„A középkori Arad” – játékos csapatverseny

kozepkori_arad_sav

December 8-án, a Csiky-napon az Arad megyei magyar iskolákból, vagy magyar tagozatról, illetve Temesvárról érkezett VI–VII. osztályosok A középkori Arad című játékos csapatversenyen vehettek részt iskolánk Tóth Árpád termében. 

Az ágyai Olosz Lajos Általános Iskola, az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola, az Erdőhegyi Általános Iskola, a kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola, a simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum, a zimándújfalui Móra Ferenc Általános Iskola, illetve a Csiky Gergely Főgimnázium versenyzői először egy feladatlapot oldottak meg, majd egy rovásírással leírt szöveget kellett lefordítaniuk a megadott rovás ábécé alapján.

A következő két feladatban egy kis mezőgazdasági ismeretre is szükség volt: a csapatok egy-egy poharat kaptak, amelyben öt különböző féle mag volt összekeverve; a feladatuk az volt, hogy kiválogassák és megnevezzék a magokat. Ezután mindegyik csapat öt féle italt kapott, amelyeket kóstolgatás alapján kellett azonosítaniuk.

Egy magyar találmány, a gomb is főszerepet kapott az egyik feladatban: a csapatoknak négy gombot kellett minél gyorsabban felvarrniuk egy-egy vászondarabra. Ezután aradi középkori eseményekre utaló képrejtvényeket fejtettek meg a versenyzők.

S hogy kicsit mozogni is legyen alkalom a versenyzés közben, a csapatok az aradi országgyűlésről készült festmény egy-egy másolata alapján kellett felvenniük azt a pózt, amit a festmény ábrázolt. Utána három bibliai igehelyre vonatkozó részt kerestek ki, végül pedig egy részletet néztek meg a Dzsingisz kán életéről szóló Mongol című filmből és az arra vonatkozó kérdésekre válaszoltak.

A vetélkedő győztese végül a kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola csapata lett, a második helyezett pedig a zerindi Tabajdi Károly Általános Iskola négy tanulója. Iskolánk csapata – Andrasoni Henrietta Orsolya, Diel Eduárd Márk, Komori Viktória, Rónai Zoltán (VII. o.) – harmadik helyezést ért el. A nyolcadikos csikys segítő diákok nevében is – Back István Levente, Csapó Dávid, Naschauer Karina, Sallai Krisztina – gratulálunk valamennyi versenyzőnek!

[Fotó: Ilona János, Vajda Noémi]

« A 3 »