Csikysek Wing Tsun oktatáson

wing_tsun-0 A Csiky Gergely Főgimnázium tanulóinak egy része május 19-én, szombaton részt vett egy háromórás Wing Tsun oktatáson Budapesten. A rendezvényre a Harcművészek a Határontúliakért című program keretén belül került sor. Az oktatást Barta Róbertnek köszönhetjük, aki a Csikyben szokott Wing Tsun órákat tartani. A Wing Tsun a kung-fu harcművészeti ág továbbfejlesztése.

Az oktatás a Pannónia Általános Iskolában történt. Amikor megérkeztünk, egy bemutatón vettünk részt, ahol a mesterek gyakorlatait és önvédelmi technikáit figyelhettük meg. Ezek után következett a másfélórás oktatás. Párban kellett gyakorolni, és minden pár mellett egy tanuló vagy egy mester állt, aki segített elsajátítani a technikákat. Ebéd után ismét egy másfél órás oktatás következett. A végén részvételi oklevélben is részesültünk, mint Wing Tsun harcosok, sőt még meg is kellett hajolnunk.

   Tovább…

Idén az országoson is Aradon kuruttyoltunk!

kurutty-0 A Kurutty-vetélkedő a kisiskolások kedvence. 14 éve lázban tart Erdély-szerte, minden magyarlakta vidéken több ezer gyermeket és szülőt, illetve több száz pedagógust. Fő pedagógiai irányzata a tanulók természetes kíváncsiságának kielégítése. A kuruttyolás során nem megtömni szeretnénk tudománnyal gyermekeinket, hanem feltárni előttük a világ megismerésének lehetőségeit.

Idén a mottó és a könyvajánló is Wass Albert nevéhez fűződik: „A gyermek lelke olyan, mint a tükör, mely váltakozva fordul új és új irányba s fényt keres, napok, holdak, csillagok, vagy pislogó gyertyák fényét, mit önmagáról visszatükrözhessen”.

A kezdetek óta mindig más és más téma képezte a vetélkedő témáját. Néhány példa: Honfoglalás; Itthon Erdélyben; Otthon Európában; Híres magyarok; Mesék, mondák; Gyermekversek; Európa állatai, Szülőföldünk állatai stb. Idén, 2012-ben Tündérország volt a téma. A vetélkedő immár hagyományossá vált témakörei: állat és növényvilág, matematika, anyanyelv, idegen nyelv, művészetek, európai unió, híres emberek, honismeret, ügyességi próba, gyakorlati ismeretek.

   Tovább…

Arad, mozdulj meg! – a szárazföldi próba

arad_mozdulj_2012-0 Május 17-én rendezték meg a Victoria sportcsarnokban az Arad, mozdulj meg! iskolák közötti vetélkedő második fordulóját. Ezúttal az iskolák a szárazföldön mérték össze ügyességüket. A csikys versenyzők ismét a világoskék pólót húzták magára, ami ezúttal szerencsét hozott, hisz 45 pontot gyűjtöttek össze, amivel meg is nyerték ezt a próbát. A döntőbe viszont, sajnos, nem jutottak be, mivel 17 pontra lett volna még szükségük, ami a gyengén sikerült vizes próbán úszott el.

Akárcsak tavaly, a Csiky ezúttal is az Aurel Vlaicu Általános Iskola, az 5-ös számú Általános Iskola és az Avram Iancu Általános Iskola csapata ellen versenyzett. Nagy volt az öröm, amikor kihirdették a szárazföldi próba végeredményét, de az öröm nem tartott sokáig, hiszen ezt követően felolvasták annak a két csapatnak a nevét, amely biztosan bejutott a döntőbe – és ekkor már nem hallottuk a Csiky nevét…

   Tovább…

Internet-nap!

internet 2002 óta minden évben május 18-án az Internet világnapja van. A világgazdaság, a kultúra, a hétköznapok és az egész emberi gondolkodás arculatát átalakította ez a találmány. Az Internet World Stats statisztikái szerint jelenleg a világon élő több mint 7 milliárd ember közül mintegy 2,2 milliárdnak van internetes hozzáférése. Az internetes kapcsolat szempontjából legjobban lefedett földrészek: Észak-Amerika, Ausztrália és Európa. 

