Időpont: napsütéses csütörtök reggel, április 25. Helyszín: az aradi nagyállomás. Jelenlévők: IX., X., XI. turizmus osztályok, kb. 40 tanuló és három pedagógus, köztük én is, a IX. B osztály osztályfőnöke. Állapot: mindenki nagyon álmos és még nincs teljesen tisztában azzal, hogy mire is vállalkozott, ami később ki is derül.

Közel egyórás út után megérkezünk a helyszínre, Radnára, ahol először a központi épületek építészeti stílusát mutatja be Hasas Paul, turizmus tanár, aki nagyon komoly dokumentációval készült az egész kirándulásra. Rövid sétát teszünk a radnai kegytemplomig. (A „rövid” jelzőről alaposan megoszlik diákjaink véleménye…) Ott egy jól informált idegenvezető bemutatja nekünk a templomot, mesél az építési körülményeiről és megosztja velünk azokat a legendákat is ( pl. a török lovas lovának a patanyoma), amelyek a templom történetéhez fűződnek.

A templomlátogatást egy hosszabb gyalogtúra követi (kisebb-nagyobb fagyiszünetekkel és nyavalygásokkal) a solymosi várig, ám menet közben komoly nehézségbe ütközünk. Mármint mi, pedagógusok, mivelhogy diákjaink egy része azt közli velünk, hogy ezt a „rettenetesen hosszú” utat fel a várhoz ők képtelenek megtenni. Hosszas rábeszélés után sikeresen meggyőzzük őket arról, hogy ez nem fog ártani az egészségüknek, sőt. És lám, igazunk van, tudniillik mindenki épen és egészségesen érkezik meg a várhoz.