Próbafilmezés a Fábián-szobornál

Kisfilmfesztival_3tevekenyseg_savÁprilis 2-án került sor a Bánsági diákok II. kisfilmfesztiváljára való felkészülés harmadik aradi  tevékenységére. Ez egy próbafilmezésből állott a Belvárosi Református Templom előtti téren, László Ferenc operatőr vezetésével.

Fábián Gábor szobrára „fókuszáltunk”, de ahogy mi ügyeskedtünk, a templom is bekerült a próbafilmünkbe. Sok hasznos tanáccsal és trükkel lettünk gazdagabbak, és igyekeztünk odafigyelni minden mozdulatra, hogy a filmezés rejtelmeit elsajátítsuk. Reméljük, hogy a június eleji kisfilmfesztiválra készített munkákban is tükröződni fog az elsajátított tudásanyag. Köszönet László Ferencnek az önzetlen segítségért!

[Fotó: Bognár Tünde] 

A Red Bull szárnyakat ad!

(Bocs. Ezt a poént nem hagyhattam ki. 😀 )

Besenyei_PeterBesenyei Péter magyar műrepülő versenyző, repülőoktató, berepülő pilóta március 26-án, szerdán átrepült az Égei- és Földközi-tengert összekötő Korinthoszi-csatorna falai között. A trükkökkel színesített műrepülés 20 percig tartott. A 6343 méter hosszú csatorna szélessége 21,8 és 50 méter között váltakozik.

Besenyei Péter tizenöt éves kora óta repül, huszonkét éve hivatásos pilóta. Húszéves korában indult első versenyén, melyen második lett. Első nemzetközi motoros műrepülő versenyén minden versenyszámot megnyert. Minden világ- és kontinens-bajnokságon a legeredményesebb magyar pilótának bizonyult.

A 20 perces repülésről készült videót nálunk is megnézhetitek.

Csodálatos fények

sarki_fenyA sarki fény a Föld északi és déli sarkánál a légkörbe behatoló töltött részecskék, elsősorban protonok és elektronok által keltett időleges fényjelenség. ITT rövid mozgóképeket láthattok a Földön látható (szerintem) legszebb, legszínesebb fényjelenségről.

Mutatok még egy 2014-es videót is, amelyet Randy Halverson készített timelapse módszerrel. (Tudjátok, a timelapse az, amikor precízen beállított helyről, gondosan megtervezett szögből sokezer fotót készít valaki az általa érdekesnek tartott városról, parkról, bármiről, majd a fotókat nem kis munkával kisfilmmé állítja össze, és egy jól kiválasztott kísérő zenével látja el.) Az éjszakai égbolt önmagában is elég varázslatos, pláne, ha a gyönyörűséges északi fény is társul a csodához! Gyönyörködjetek hát benne! 😉

Magyar vagyok

mora_ferenc_muzeum_SzegedMagyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy területén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.”

Kedvenc költőm, Petőfi Sándor verséből idéztem. Mégpedig azért, mert fontosnak tartom, hogy kicsit a magyarságról, a magyar létről is beszéljünk egy kicsit. Biztos sokan jártatok vagy jártok Magyarországra. Én mindössze egyszer voltam ott (ennyire volt lehetőségem, na), és mikor hazajöttem, azt mondtam, hogy ott még a fű is zöldebb. (Nem takarja el a széthajigált szemét…) Egy más világ van a Tiszán túl, ami után azóta is vágyakozom.

Azért mondtam el mindezt bevezetőként, mert egy timelapse videót szeretnék felkonferálni, amelyet Szegedről készített Guba Gergő, Zsengellér Márton (fényképezés és vágás), Kothencz Attila (zene), Molnár Bence és Lénárt Gábor (fényelés). A videó Szeged híres épületeit, tereit, szobrait mutatja be valami tüneményesen. Aki nem ismerné fel, a kisfilm elején a Kis kutya, nagy kutya című nóta csengőkön eljátszott változata hallható, amit elsőre megmosolyog az ember, de ez teremti meg a kezdeti hangulatot és szerintem nagyon illik a videóhoz.

Szigorúan nagy képernyőn nézzétek a videót, úgy az igazi. Jó szórakozást! És gondolkozzatok el ti is azon, hogy nektek mit jelent magyarnak lenni?

Az otthon melegét a buszmegállóba!

meleget_a_buszmegalloba

A FastCoCreate által kitett Duracell-reklám nem csupán egy jó marketing fogás, még az embereket is közelebb hozza egymáshoz. Láttunk már remek reklámfilmeket, de ez tényleg aranyos.

