Amikor még nem volt se tévé, se internet… Rádiókiállításon, Visky Ferenccel

visky_ferenc_radiokiallitas_sav

November elsején nyílt meg az Arad Megyei Tanács székházának előcsarnokában, Visky Ferenc szervezésében az Arad rádiói című kiállítás, amely egyben a Nemzeti Román Rádió 90. évfordulójára való megemlékezés is. Az elmúlt héten, november 8-án, csütörtökön a IX. A osztállyal is felkerestük a kiállítást, hogy a távközlés egyik legfontosabb mérföldkövével és a közelmúlt technikatörténetével ismerkedjünk. 

A kiállított eszközöket – rádiókészülékeket, szalagos magnetofont, távírókat, elektroncsöveket, egyéb alkatrészeket, rádiózással kapcsolatos könyveket, folyóiratokat – maga a szervező és gyűjtő/tulajdonos, Visky Ferenc mérnök mutatta be. Róla közismert, hogy rádióamatőrként is tevékenykedik, illetve hatalmas rádiógyűjteménye van, mintegy 150 készülékkel rendelkezik, a számtalan alkatrészről nem is beszélve. Az őt jobban ismerők azt is tudják, hogy első saját rádiókészülékét 13 évesen, a családi száműzetés idején rakta össze. (Édesapját, id. Visky Ferenc református lelkipásztort 1958-ban letartóztatták és az egyházi megújulást hirdető CE-mozgalom elleni koncepciós per elsőrendű vádlottjaként 22 évre ítélték, a család többi tagját, a kisgyermekekkel együtt pedig kényszerlakhelyre hurcolták, előbb egy évre a Duna-deltába, néhány hónapra Temes megyébe, majd további három évre a Bărăganba, Lătești helységbe.)

Visky Ferenc örömmel magyarázott a kilencedikes diákoknak, olyan részleteket is megemlítve, amelyek minden bizonnyal furcsának, ha nem érthetetlennek tűnhettek a fiatalok számára. Például azt, hogy a kiállításon is látható egyik készüléket gyakorlatilag ki sem lehetett kapcsolni, így az 50-es, 60-as évek állami propagandaműsorait szünet nélkül „élvezhették” rajta a hallgatói. Vagy hogy a lenti galériában az 5. képen látható kazettás magnetofont főként nem kedvenc zeneszámok, hanem lehallgatott beszélgetések rögzítésére használta az Állambiztonsági Főosztály (a Szekuritáté) annak idején…

Érdekes és tanulságos betekintést kaptunk vendéglátónk jóvoltából a közelmúlt egy jelentős korszakába, amikor még nem volt se tévé, se internet… csak rádió! Köszönjük a lehetőséget!

« A 2 »