Kilencedikesek összerázó hétvégéje Sistarócon

Az összerázásra induló kilencedikes csoport a solymosi vár falainál [Fotó: Tóthpál Renáta]

2019. október 4-én, pénteken, a legtöbb diák örömmel sétált haza, hogy kipihenje a hét fáradalmait, iskolánk 9-ik évfolyama pedig egy összerázó hétvégére indult Sistarócra, egy Lippával szomszédságban álló településre. Mindenki izgalommal várta az indulás pillanatát, és az odaút is hasonló hangulatban telt; az autóbuszok hangosak voltak a nevetéstől, beszélgetéstől és a már ott elkezdődő ismerkedéstől.

Útközben a solymosi várhoz is kitérőt tettünk, ahol a csodálatos panorámában gyönyörködtünk.

A szállás elfoglalása, vacsora, valamint egy kis szabadidő után, amit pingpongozással, biliárdozással, csocsózással és egyéb játékokkal töltöttünk el, Rudolf Anna és Major Zsolt Balázs pszichológusok vezetésével megkezdődtek a programok, melyeken megtanulhattuk, hogy mi is igazán kulcsfontosságú ahhoz, hogy egy összetartó közösséggé váljunk.

Rengeteg izgalmas és szórakoztató feladattal telt el az este, majd ezek végeztével folytathattuk a szabadidős tevékenységeket; senki sem unatkozott, mindenki megtalálta a számára tökéletes elfoglaltságot. Bár másnap reggel senki sem volt túl kipihent, mégis ott folytatódott minden, ahol előző este abbahagytuk. Még jobban összeszoktunk a csapatépítő feladatokban, majd délután új élményekkel és barátságokkal indultunk haza.

Kijelenthetjük, hogy sikeres volt a hétvége, és valóban elindultunk azon az úton, hogy egy közösséggé váljunk. Továbbá köszönjük Páll Mária, Hasas Paul és Simon Tímea osztályfőnökök, valamint Tóthpál Renáta aligazgató fáradalmas munkáját, jelenlétét. És nem utolsó sorban a Pro Schola Csiky Gergely Egyesületnek és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek, hogy lehetővé tették számunkra ezt az alkalmat.

Következzen néhány vélemény a résztvevő diákoktól:

„Jó volt ez az összerázó hétvége, jobban megismertem az osztály- és évfolyamtársaimat, akiket eddig nem ismertem. A programok is nagyon jók voltak.” (Spasnici Sebastian, IX. B)

„Nagyon élveztem az összerázó hétvégét, jól szórakoztam, és sok új barátot szereztem.” (Miklós Zsanett, IX. C)

„Nekem az összerázó hétvége nagyon tetszett, főleg a játékok, amiket Zsolt bácsival játszottunk. Minden tetszett, meg tudtam ismerni az évfolyamtársaimat is, akik nagyon jó fejek. Szerintem minden kilencedikesnek el kellene mennie egy ilyen táborba.” (Miklós Ádám, IX. A)

„A közös programok nagyon tetszettek a játékosságuk miatt, és azért, mert így jobban megszoktuk egymást a többiekkel. Hihetetlen, hogy ezt mondom, de szerintem ezek után tényleg sokkal jobban meg fogunk bízni egymásban úgy, mint osztály és mint évfolyam.” (Spier Tamás, IX. B)

„Az összerázó hétvégén nagyon jól éreztem magam, megismerhettem jobban az embereket, velük együtt új élményeket is szereztem.” (Czank Vivien, IX. C)

„Nagyon jól éreztem magam ebben a másfél napban. Rengeteg új embert megismertem, és szerintem ezzel nem csak én vagyok így. Sok új barátság született.” (Almási Eszter, IX. A)

Az ismerkedős hétvége a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület részéről a magyarországi Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-hez benyújtott „Aradi magyar fiatalok harmadik közösségépítő hétvégéje” címet viselő, IFJ-KP-1-2019/1-000194-VAL-ELS/001 számú nyertes pályázatának köszönhetően jöhetett létre. Köszönjük a támogatást!

[Fotó: Tóthpál Renáta, Diel Eduárd]

« 1 A 3 »

Arad megyei diákok kirándulása Pécsre

Szigetvár mellett, a Magyar–Török Barátság Parkban – Arad megyei diákok kirándulása Pécsre [Fotó: Rogoz Marianna]

A nyári vakáció előtt az Arad megyei magyar iskolák egy része egy, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett pályázatra nevezett be. A játékszabályok egyszerűek voltak: ha a pályázatot megnyerjük, pécsi utazást kapunk ajándékba. Néhány hét múlva megtudtuk, hogy minden jól működött és hogy az utazás szeptember 23-án veszi kezdetét.

Nem sokkal a tanévkezdés után eljött az indulás nagy napja. Az iskola előtt találkoztunk elég korán, hogy legyen időnk felvenni az Ágyáról, Simonyifalváról, Majláthfalváról és Pécskáról érkező tavaly hetedikes, most már nyolcadikos évfolyamtársainkat. A négy órás út elég gyorsan eltelt a jó társaság miatt. Az autóbusz a szállásunknál tett le, amellyel amúgy nagyon meg voltunk elégedve. A bejelentkezés után ebédeltünk, majd egy rövid pihenőt követően városnézésre indultunk. Pécs sétálóutcáit jártuk végig, megcsodálva a régi avagy új épületeket, műemlékeket.

