Kedden a bentlakásba is ellátogatott a Mikulás. Nem akárhogyan, nem is akárkikkel! Reggel, hajnali 5 órakor ajtókat zörgetve hozta az ajándékokat, két bájos krampuszától kísérve, akik cuppanós, rúzsos puszival ébresztették az édesen alvó  bentlakókat. Volt, aki örvendett a Mikulás heves megjelenésének, izgatottan, csipás szemekkel nézegette, mi rejlik az ajándékzacskóban. És volt, aki morcosan  a másik oldalára feküdt, folytatván ott, ahol abbahagyta.

Az ébresztés e némiképp rendhagyó módszere kissé szokatlan volt, főleg azok számára, akik idén költöztek a bentlakásba. A többieknek azért nem, hiszen a tavaly is kora reggel érkezett a Mikulás. Öröm volt hallani, hogy távozása után mindenhonnan zacskócsörömpölés hallatszott, majd kisvártatva elhalkult minden, jelezvén, újra álomba merültek a bentlakók.

Persze, nem sokáig, hiszen 7 órakor újra ébresztés volt. Viszont ekkor már a (szabályos időben, szabályos módon érkező) pedagógus néni melengető szava próbálta felrázni a társaságot. Kisebb-nagyobb sikerrel…

Köszönjük a Mikulásnak és krampuszainak a látogatást, illetve azoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy Szent Miklós napján mosollyal az arcunkon ébredhessünk.

Ezek a bentlakók mindig kitalálnak valami spécit! Tavaly (mármint idén tavasszal, de a tavalyi tanévben, szóval értjük) a farsangi jelmezbál volt különleges, Asztro-farsang (boszorkák, ördögöcskék, égő gyertyák, miegymás). Most (november 16-án) pedig Retro-gólyabálon mutatkoztak be az újdonsült (kilencedikes) kollégisták.

Inkvizítoraik, kiképző tisztjeik, jó, na, tehát a végzős szervezők alaposan felkészültek. Először is (ők, a szervezők) csinos egyenruhát öltöttek: a lányok fehér blúzban, fehér pöttyös piros mellénykében és szoknyában, piros hajszalaggal, a fiúk pedig fehér blúzban és ugyanolyan pöttyös piros nyakkendőben (lásd: pionír nyakkendő) feszítettek. A rövid várakozás után bevonuló 16 gólyát négyes csoportokban asztalokhoz ültették (hadd higgyék azt, hogy békés ücsörgéssel megússzák az estét), s minden asztal mellé külön smasszer végzős asztalfelelős állt. Aztán elkezdődtek a gólyák nehéz percei.

Először is bemutatkoztak. Ők: Árvai Flórián, Bába Claudia, Bablina Norbert, Bier Anikó, Csapó Edmond, Fehér Annabella, Gál Csilla, Gellén Klaudia-Erzsébet, Hügel Péter, Kakucs Dániel, Kiss Evelin-Ivett, Pop Sorina-Reghina, Rostás Sandra-Tamara, Simon Anikó, Vékony Eleonóra-Kinga, Zsóri Roland. (Azt, hogy ki melyik osztályban tanul, megnézhetjük a Kollégium rovatban.) Mindnyájan elmondták, hogy mennyire szeretnek az „internátban” lakni. (Naná, próbáltak volna mást mondani a szigorúan figyelő zsűri előtt…)

Ezután következtek a tulajdonképpeni próbák, amelyeket Bartucz Anita mosolygó kedélyesen, Florea Robi viszont vészjósló szigorral konferált be. Hogy mi minden volt? Hát, kérem szépen:
– limonádé-ivás, részletekben; azaz először a cukrot, utána a vizet, végül a citromot (héjastól) kellett lenyakalni (brr, de finom lehetett…);
– karaoke; azaz egy fülhallgatón át hallott zeneszámot kellett „kihangosítani” úgy, hogy az asztaltársak is felismerjék; hát, mit mondjak, Zámbó Jimmy még csak-csak ment, de Szűcs Judit Táncolj még című überklasszikusa kínai volt énekesnek, diák-hallgatónak egyaránt (jó, na, 1978, tényleg retro!);

Negyedik évemet töltöm a bentlakásban. Számomra megszokottá váltak a tanév első hetei. Első évben még nagyon izgalmas és érdekes volt minden, de most már nyugodtabban szemlélem az eseményeket. Megkértem Gáll Csillát, az egyik új bentlakót, hogy írja le friss tapasztalatait, élményeit.

„Amikor ideérkeztem a bentlakásba, nem gondoltam volna, hogy megszokom. Lehet, hogy nem is minden pillanata kellemes, de ahhoz képest eléggé megszerettem. Szeretem azt, ha körül vagyok véve barátokkal, jó ismerősökkel és olyan új emberekkel, akiket már sikerült megismernem. Örülök annak is, hogy segítenek a nagyobbak, ha kérdezek vagy kérdezünk valamit. Látszik rajtuk, hogy mindenképp segíteni akarnak. Nagyon szeretem a meleg teát, amit már este is szoktunk kapni. Ha ki akarunk menni a közeli boltba vagy valahova vásárolni, akadnak problémák a pedagógusokkal, hogy kiengednek-e. Van néhány olyan dolog, ami nem olyan kellemes, de mégis hasznos, például a meditáció. Nem nagyon ízlett a bentlakási étel, de mostanára már megszoktam, és van ami nagyon is finom, még az anyu főztjéhez is hasonlíthatom. Sajnos vannak alkalmak, amikor alig eszek ebédnél, de meg lehet oldani. Még sosem éheztem. Először nehéz volt, alig teltek a napok, hiányoztak az otthoniak,  itt meg minden új volt, de mostanában már könnyebben mennek a dolgok.”