Az OTP Fáy András Alapítvány a Csikyben

Erasmus_Csiky_kepzes_sav

Iskolánk O.K.+ 2007–2014 című Erasmus+ stratégiai partnerség típusú projektben vesz részt, amelynek koordinátora az OTP Fáy András Alapítvány. Ennek kapcsán az Iskola másként héten a Csikybe látogatott az alapítvány részéről 9 tréner, akik összesen hat osztályt – V., VII. A és B, IX. C, X. C, XI. C – pénzügyi-gazdasági képzésben, 5 tanárt pedig módszertani képzésben részesítettek. 

Érdekes ismeretekkel gazdagodhattunk ismét, hiszen játékos úton ismerkedtünk a különböző gazdasági szereplőkkel: háztartás, vállalat, állam. Egy hajós játék keretén belül árverésen vettünk részt, licitálhattunk különböző értékekre kedvünk szerint, már amennyire a virtuális pénzünk engedte. A továbbiakban a gazdasági szereplők (háztartás/család, vállalatok, állam, bank) szerepét töltöttük be, majd egy újabb játék következett: egy minimum 1 méter magas világítótornyot kellett felépítenünk. Ez nem bizonyult a legegyszerűbb feladatnak, hiszen csapatonként különböző pénzmennyiség állt rendelkezésre ahhoz, hogy meg tudjuk „vásárolni” az építkezéshez szükséges anyagokat.

A négyórás képzés hamar elrepült, hiszen játszva tanultunk és nagyon jól éreztük magunkat. Minden osztály aktívan vett részt a képzésben. Ismét hasznos és érdekes dolgokat sajátíthattunk el, akárcsak legutóbb, amikor a budapesti O.K. Központban jártunk.

Reméljük, máskor is lesz még lehetőségünk hasonló alkalmakon résztvenni!

[Fotó: Antalfy Norbert, Bortoș Júlia, Ilona János, Tóthpál Renáta]

« A 3 »