Előadás, ajándékozás, vacsora és jó hangulat… Előkarácsony a kollégiumban!

Bentlakasi_elokaracsony_2015_sav

„A Karácsony felé közeledve egy kicsit kezdünk hinni az álmokban. Olykor a rohanó világban megkopnak a fények, a remények és a hit is elhalványul. A mai estén szeretnénk megőrizni a hitet, lelkünkben égjen a Karácsony fénye és a gyermeki vágyainknak ne szabjunk határt…” December 16-án, szerda este e szavakkal köszöntötte e beszámoló szerzője a kollégiumi előkarácsonyon az egybegyűlteket.

A műsort egy kis csillag pajkos történetével kezdtük, amelyből megtudhattuk, hogy mióta van csillag a karácsonyfa csúcsán. (Lefogadom, hogy ezen még te sem gondolkoztál el, kedves olvasó!) Ezt követően egy verses összeállítást halhattunk a kilencedikesektől és a tizedikesektől. Ady Endre Karácsonyi rege című költeménye is elhangzott, majd az előadásunk végén a Pásztorok pásztorok című dalt énekeltük el egy-egy csillagszóróval a kezünkben. Az igazgatónő kérésére a Mennyből az angyal is elhangzott, sőt Laci bácsi gitárkíséretével József Attila Betlehemi királyok című versét is elénekelték néhányan.

Végül, de nem utolsó sorban az ajándékozásra került sor, amikor meglátogatott minket az Alma Mater Alapítvány „Jézuskája”. Ezúton is köszönjük az ajándékokat!

No, és mi maradt hátra? Hát persze, hogy a várva várt vacsora, amikor sok finomságot szolgáltak fel elénk a segítőkész tizenkettedikes lányok!

Békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánnak a kollégium pedagógusai és diákjai!

[Fotó: Szilasi Róbert]

« A 2 »