Pécsi diákok alkotásai a Csikyben

pecsi_diakok_rajzai_sav

Június 7-én, csütörtökön rendhagyó kiállítás nyílt iskolánk első emeletén. A Pécsi Református Kollégium diákjainak rajzait, festményeit, grafikáit mutatta be Siska-Szabó Hajnalka rajztanár, a kiállítás szervezője Bognár Levente aradi alpolgármester és dr. Muntean Tibor iskolaigazgató, illetve csikys diákok jelenlétében. 

Hosszú évek óta tart már a testvériskolai kapcsolat a Pécsi Református Kollégium és a Csiky Gergely Főgimnázium között. Ennek részeként mindkét iskola diákjai rendszeresen küldenek válogatást képzőművészeti alkotásaikból a másik intézménybe, hogy ezek által is erősödjön, fejlődjön a kapcsolat.

Éppen erről, a kapcsolat fontosságáról beszélt Bognár Levente alpolgármester a megnyitón. „Fontos megismerni egymást. Ha az emberek nem ismerik egymást, egymás értékeit, akkor nincs kapcsolat. Ezért jó, ha tudjátok, hogy ott, a testvérvárosban is ugyanolyan diákok vannak, mint ti. Minden közös projekttel a célunk közelebb hozni azokat, akik Aradon és Pécsen laknak, dolgoznak, tanulnak.”

A projekt folytatásaként ősszel a mi diákjaink munkáit fogják kiállítani Pécsen.

[Fotó: Ilona János]

« A 2 »