Így éltük meg mi – ’56-os megemlékezésen, Budapesten

budapest_56_sav

Október 21–23. között iskolánk négy diákja – Godó Ákos, Kecskés László Lóránt, Mureşanu Anna, Sisa Renáta – Czeglédi Csilla tanárnő kíséretében Budapesten járt. A Rákóczi Szövetség által a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 24. alkalommal szervezett Gloria Victis elnevezésű 1956-os emlékünnepségen vettünk részt, amely Kárpát-medencei ifjúsági találkozóval és középiskolai történelmi vetélkedővel volt összekötve. A rendezvényen idén 2500 Kárpát-medencei egyetemista és középiskolás vett részt, köztük határon túliak is. 

Már az úton sem unatkoztunk, hisz új ismerösökre tettünk szert a temesvári, szalontai és nagyváradi diákok személyében. Megérkezésünk után Budán vacsoráztunk, majd Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész koncertjét hallgattuk meg.

Másnap, szombaton a budai Várkertbe látogattunk, ahol éppen őrségváltás zajlott. A Magyarság Múzeumában egy játék keretében megtudtuk, miként készítik a magyar paprikást, valamint felemelhettünk egy katonai páncélzatot is.

A Műegyetem aulájában megrendezett megemlékezésen több száz ember rótta le tiszteletét az 1956-os forradalom során elhunyt emberek előtt. Ezt fáklyás felvonulás, majd a Bem téren koszorúzás követte, ahol beszédet tartottak az egyetem egykori hallgatói is. Vacsora után a Weiner-Szász Kamaraszimfónikusok előadásán vettünk részt.

Vasárnap az Országház üléstermében hallgattuk meg dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntőjét, majd két idegenvezető segítségével betekintést nyerhettünk a Parlament szebbnél szebb részeibe, köztük a Kupolaterembe, ahol a magyar koronázási jelvényeket őrzik.

Fáradtan, de élményekkel gazdagon tértünk vissza, annak reményében, hogy a jövőben is részt vehetünk majd ilyen színvonalas programokon.

(Az emlékünnepségről bővebben a Rákóczi Szövetség honlapján olvashatunk.)

[Fotó: Godó Ákos]

« A 3 »