Helytörténeti találkozó a Csikyben

Ifju_helytorteneszek_2015_sav

Az Arad megyei általános iskolások számára 2015. október 2-án helytörténeti találkozót szerveztek a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében. Az immár második alkalommal megrendezésre került találkozó témája az iskolatörténet, illetve településeink híres szülöttei voltak. Az esemény ötletgazdája és támogatója a Szabadság-szobor Egyesület, amelynek elnöke, Király András oktatási államtitkár tartott rövid bevezetőt a rendezvény elején. Iskolánk részéről Lehoczky Attila történelemtanár volt a szervező.

A találkozón a résztvevő iskolák küldöttségei betűrendi sorrendben mutatták be dolgozatukat:
– az ágyai Olosz Lajos Általános Iskola diákjai az iskola névadójáról, Olosz Lajosról tartottak bemutatót;
– a házigazda Csiky Gergely Főgimnázium diákjai Iskolánk és a háború címmel tartottak előadást;
– az Erdőhegyi Általános Iskola küldöttsége Kerekes Ferencet mutatta be;
– a kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola diákjai Páter Godó Mihály címmel mutattak be dolgozatot a legendás jezsuita  szerzetesről, iskolájuk névadójáról;
– a Pécskai 2-es Számú Általános Iskola küldöttsége Magyar népdalgyűjtők címmel tartott előadást;
– a Simonyifalvi Általános Iskola diákjai is névadójukról, Simonyi Imre költőről értekeztek;
– hasonlóképpen, a zerindi Tabajdi Károly Általános Iskola diákjai Tabajdi Károly főispánról tartottak bemutatót.

A hét dolgozatot nyomtatott formában, egy kis kötetben is ajándékba kapták a találkozón résztvevő iskolák diákjai, így maradandóvá vált munkájuk.

Hasznos volt ez a találkozó, hiszen a diákok megoszthatták tudásukat a velük egykorúakkal, tapasztalatot cserélhettek, beszédkészségüket is fejleszthették, illetve a Csikyvel, (remélhetőleg) jövendő iskolájukkal is ismerkedhettek. Kulturális és a nemzeti tudatot építő jellege miatt szervesen illeszkedett az Aradi Magyar Napok rendezvénysorozatába is.

[Fotó: Ilona János, Tóthpál Béla]

90 éve született dr. Kovách Géza

Kovach_Geza_megemlekezes_sav

Szinte napra pontosan egy évvel a tavalyi Kovách Géza-emléknap után idén, október 2-án a rangos történész, néprajzkutató, közíró, tanár szakmai munkásságát feldolgozó kötetet mutatta be a Szabadság-szobor Egyesület. Az apropót Kovách Géza születésének 90. évfordulója adja, amelynek pontos dátuma december 22-re esik.

„A madárnak (…) szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége.” Ezzel a Tamási Áron-idézettel nyitotta meg a rendezvényt Király András oktatási államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke, s a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében összegyűlt hallgatóságot üdvözölve külön is köszöntötte a Békés Megyei Levéltár munkatársait (az est előadóit), illetve dr. Kovách Géza leányát és két unokáját. Az egykori történész kollégára emlékezve megjegyezte: Kovách Gézától akarva akaratlanul is tanult mindenki. S bár végig fájó seb maradt a számára, hogy nem lehetett egyetemi oktató, kutató, de életének utolsó másfél évtizedében, a rendszerváltás után mégis alkalma volt kutatni, cikkeket és könyveket megjelentetni.

Dr. Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatója is kapcsolódott ehhez a gondolathoz, jelezvén, Kovách Géza az egyetemről való igazságtalan eltávolítása után is megfutotta tudományos pályáját, de úgy, mintha malomköveket akasztottak volna a nyakába. Gazdaságtörténeti, ipartörténeti, jobbágytörténeti, néprajzi munkái mellett a Bánság történetének témájában is ő tette le a legtöbb nóvumot az utóbbi 20 évben. A gyulai Dürer Nyomda kiadásában Válogatott tanulmányok címmel most megjelentett kötet épp e tudományos sokoldalúság méltó metszetét kívánja az érdeklődő olvasók elé tárni. De Kovách Géza „a levelesládák kutatója” is volt, komoly erőfeszítéseket tett Márki Sándor, Fábián Gábor, Salacz Gyula és mások hagyatékának feldolgozására. Mintegy 40, a levelezéssel kapcsolatos publikációja közül kiemelkedik a viszonylag kevesek által ismert Magyar élet a régi Bukarestben – levelestár a XIX. század második feléből című önálló kötet, amely az ELTE kiadásában 1996-ban jelent meg.

Czégé Petra levéltáros a betegség miatt távol maradó dr. Blazovich László üzenetét tolmácsolta, dr. Héjja Julianna Erika, a Békés Megyei Levéltár főlevéltárosa pedig dr. Kovách Géza néprajzi témáiról, útkereséséről tartott részletes, hivatkozásokkal, utalásokkal és idézetekkel gazdagított bemutatót. A Miltaller-Miskovits duó (Miltaller Lajos és Miskovits Tibor) klasszikus darabok részleteiből összeállított zenei intermezzóval örvendeztette meg a hallgatóságot.

No Images found.