Mangalica Fesztiválra látogattak turizmus szakos diákok

mangalica_fesztival_sav

November 3-án, szombaton, egy szép, verőfényes napon látogatott Szegedre, a Mangalica Fesztiválra iskolánk néhány turizmus szakos diákja Nyári Andra és Melinda tanárnők, illetve Hasas Paul tanár úr vezetésével. 

Először a Kárász utcán sétáltunk végig, merthogy ez Szeged fő sétálóutcája, majd külön váltunk, és egy óra szabadidőt kaptunk nézelődésre. Egy könyvesboltba is betértünk, ahol nemcsak nézelődtünk, de vásároltunk is. Utána a Széchenyi térre mentünk, ahol a fesztivált megrendezték.

Sok olyan standot találtunk, ahol kézműves tárgyakat kínáltak eladásra. Olyan standokat is szemrevételeztünk, ahol édességeket, különleges dzsemeket, lekvárokat, szörpöket és természetesen mangalica termékeket kínáltak az érdeklődőknek. Nyilvánvalóvá vált a számunkra, hogy mit neveznek gasztroturizmusnak.

A fesztivál hangulatát koncertek tették még élvezetesebbé. Néhányan a Tisza-part melletti parkba is elmentünk, ahol ismét kihasználtuk a tavaly óta ismert forgókat, hintákat, s jót szórakoztunk mindannyian. Visszatérve a Széchenyi térre, néhány csoportképet készítettünk és hazafelé indultunk.

Nagyon várjuk a legközelebbi kirándulást!

[Fotó: Nyári Melinda]