Sok pozitív, de számos negatív hatása is van a használatának. Előbbiek között a gyors kapcsolatteremtést (e-mail, chat stb.), informálódást, utóbbiak között, például, az internetfüggőséget említhetjük meg. Vajon mennyire tűnik nélkülözhetetlennek az Internet a saját életünkben? Ki-ki döntse el, az alábbi körkérdésre válaszolva.

 

El tudod képzelni az életed az Internet nélkül?

Eredmények

Betöltés ... Betöltés ...

Let’s do it, Csiky!

szemet-0 Május 12-én több mint száz önkéntessel csatlakoztunk a Let’s do it, Romania! országos takarítási akcióhoz és igyekeztünk megtisztítani a Postarétet. Bár a csikysek nagy része eddig nem hallott még erről a mezőről, mostantól mindenki tudja, hogy ez Mosóczy-telep legforróbb területe, ahol semmi árnyék, de szemét annál több… úgyhogy kesztyűket fel és lássuk, mi minden került a zsákokba.

Cipőtalp, papucs, homokóra, tévékeret, bicikligumi, építkezési törmelék, kamionponyva, textília darabok, emberi test makett, megszámlálhatatlan PET-palack, és ki-ki kedvére folytathatná, hiszen bőven volt mit szedni. Az eredmény: csaknem kétszázötven teli szemeteszsák, ami viszont elég csekély ahhoz képest, hogy mennyi hulladékot találtunk szétdobálva. Ám rekordot döntöttünk, hiszen a megye iskolái közül mi voltunk a legtöbben. A délelőtt végén nagy nehezen, de sikerült összeállnunk egy kukás-csoportképpé.

   Tovább…

Európa-napon a csikysek

europa_nap-0 Május 9-én, Európa Napján, iskolánk tanulói is részt vettek a Városháza mögötti Eminescu parkban szervezett ünnepségen. Az ötödikes és hatodikos diákok Ujvárosi Renáta X. D osztályos tanuló vezetésével Magyarországot képviselték népművészeti tárgyak (mázas edények, varrottasok, fonott kosár stb.), jellegzetes ételek (gulyáskrém, csörögefánk, kürtős kalács), illetve magyarokhoz fűződő híres találmányok, eszközök (gyufa, bűvös kocka, Béres-csepp stb.) segítségével. A csikys diákok népitánccal is felléptek az ünnepségre látogató aradiak előtt.

   Tovább…

Kolesz… lesz… lesz… – utóhang

kolesz_lesz_2 Ígéretünkhöz híven, jelentkezünk a Kolesz… lesz… 2012… másként utolsó próbájának az eredményével, vagyis a háromnapos rendezvénysorozat összefoglaló PP-vetítésével. Merthogy egyetlen vetítés készült (ide kattintva tekinthető meg), de az teljes mértékben (képekkel és leírással) bemutatja a tavaszi szünet előtt hét rendezvényeit.

Tóth Imola és Szlávik Nóra áldozott fel időt a vakációjából azért, hogy most mindenki láthassa a bentlakók életének ezt a három napját. A két tanuló munkáját az Alma Mater Alapítvány jóvoltából tudtuk díjazni.

…………………………………………………..

Május 3-án, csütörtökön, miután a Kolesz… lesz… 2012 másként rendezvénysorozatot lezártuk, megemlékeztünk anyák napjáról is.

Nem kellett sokat győzködni a diákokat, egykettőre elkészült egy hangulatos, virágos bemutató Moroz Annamária jóvoltából (ide kattintva nézhetjük meg), „kikerült a zsebből” egy saját gyártmányú anyák napi vers, amelyet a szerzője, Florea Róbert olvasott fel, Szabó Máté először vállalta a szaxofonozást a nyilvánosság előtt, zárásul pedig Dsida Jenő versét szintén Annamária olvasta fel.

   Tovább…

Hirdetés

A Csiky Gergely Főgimnázium versenyvizsgát hirdet az iskolai mikrobusz vezetői állásának betöltésére.
A versenyvizsga pontos körülményeit, illetve a szükséges dokumentumok listáját ide kattintva tekinthetik meg.