Másnap, reggeli után a Katica Tanyára indultunk. Eleinte azt hittük, hogy ez egy kisgyerekeknek való aktivitás lesz, de ahogy odaértünk, a véleményünk egyből megváltozott. A hely gyönyörű volt és mindent megtaláltunk benne, amit egy gyerek csak el tud képzelni, a focibiliárdtól kezdve a gokart pályáig. Kisebb csoportokra osztva közel hat óránk volt arra, hogy mindent kipróbáljunk, s közben még ebédeltünk is. Miután mindenki kipróbálta a számára legérdekesebb foglalkozásokat, az utolsó órákat vívással és íjászattal töltöttük el, illetve egy, a régi fegyverekről és ruházatokról szóló bemutatót is végignéztünk.

A harmadik és egyben utolsó napon a Pécsi Bánki Donát Utcai Általános Iskolába mentünk, ahol közös foglalkozásokon vettünk részt az ott tanuló diákokkal. Kölcsönösen bemutattuk a saját tanintézményünket, együtt elénekeltünk egy népdalt, majd táncház következett. Bizony, az aradi és a pécsi nyolcadikosok közül mindenki táncolt. Közös sportolás is napirenden volt, futballban és métában mérkőztünk meg a pécsiekkel. A sulibüfében ebédeltünk, később pedig a pécsi állatkertben csodálhattunk meg macskafajtákat, madarakat, rágcsálókat és még rengeteg mást. Észre sem vettük, hogy milyen gyorsan eltelt az idő.

Másnap reggel már várt ránk az autóbusz, hogy hazavigyen minket. Kicsit szomorúan, de rengeteg új élménnyel gazdagodva hagytuk el Pécset.

Összesítésben nagyon jó volt ez a kirándulás és sok dologra sokáig emlékezni fogunk. Köszönjük Rogoz Marianna projektvezető tanárnak, illetve Gomoi Beatrice, Deák Andrea, Varga Ibolya és Kocsik Imre kísérő tanároknak, hogy ezt megszervezték, és mi akármikor készen állunk további hasonló utazásokra.

[Fotó: Rogoz Marianna]

« 1 A 3 »

Hősök nyomában, Kőszegen

honismereti_akademia_kisebbIdén július 30. és augusztus 4. között zajlott le a XXIV. Honismereti Ifjúsági Akadémia, ezúttal Kőszegen. A Csiky Gergely Főgimnázium részéről a végzős Kecskés Lóránt és alulírott nyújtottunk be közös pályázatot Olasz Angéla történelemtanár segédletével, amely sikeresnek bizonyult, így részt vehettünk a Honismereti Szövetség által szervezett programsorozaton.  Folytatás

Július végéig lehet pályázni a Nyilas Misi-ösztöndíjra

nyilas_misi_2019-2020_sav

A Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület ösztöndíj-pályázatot hirdet a 2019–2020-as tanévre. A pályázatot ösztöndíj-támogatás céljából 2019. július 31-ig, a 2018–2019-es tanévben magyar nyelvű oktatásban részt vevő, VI–X. évfolyamon tanuló, tehetséges és szociálisan hátrányos helyzetű diák szülője/gyámja, mint magánszemély nyújthatja be.  Folytatás

Erasmus+ projekttel Olaszországban (2. rész)

erasmus_olaszorszag_bb_sav

Ahogy ígértük, beszámolunk az Erasmus+ projekt keretén belüli olaszországi tartózkodásunk második hetéről a Reggio Calabriai régióban található Siderno városkában. Már az első hét is nagyon izgalmasan, tanulságosan telt, sok új és érdekes kihívással. Jobban megismertük önmagunkat, képességeinket, készségeinket.  Folytatás

Tapasztalj és szervezz! – Középiskolás Vezetői Fórum

szeged_vezetoi_forum_sav

Április 26-án, pénteken, a Rákóczi Szövetség meghívásának eleget téve tíz csikys diák Hevesi Éva tanárnő kíséretében Szegedre utazott. Vezetői fórumon vettek részt, amelyet olyan középiskolás diákoknak szerveztek, akik jobbá szeretnék tenni vezetői képességeiket, s jobban meg szeretnék ismerni a Rákóczi Szövetség tevékenységeit.  Folytatás

Arad–Gyula Határtalanul Aradon

arad_gyula_hatartalan_sav

2016. március 31. – ez az a dátum, amikor a Határtalanul! program keretén belül először látogattak az akkor még IX. A (most már XII. A) osztályhoz a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium diákjai és tanárai. Azóta eltelt három év (az idei immár a negyedik pályázati év), felnőtt egy középiskolai generáció, de a kapcsolat megmaradt, sőt szépen fejlődött.  Folytatás

Erasmus+ projekttel Olaszországban

erasmus_olaszorszag_sav

A Csiky Gergely Főgimnázium hét tizenegyedik osztályos, turizmus szakos diákja három hetes szakmai gyakorlaton vett részt Olaszországban, Sidernoban és Reggio Calabriában, iskolánk 2018-1-RO01-KA102-048470 számú Erasmus+ projektje keretén belül, amelynek címe: A turisztikai technikus ismeretei, készségei és hozzáállása európai perspektívából (Cunoștințe, abilități și atitudini la tehnicianul în turism din perspectiva europeană). A projekt fő kedvezményezettje és koordinátora a nagylaki Jozef Gregor Tajovsky Elméleti Líceum, iskolánk partnerként vesz részt benne az aradi Közgazdasági Főgimnáziummal együtt.  Folytatás