyebb rétegeihez, végeredményben Isten teremtette önmagához.” (Forrás: http://lathatatlanszinhaz.mlap.hu//)
Miközben az udvaron és a tornateremben javában zajlanak a sportnap rendezvényei, április 18-án, nagycsütörtökön a Csiky Gergely Főgimnázium könyvtártermében egy sokkal csöndesebb, rejtettebb tevékenység folyik iskolánk számos pedagógusa és diákja szervezésében. Back Mária, Nyári Andrea, Pálfi Anett, Vékony Zsolt, Godó Ákos, Horga Annamária, László Andrea, Nagy Dorottya és Naschauer Kinga a révészek, akik a jelentkező mintegy 40 diákot és pedagógust reggel 8-tól délután 3óráig kalauzolják életük fontosabb állomásain keresztül. Merthogy az emberi élet ennek a láthatatlan színházi napnak a témája, a születéstől egészen a halálig, majd – a húsvét ünnepéhez is szervesen kötődve – a feltámadásig.
A jelentkezők a könyvtár előterében várakoznak, csöndes, meditatív zenét hallgatva hangolódnak arra a körülbelül tízperces periódusra, amelyet bekötött szemmel, az általuk nem látható, de körülöttük mozgó, őket vezető révészek társaságában a „színházteremben” töltenek. Egy révész kézenfogva vezeti be őket a könyvtárterembe. Szívhang, majd sírás jelzi a születés pillanatát. Suli, szerelem, diszkó, esküvő, munka, születésnap – pontos forgatókönyv szerint követik egymást az életesemények, jól kiválasztott szövegrészletek, zenék és hangeffektek mélyítik az élményt. Azután újabb szívhang jelzi az idő múlását, a betegség, az öregedés folyamatát, majd megszakad a hang, és lepellel takarják le a földön fekvő vándort. Temetés: a lepel-koporsófedélre kukoricaszem-göröngyök peregnek. A belső utazás legmélyebb, legmegrendítőbb pillanatai ezek: gyász, halál, elmúlás. De nem itt, nem ebben a sötét mélységben ér véget a vándorút. Új, reményteli zene jelzi a feltámadás pillanatát, majd felhajtják a leplet és Ady Endre Az Úr érkezése című versének soraira vezetik ki a vándort. Utána érkezik egy újabb vándor, indul egy újabb életút…
Az alábbi képek csupán az eseményt dokumentálják, de nem adják, nem adhatják vissza a vándorok élményeit, érzéseit, a Láthatatlan Színház valódi hangulatát. Az csak bekötött szemmel, a közvetlen, harsány valóság kizárásával és belső világunk megnyitásával tapasztalható meg. A szervezők ígérete szerint erre további alkalom is nyílik majd.
A könyvtár előterébe visszatérő vándorok írásban is megfogalmazhatták véleményüket. Ezekből idézünk.
„Ilyet még soha nem éreztem, mintha az egész életem pörgött volna le 10 perc alatt. Mintha egy jövőkép lett volna.”
„Még soha nem tapasztaltam ilyesmit, egyszerűen más volt, mint egy rendes színház. Furcsa volt, hogy nem láthattam semmit, így inkább a hallásra összpontosítottam. Maga a színdarab üzenete is tetszett. Köszönöm ezt a szép élményt!”
„Érdekes volt és nagyon kreatív, tényleg olyan érzés volt néha, mintha előre repültem volna az időben vagy vissza, és az én életemet élném át.”
„Jó volt. Főleg amikor a sírba fektettek. Meg az is tetszett, amikor öreg voltam, és elfújtam a gyertyát.”
„Egy különleges és elgondolkodtató élmény volt. Egy elképesztő ötlet, melyre mindenkinek szüksége volt. Ez megmutatta, hogy vakon bízni valakiben néha nem is rossz. Az itt eltöltött tíz perc egy örök élmény marad a számomra. Köszönöm!”
„Nagyon izgalmas volt, mindig vártam, hogy mi következik. Voltak meglepő részek, de azért szerintem nagyon nagy élmény volt. Mindenkinek ajánlom, mélyen elmerülni a gondolatokban és csak hangokra, érzésre hagyatkozni.”
„Érdekesnek találtam az élet útját, és rájöttem, hogy milyen hamar meghal az ember. A testünk az egy eszköz, amivel másokkal kommunikálhatunk és meg kell oldjuk a Földön levő problémáinkat.”
„Megrázó volt! Felkavart, meghatott, elgondolkodtatott! Kellenek az ilyen események! Köszönöm!”
„Így, a nagycsütörtöki istentisztelet előtt, különösen jó érzés feltöltődve menni és rákészülni!”
„Köszönöm, Uram, hogy szeretsz engem! Vezesd utamat, vezess utamon!”