Díjkiosztás az Örökségünk fotópályázaton

oroksegunk_dijatadas_sav

A 2017-es Csiky-nap nyitányaként december 8-án, pénteken reggel került sor az Örökségünk fotópályázat hivatalos lezárására, azaz a pályázat kiértékelésére és a nyertesek kihirdetésére. 

Ahogy azt a közönségszavazás bejegyzésében már közöltük, az Alma Mater Alapítvány és a Csiky Gergely Főgimnázium által október végén meghirdetett pályázatra a november 30-i határidőig összesen 12 általános iskolás és 27 középiskolás diák küldött be fotókat.

A három tagú zsűritől – László Ferenc, operatőr, Siska-Szabó Zoltán, természetfotós, Szilágyi Dóra, fotóművész – a pénteki díjkiosztáson megjelent diákok hideget, meleget egyaránt kaptak. László Ferenc és Siska-Szabó Zoltán egyaránt utaltak a formai szempontok betartásának fontosságára (helyesen kitöltött jelentkezési lap, a pályázat témájához való kapcsolódás, a képek elvárt technikai jellemzőinek betartása stb.), Szilágyi Dóra pedig az egyéni látásmód keresését, a téma megközelítésének változatos módszereit emelte ki. Mindezek mellett döntő szempont volt a befektetett munka mennyisége is, azaz hogy mennyire járt utána egy-egy fotós a témájának, mennyire kereste (és találta) meg a legmegfelelőbb helyet és pillanatot a fényképezéshez.

Valamennyi pályázó diákfotós egyéni részvételi oklevelet kapott (ezen egyik saját fotójuk is látható). A díjazottak pedig a következő diákok lettek:

V–VIII. osztályosok

I. díj: Ménesi Vivien (Zimándújfalui Móra Ferenc Általános Iskola, VIII. o.) – Fény a sötétben
II. díj: Rónai Zoltán (Csiky Gergely Főgimnázium, VII. o.) – Remény
III. díj: Back István Levente (Csiky Gergely Főgimnázium, VIII. o.) – Őr a város felett
Közönségdíj (a weblapos szavazáson): Nagy Andor (Aurel Vlaicu Általános Iskola, VIII. M).

Középiskolások

I. díj: Gál Ruth (XI. A) – Hagyományőrzés
II. díj: Cirják Zsana (IX. C) – Végállomás
III. díj: Nagy Dorottya (X. C) – Pontos véletlen
Közönségdíj (a weblapos szavazáson): Horváth Bálint (IX. C).

Az első helyezettek (mindkét korcsoportban) értékes fődíjjal, egy-egy Canon EOS 1300d típusú tükörreflexes digitális fényképezőgéppel dolgozhatnak gazdagodtak, de a többiek is szép ajándékoknak (kompakt fényképezőgép, külső merevlemez, fotóállvány, illetve fotótáska) örülhettek. A jutalmak beszerzéséhez Elekes Gábor (Concord Shop Kft.) nyújtott komoly támogatást.

A nyerteseknek, illetve valamennyi pályázónak gratulálunk, és kívánjuk, hogy a fotózást kitartóan folytassák! A pályázók által beküldött valamennyi fotót a szavazási oldalon láthatjuk, immár nem csak kóddal, hanem a szerzők nevével kiegészítve.

Képek a díjátadóról [Fotó: Ilona János, Juhász Alexandra]

« A 2 »