Az idei tanév utolsó évzárója

evzaro_9-11bc_sav

A diákok nagy örömére, végre, eljött ez is! A technológia szakos IX–XI. osztályok évzáróját június 23-án, pénteken reggel tartottuk meg. 

Tóthpál Renáta, a Csiky Gergely Főgimnázium aligazgatója nyitotta meg az ünnepséget, arra biztatva minket, hogy jövőre is szorgalmasan tanuljunk, de előbb élvezzük a nyarat, hiszen megérkezett a VAKÁCIÓÓ. 😀

Ezt követően az osztályfőnökök a díjkiosztást kísérő hangulatos kis beszédekkel fordultak osztályaikhoz. Hasas Paul (aki Nyári Melindát is helyettesítette) a IX. B és a X. B, Kurunczi Andrea a IX. C, Tóthpál Renáta a X. C, Lévai Ildikó a XI. B, Rudolf Ágnes pedig a XI. C osztály legeredményesebb tanulóit szólította ki az oklevelek, díjak és különdíjak átvételére.* Az anyagi fedezetet mindezekhez a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület támogatása tette lehetővé. Az évzáró a diákok által összeállított rövid kisfilmek/videók vetítésével zárult.

De ezzel még nincs (teljesen) vége, hiszen június 26-tól a IX. B, illetve a X. B és C osztályok Sonkolyosra utaznak, egy négynapos túrára, s majd csak azután kezdődik a valódi pihenés.

Mindenkinek kellemes vakációt és jó szórakozást a nyár izgalmaihoz!!!

*A díjazottak részletes listáját hamarosan külön bejegyzésben tesszük közzé.

[Fotó: Ilona János]

« A 2 »