Az Őszirózsa országos szakaszán, Újszentesen

Az Őszirózsa Magyar Népdalvetélkedő országos szakaszának résztvevői
[Fotó: Dénes Ildikó]

Október 19-én Újszentesen zajlott az Őszirózsa Magyar Népdalvetélkedő országos szakasza. Arad megyét 7 gyermek képviselte a versenyen, iskolánkból Gál Lois Krisztina elsős (tanítója Viszhányó Aranka) és Vincze Lea negyedik osztályos tanuló (tanítója Khell Levente László).

A XI. alkalommal megrendezett országos megmérettetésre 15 magyarlakta megyéből (Arad, Bákó, Bihar, Brassó, Fehér, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros, Máramaros, Szatmár, Szeben, Szilágy, Temes) érkeztek a magyar népdal szerelmesei.

Négy kategóriában, négy helyszínen zajlott a verseny. A 131 gyermek mindegyike két-két népdallal örvendeztette meg a zsűrit; egy dalt a versenyző választhatott, a másodikat pedig a zsűri az előre elküldött repertoárból.

A finom ebéd után a gyerekek érdekes tevékenységeken vehettek részt. A Losonczy István Hagyományőrző Egyesület szervezésében íjászat, rovásírás, jurtában dobolás volt a program. Az iskola udvarán táncház zajlott, de a közeli játszóteret is kipróbálták a kisdiákok.

Este zárult a színes program az újszentesi katolikus templomban. A legügyesebbek megkapták a tanügyminisztérium által felajánlott díjakat és dicséreteket, illetve a különböző egyesületek és magánszemélyek által felajánlott különdíjakat. A nap egy felejthetetlen közös énekléssel zárult.

[Fotó: Dénes Ildikó, Viszhányó Aranka]

« A 2 »