Mint korábbi bejegyzésünkben már írtunk róla, iskolánk Erasmus+ pályázata, a KEEPING UP WITH DIGITAL NATIVES című, 2022-2-RO01-KA210-SCH- 000095962 számú pályázat a végéhez közeledik.
Míg 2024. december 11-én az Arad megyei pedagógusok körében mutattuk be a projekt eredményeit, december 19-én, a hagyományos Csikys Családi Csodaváráson iskolánk SmartLabjában minden érdeklődő megtekinthette a projekt eredményeit bemutató kisfilmet, és belelapozhattak abba a könyvbe, amely a négy partneriskola által készített nyílt oktatási segédanyagokat tartalmazza.
A bemutatón résztvevők egy sorsoláson is részt vehettek, melyen édességcsomagokat lehetett nyerni, a fődíj pedig egy torta volt.
A Kincskereső Óvoda és Bölcsőde idén is csatlakozott a
Cetatea Voluntarilor által
meghirdetett adománygyűjtő akcióhoz.
A családok által
és az óvodában összeállított ajándékcsomagokat eljuttattuk a gyűjtőhelyre, ahol
nagy örömmel fogadták a sok, szépen becsomagolt dobozt!
Hálásan köszönjük minden családnak, aki részt vett ebben a hálás megmozdulásban!
December 14-én, reggel 7 órakor indultunk el Aradról a dévai Adventi koszorúszavalóversenyre. Öten képviseltük iskolánkat a versenyen: Kaszta Henrik (V. osztályos tanuló), Tapasztó-Gujdár Sophie (VIII. osztályos tanuló), Horváth Johanna (IX. osztályos tanuló), Vajdovics Jasmin (IX. osztályos tanuló) és Andrási László (X. osztályos tanuló), kísérőnk pedig Rudolf Ágnes tanárnő volt.
Körülbelül 10 órára oda is értünk a Téglás Gábor Elméleti Líceumba, regisztráltunk, lepakoltuk dolgainkat egy osztályteremben, majd elkezdődött az ünnepség. Aranyos elemi iskolások nyitották meg a rendezvényt egy bemutatóval, azután minden korcsoport a kijelölt osztálytermében foglalt helyet, és kezdetét vette maga a verseny. Az összes vers vallásos, adventi témájú volt, és miután minden csoport végzett a szavalatokkal, az aulába mentünk, ahol 12 órától egy koncertnek lehettünk részesei, gyönyörű karácsonyi énekeket hallgatva. Kevéssel a koncert után már jött is az eredményhirdetés, és azt hiszem, minden versenyző nevében mondhatom, hogy akkor izgultunk a legjobban. Korcsoportonként díjazta a zsűri a szavalatokat. VII–VIII. kategóriában Tapasztó-Gujdár Sophie (felkészítő tanára: Nyári Andrea) II. helyezett lett, IX–XII. kategóriában pedig Andrási László (felkészítő tanára: Rudolf Ágnes) különdíjat, VajdovocsJasmin (felkészítő tanár: Ruja Ildikó) dicséretet, Horváth Johanna (felkészítő tanára: Rudolf Ágnes) I. díjat kapott. Idén is ügyes volt a Csiky, 5 diák közül 4 díjjal távozott, de ez a felkészítőtanárok nélkül nem valósulhatott volna meg, amit nagyon köszönünk nekik. Az eredményhirdetés után ebédeltünk, majd hazaindultunk, és 17:00 órára már itthon is voltunk.
Într-un moment festiv, cu adevărat memorabil, Gala Olimpicilor, un eveniment dedicat recunoașterii și celebrării performanțelor de excepție ale elevilor care ne-au reprezentat cu mândrie la olimpiadele școlare naționale. Festivitatea a avut loc în data de 14.12.2024, la Sala Ferdinand din Palatul Administrativ într-un cadru elegant, în prezența elevilor, părinților, profesorilor și reprezentanților comunității locale.
Gala a reunit zeci de elevi din toate clasele, fiecare fiind premiat pentru rezultatele extraordinare obținute în diverse domenii. Elevii Colegiului „Csiky Gergely” au reprezentat școala remarcabil prin reușitele lor la: Limba și literatura română prin: Kiss Cintya, Szellelki Krisztián – prof. coord. Rus Cristiana, Szél Emese – prof. coord. Dima Crina și Anghel Orsolya – prof. coord. Pașca Gina, iar la Limba și literatura maghiară Budacsek Tímea – prof. coord. Rudolf Ágnes.
Prin urmare, Gala Olimpicilor nu a fost doar o celebrare a succesului individual, ci și un simbol al valorilor pe care le promovăm: perseverență, muncă în echipă și excelență. Pe măsură ce reflectăm asupra realizărilor din acest an, ne dăm seama că viitorul este promițător.
Felicitări tuturor olimpicilor și succes pe mai departe!
