Csikysek rajzai a világűrben

A Csiky Gergely Főgimnázium diákjai idén részt vettek az ESA (European Space Agency)  és a Raspberry Pi Foundation által kihirdetett Astroberry Mission Zero programjában, amely lehetőséget biztosít arra, hogy diákok egyszerű programokat írjanak, amelyeket a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) futtatnak egy Raspberry Pi miniszámítógépen. A program keretében egy 8×8-as LED mátrixon jelenhetnek meg a diákok által készített alkotások.

A Csiky Gergely főgimnázium diákjai Kovács Sáfár Enikő rajztanárnő segítségével egy kis rajzpályázaton vettek részt, amelynek során egy 8×8-as mátrixot kellett kreatívan, színekkel kitölteni, hogy egy kép formálódjék belőle. A beküldött rajzok közül két alkotást választottak ki, amelyek meg fognak jelenni az űrállomáson: az V. osztályos Boros Hanna-Zselyke és Kaszta Viktória Ágnes munkái.

A programozó csapatot Boros Hanna-Zselyke és Kaszta Viktória Ágnes mellett az V. osztályos Popa Ayan Márk, a VI. osztályos Märtz Emilián és Weichelt Hanna-Gabriela alkotta. Közös céljuk az volt, hogy először Zselyke rajza jelenjen meg a LED mátrixon pár másodpercig, majd a “Csiky Gergely Arad” felirat fusson végig rajta, végül pedig Viki rajza tűnjön fel.

A rajzok programkóddá alakítása és a kód megírása mintegy egy-két délutánt vett igénybe, miközben a diákok megismerkedtek a programozás alapjaival, és megértették, hogyan lehet egyszerű grafikai elemeket megjeleníteni egy LED mátrixon. A folyamat során a diákok különböző programozási technikákat alkalmaztak, miközben folyamatosan gyakorolták a problémamegoldást és a kódolási logikát.

A kódunk 2025 júniusában fog lefutni a Nemzetközi Űrállomáson, ezt követően pedig egy elismerést kapunk, amely tartalmazza az ISS pontos helyzetét a kódunk futtatásának időpontjában.

Ez a projekt egyedülálló lehetőséget adott a diákoknak arra, hogy egy kis részüket eljuttathassák a világűrbe, és megismerkedhessenek a programozás érdekes világával.