Az idei utolsó tanévzáró

utolso_evzaro_2015_sav

Július 2-án, csütörtökön a IX. B, IX. C, X. B és X. C osztály diákjai gyülekeztek iskolánk Tóth Árpád dísztermében. Ők a szakmai gyakorlat miatt fejezték be ilyen későn a tanévet. Sőt, még most sem mondhatta mindenki, hogy „Végre vakáció!”, mivel a kilencedikes szakosztályok számára csak a jövő héten végződik a szakmai gyakorlat. 

A díjkiosztót Hadnagy Éva igazgató nyitotta meg egy rövid motivációs beszéddel, arra buzdítva a diákokat, hogy a következő tanévben sokkal több jó eredményt mutassanak fel. A buzdításhoz aztán a jelenlévő osztályfőnökök is hozzájárultak, miközben a díjakat és dicséreteket átnyújtották az arra méltóknak. (Az ellenőrzőket pedig mindenkinek odaadták, akár örült neki, akár nem. :)) Rövid volt az ünnepség, de július és a kánikulai napok elején senki nem is vágyott hosszas ceremóniára. A diákok számára ezzel le is zárult a 2014–2015-ös tanév. Viszlát szeptemberben!

——————————————————————–

Szerkesztői két kiegészítés:
1. Szombaton szállítjuk az idei díjazottak teljes névsorát. Nem lesz rövid, arra számítsunk.
2. Továbbra is szorítsunk az érettségizőknek! Az ő eredményeikkel jövő héten jelentkezünk. Mihelyt a dolgozatkaravánok visszatérnek országos körutazásukból…

[Fotó: Ilona János]

« A 2 »