Az Olimpikonok gálája olyan esemény, amely igazán emlékezetes és ünnepi keretek között ismeri el az országos tantárgyversenyeken bennünket büszkén képviselő diákok kiemelkedő teljesítményét. Az ünnepségre 2024. december 14-én került sor a Városháza Ferdinánd-termében, elegáns környezetben, diákok, szülők, tanárok és a helyi közösség képviselőinek jelenlétében.
A gálán számos diák vett részt minden évfolyamról, akiket a különböző területeken elért kiemelkedő eredményeikért díjaztak. A Csiky Gergely Főgimnázium tanulói kiemelkedően képviselték az iskolát eredményeikkel: a román nyelv és irodalom tantárgyversenyen Kiss Cintya és Szellelki Krisztián – felkészítő tanár Rus Cristiana –, Szél Emese – felkészítő tanár Dima Crina–, valamint Anghel Orsolya – felkészítő tanár Pașca Gina –, magyar nyelv és irodalomból pedig Budacsek Tímea – felkészítő tanára Rudolf Ágnes – ért el kimagasló teljesítményt.
Az Olimpikonok gálája tehát nemcsak az egyéni sikerek ünnepe volt, hanem az általunk képviselt értékek szimbóluma is: kitartás, csapatmunka és kiválóság. Az idei eredményekre tekintve azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a jövő ígéretes. Gratulálunk minden olimpikonnak, és sok sikert kívánunk a továbbiakban!
Iskolánk
Erasmus+ pályázata, a KEEPING UP WITH DIGITAL NATIVES című,
2022-2-RO01-KA210-SCH- 000095962 számú pályázat a végéhez közeledik.
2024.
december 11-én került sor a kétéves projekt eredményeinek a disszeminációjára a
pedagógusok körében. A szép számban összegyűlt Arad megyei pedagógusokat Spier
Tünde igazgató asszony, valamint Erdei Emese, a projekt irányítója köszöntötte.
A rendezvényen Tóthpál Renáta kisebbségi tanfelügyelő is megtisztelt
jelenlétével.
Erdei Emese röviden ismertette a projektet, melynek fő
célja a pedagógusok digitális kompetenciájának fejlesztése volt. Bemutatta
partnereinket: a törökországi Buca Fatih Sultan Mehmet Anadolu Lisesi, a
portugáliai Agrupamento de Escolas À Beira Douro, valamint az olaszországi
I.I.S.S. “Licei Canudo-Marone”- ITI “Galilei”.
PowerPoint-bemutatóval ismertette és szemléltette a jelenlévőknek a projekt
egyes tevékenységeit: az iskolánkban megrendezett első menedzsment találkozót,
a csikys pedagógusoknak tartott kurzust, melynek témája az interaktív táblák
használata volt, majd az egyes műhelymunkákat, melyekre a partnerintézményekben
került sor, és amelyeken olyan platformokkal és applikációkkal ismerkedtünk
meg, melyek hatékonyan beépíthetők az oktatási tevékenységekbe. Minden
műhelymunka bemutatásakor egy-egy részt vevő tanár egy kis ízelítőt nyújtott a
tanultakból.
Az első ilyen műhelymunka Portugáliában zajlott, ahol
többek között megismerkedtük a méhecske robotokkal, a robotok programozására
használt applikációkkal, illetve a 3D-s nyomtatással. Ennek szemléltetésére
Popa Armand tanár úr mutatta be a jelenlévőknek, miként és mire programozhatók
iskolánk Smart Labjának robotjai, valamint milyen lehetőségek rejlenek a 3D-s
nyomtatásban. A tanult applikációk közül Spier Tünde tanárnő bemutatta a
LearningApps platformot és néhány játékos feladatot. A portugáliai tapasztalatok
hozadéka volt az is, hogy a tavalyi karácsonyi vásáron adománygyűjtést
rendeztünk, hogy kisiskolásaink számára méhecske robotokat szerezzünk be. Ennek
használatát szemléltette Viszhányó Aranka tanító néni és kisdiákja, Sós Kevin.
A második műhelymunkára Törökországban került sor, s
az itt tanultakból Ferenti Tímea tanárnő mutatta be a Goosechase platformot. A
következő esemény egy menedzsment találkozó volt Olaszországban, majd néhány
hónappal később ugyanitt rendezték meg a következő műhelymunkát. Itt elsősorban
a mesterséges intelligenciára épülő felületeket és alkalmazásokat mutattak be a
házigazdák. Ezek közül szemléltetett néhányat Czeglédi Csilla tanárnő: a
Leonardo.ai-t, Character.ai-t, valamint a Vidnoz felületet.
Az utolsó műhelymunka iskolánkban zajlott, ahol a
WordArt, JigsawPlanet, Quizlet, Redmenta, Wordwall és Canva felületekkel
ismerkedhettek meg a résztvevők.
