Csikys Családi Csodavárás, a karácsonyvárás jegyében

csikys_csaladi_csodavaras_sav

Ahogy azt korábbi hirdetésünkben már jeleztük, a Csiky Gergely Főgimnázium szülői bizottsága, a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület, pedagógusok, szülők és diákok közös szervezésében november 28-án került sor a Csikys Családi Csodavárás című rendezvényre, a karácsonyvárás jegyében. Alább rövid beszámolóval, fotókkal és videóval idézzük fel a rendezvény hangulatát, ezáltal is hangolódva a közeledő karácsonyra. 

A rendezvény elején az iskola dísztermében találkoztak a főszervezők – Lészay Magdolna és Bíró Emese – a sok-sok érdeklődő szülővel, diákkal és pedagógussal, akik előtt Nt. Vékony Zsolt József protestáns hitoktató vallásórás csoportja énekelt, a hatodikos Nyári Tamás mondott köszöntőt, az előkészítős Balog Sára és Pataky Csongor szavalt, illetve Szabó Csilla zenetanár vezetésével az iskola kórusa lépett fel, furulya-, gitár- és citerakísérettel.

A karácsonyi vásárok hangulatát idéző forgatag az iskola folyosóin kapott helyet. (Bár a hely néhol meglehetősen szűkösnek bizonyult a nagy számú érdeklődő miatt.) A gyermekek által a tanítókkal és szülőkkel közösen készített sok-sok ajándéktárgyat, karácsonyi díszt, gyertyát, adventi koszorút nemcsak megnézni, de megvásárolni is lehetett, rendkívül méltányos áron. Édes finomságokból, süteményekből, palacsintából, gyümölcsökből is bőségesen falatozhatott, aki közben megéhezett, a tematikus szobákban (tantermekben) pedig kézműves foglalkozáson (Tódor Judit szalontai kézműves vezetésével), mézeskalács-díszítésen (Szénási Zsuzsanna zerindi mézeskalácsos vezetésével), vidám fotózáson (László Ferenc operatőr vezetésével), cipősdoboz akcióban (Rogoz Marianna tanárnő vezetésével, aki a kis Détári Hanna gyógyulására szervezett adománygyűjtést is irányította), karaokeban (Fekete Karolina angoltanár vezetésével), társasjátékokban, csöndes beszélgetésekben vehettek részt az érdeklődők. Az iskola egy csöndesebb zugában Spier Tünde igazgató és Tóthpál Renáta aligazgató ismertette az érdeklődőkkel a Boldogságóra programot, amely a pozitív pszichológia kutatásaira épül és egy kiegyensúlyozottabb, boldogabb nemzedék nevelését célozza meg.

Idézzük fel néhány fotóval és egy rövid kisfilmmel is az ünnepváró Csikys Családi Csodavárást.

[Fotó: Fodor Tímea, Ilona János. Videó: Ilona János]

« A 2 »

Sajtóvisszhang:

Ilyen még nem volt! Három CS! (Takáts D. Ágnes, Nyugati Jelen)

Karácsonyváró kavalkád a Csiky-ben (Pataky Lehel Zsolt, Aradi Hírek)