„Adventi koszorú” szavalóversenyen, Déván

adventi_koszoru_kisebbIdén december 8-án, szombaton került sor az Adventi koszorú vallásos szavalóversenyre, melyet immár XVI. alkalommal szerveztek meg. A rendezvénynek ezúttal a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum adott helyet. Iskolánk képviseletében hat diák utazott el, Viszhányó Aranka tanító és Rónai Helén testnevelés tanár kíséretében: Balog Sára (előkészítő osztály), Dobos Maya (III. o.), Somodi Adrienn (V. o.), Dobos Carlos (VII. o.), Naschauer Kinga (XI. A) és Köteles Nikolett (XII. A). 

Csapatunk éppen az ünnepélyes megnyitó kezdete előtt érkeztünk meg. A megnyitó után „elváltak útjaink”, hiszen csikys csoportunk valamennyi tagja más-más kategóriában versenyzett. A verseny témakörébe idén is a vallásos, istenes versek tartoztak, és a változatos versválasztások és a különböző előadásmódok igazán hangulatossá tették a délelőttöt. Amíg a zsűri félrevonult, hogy az eredményeket megvitassa, a versenyzők különféle kézműves foglalkozásokon, az iskola diákjainak projektjeiről szóló bemutatón, illetve közös éneklésen vehettek részt.

Az eredményhirdetés kellemes meglepetést hozott az aradi csapat számára, hiszen valamennyi csikys szavaló valamilyen díjjal vagy különdíjjal tért haza: Balog Sára, Dobos Maya, Somodi Adrienn és Köteles Nikolett különdíjban részesültek, Dobos Carlos és Naschauer Kinga pedig második helyezést értek el a saját kategóriájukkban.

[Fotó: Viszhányó Aranka]

« 1 A 2 »

Indiánok az intriben
Mesék szárnyán, második forduló