A képzések, találkozók, műhelymunkák bemutatása után
Erdei Emese összefoglalta a projekt eredményeit, valamint bemutatta az
elkészült termékeket is: minden partneriskola 10 nyílt oktatási segédanyagot
készített a tanult alkalmazások és felületek segítségével. Az így elkészült
több mint 40 anyag online elérhető a projekt honlapján (https://erasmusfsmal.wixsite.com), az
Erasmus PRP felületen, eTwinningen, ugyanakkor könyv formájában is
megjelentettük, melyben a lecke rövid ismertetése után a megadott linkkel vagy
a QR-kód beolvasásával elérhetővé válik az online oktatási segédanyag.
Kollégáinknak, akik egy-egy lecke elkészítésével járultak hozzá a projekt
sikeréhez, egy kis ajándékkal köszöntük meg munkájukat.
A bemutató után egy kis állófogadásra hívtuk meg
vendégeinket, mely jó alkalom volt arra, hogy a pedagógus kollégákkal
beszélgetve megosszuk egymással tapasztalatainkat.
Mielőtt december 31-én a projekt lezárulna, még két
eseményre kerül sor: a 3CS-n a szülőknek szeretnénk bemutatni a projekt
eredményeit, illetve december 20-án a Karácsony Európában című vetélkedőn
diákjaink számára mutatjuk be a projekt hozadékát, hiszen az egyik tanult
eszközzel, Kahoot-kvízzel állítjuk össze a vetélkedő kérdéseit, feladatait.
December 6-án a Csiky Gergely Főgimnázium 10. osztályos diákjai szívmelengető hagyományt elevenítettek fel: Mikulásjárást szerveztek a Kincskereső óvodában, bölcsődében és saját iskolájukban.
A program során a diákok Mikulásnak, krampuszoknak és segítő manóknak öltözve látogatták meg a gyerekeket, hogy mosolyt csaljanak az arcukra, és megajándékozzák őket apró meglepetésekkel.
Az izgalom fokozására hétfő reggel manójárást is szerveztek, amelynek hatására az óvodában és bölcsődében a kicsik még izgatottabban várták a Mikulást, aki puttonyából finomságokat és kisebb ajándékokat osztogatott. Az iskolában a tantermeket járták körbe, ahol krampuszos előjátékkal dobták fel a hangulatot. Ezután meglepték a diákokat, akik egy dal eléneklésével kapták meg jutalmaikat. Így a krampusznak és segédjének semmi esélye nem volt szenet osztani a rosszaknak.
A folyosón a Mikulással, a krampusszal, illetve a manókkal lehetett képeket készíteni a csikys diákok által kialakított fotósaroknál.
Köszönjük szépen mindazoknak, akik segítségével megvalósulhatott ez az ünnepi alkalom, és akik segítségével mosolyt tudtunk csalni a diákok arcára.
„A nagylelkűség a lélek ajándéka. Nem attól függ, hogy mid van, hanem attól függ, hogy ki vagy.” (Teresa D’Auria)
Karácsony előtt általában felerősödik az emberekben a jóság, az empátia, az adakozás, a segíteni akarás, de erre az elképesztő méretű lelkesedésre senki sem számított. Rekordmennyiségű adomány érkezett iskolánkba a hétfőre és keddre (november 25., 26.) meghirdetett jótékonysági zöldség- és gyümölcsgyűjtésre. Idén több mint 1 tonna (1.067 kg) adomány gyűlt össze iskolánk apraja és nagyja segítségével. A bölcsődésektől az érettségi előtt álló diákokig minden korosztály képviseltette magát az adományozók között. Több mint 450 lelkes diák segített és jótékonykodott.
A Kincskereső Óvoda apróságainak, valamint a Csiky Gergely Főgimnázium szinte valamennyi tanulójának hála, a keddi nap folyamán több mint 400 kg adománnyal gördülhetett ki iskolánk udvaráról a kisiratosi Máltai Szeretetszolgálat által fenntartott és működtetett idősek otthonának kisbusza. Szerdán pedig több mint 500 kg adományt juttathattunk el a minorita rend által működtetett Páduai Szent Antal Szegénykonyhára, megkönnyítve ezáltal számos rászoruló életét.
Ezúton is hálásan köszönjük minden bölcsisnek, óvodásnak, kisiskolásnak és nagyobb iskolásnak a felajánlott adományokat! Kedves szülők! A rászorulók nevében köszönjük a hatalmas segítséget! Isten fizesse százszorosan nagylelkűségüket!
Végül néhány számadat azokról, akik a nagylelkű adományozók közül is kitűntek:
Kincskereső Óvoda középső csoportja: 67,3 kg adomány,
Hangolódjunk együtt az Adventre! December 1-től, vasárnaptól december 24-ig, karácsonyig naponta meglepetéssel várjuk látogatóinkat az ezen a linkenelérhető adventi naptár-oldalon!
Az adventi naptárt Back Mária katolikus vallástanár állította össze.
Vasárnaptól tehát: kövesd a naptárt! (A fenti képre kattintva is!)