Ökumenikus vallásolimpia, megyei szakasz

Vallasolimpia_2015_sav

Tegnap, március 7-én került sor az ökumenikus vallásolimpia Arad megyei szakaszára. A Csiky Gergely Főgimnáziumban reggel 9 órakor kezdődött a verseny 5 hetedikes és 3 nyolcadikos, tehát összesen 8 tanuló részvételével.

A csikysek mellett a Simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola két hetedikes diákja is részt vett a versenyen, őket Deák Bálint Sándor készítette fel. Iskolánk diákjainak Back Mária és Horváth Csaba volt a felkészítője. 

A rövid tesztkérdések mellett a hetedikeseknek Jézus egyik csodájával kapcsolatban, a nyolcadikosoknak pedig a szőlőmunkásokról szóló példabeszéd – „Így lesznek az utolsók elsők, az elsők meg utolsók.” – alapján kellett fogalmazást írniuk.

A folytatás, vagyis az országos szakasz április 7–10. között lesz Marosvásárhelyen. A tételsorokat, illetve a javítókulcsot az alábbi linkekre kattintva tekinthetjük meg:
VII. osztályos tételek és javítókulcs
VIII. osztályos tételek és javítókulcs