A reklám bemutatja, hogyan is lehet átvészelni a hideget a hűvös, szeles buszmegállókban. Csak annyi kell hozzá, hogy „zárd az áramkört” a buszmegálló két fala közt, s akkor máris bekapcsol a fűtés. Viszont a két fal olyan messze van egymástól, hogy ehhez legalább két emberre van szükség. (Látjátok, milyen fontos a csapatmunka?)

Persze, hátulütő lehet, ha egy olyan személlyel állsz a megállóban, aki egyáltalán nem szimpatikus…Viszont szerintem megfagyni senki se szeret, még a „hegyi emberek” sem, úgyhogy melegedni jó. 😀

Folytatódik a KOZMOSZ!

Carl_SaganCarl Sagan amerikai csillagász Kozmosz című világhírű ismeretterjesztő sorozatát néztük a televízióban hétről hétre az 1980-as évek végén. Sagan lenyűgöző képekkel, szuggesztív magyarázatokkal és (nem utolsósorban) Vangelis varázslatos zenéjével kalauzolta a nézőt az Univerzum közelebbi és távolabbi pontjaira, bemutatva mindazt, amit a világegyetem és az élet keletkezéséről, fejlődéséről, a földön kívüli civilizációk létezésének esélyeiről a tudomány mondani tudott a huszadik század végén. Később az ő regénye alapján készült a Kapcsolat (Contact) című nagy sikerű amerikai film is, amelynek 1997-es bemutatását azonban már nem élhette meg, hosszú és gyötrelmes betegség végén, 62 évesen halt meg.

Most, több mint három évtizeddel később a Fox Broadcasting Company és a National Geographic Channel, részben az egykori alkotók közreműködésével, elkészítette a sorozat folytatását, amelynek címe Kozmosz: utazás térben és időben (Cosmos: A Spacetime Odyssey). Az új sorozat 13 részt tartalmaz, műsorvezetője (narrátora) dr. Neil deGrasse Tyson asztrofizikus, Carl Sagan egykori tanítványa, és jelentőségére utal az is, hogy személyesen Barack Obama amerikai elnök küldött biztató üzenetet a leendő nézőknek. A minden bizonnyal rendkívül látványos Kozmosz első részét március 16-án (azaz ma), vasárnap tekinthetjük meg a National Geographic (NatGeo) tévécsatornán, román idő szerint este 9 órától. Ha lehet, ne hagyjátok ki!

Többet a sorozatról ITT olvashatunk, alább pedig a film előzetesét nézhetjük meg. (Az elején Carl Sagan hangját halljuk, a régi sorozat bevezetőjéből.) Motivációként pedig egy elnöki mottó: „Nyisd ki a szemed, nyisd meg a fantáziád, s a következő nagy felfedezés a tied lehet!” (Barack Obama)

Megnézed a Kozmoszt?

Eredmények

Betöltés ... Betöltés ...

(Éjjel-)nappal Budapest

Majdnem kétmillió lakos, Parlament, Szent István Bazilika, Állami Operaház, Szépművészeti Múzeum, Margit-sziget, Széchenyi lánchíd és sok egyéb más hallatán egyetlen név, egyetlen város jut eszembe: BUDAPEST. 🙂

Budapest – Európa egyik „legfiatalabb” fővárosa – több mint ezeréves múlttal rendelkezik, sőt Pest és Buda szabad királyi városoknak, valamint Óbuda mezővárosnak, mint lakott településnek története, a homályba vész. Az ellentmondás látszólagos, s abból ered, hogy a három város csupán a múlt század második felében egyesült.

Az alábbi videóban Budapestet láthatjuk légi felvételről. A csodás látványon kívül érdekessége az, hogy nem helikopterről, hanem quadcopterről lett készítve. Mivel helikopterrel repülni Budapest felett kis magasságokban nem lehet, az egyetlen lehetőség eddig a papírsárkány volt. Ami persze nehezen irányítható és csak fényképeket lehetett vele inkább készíteni. A quadcopter viszont olyan, mintha tényleg ott lennél. Mintha tényleg átrepülnél magán a városon. Nézzük csak!…

Véleményed

Eredmények

Betöltés ... Betöltés ...

Mit s hogyan filmezzünk?

Bansagi_kisfilmesek_bb_sav

Mit, mivel s hogyan érdemes filmezni? Hogyan készítsük el a filmet, hogyan vágjuk meg és építsük be az esetleges illusztrációkat? Hogyan komponáljuk meg a képet, hogyan helyezzük el és világítsuk meg az interjúalanyokat? Milyen módon kerülhetjük el a leendő nézők számára is bosszantó képremegést? Hogyan lehet érdekesen filmezni akár egy egyszerű emléktáblát is, hogyan lehet gazdagítani a helytörténeti témájú kisfilmet háttérinformációk felkutatásával, korabeli fényképek, illusztrációk beépítésével? Milyen felbontást érdemes használni egy gyengébb, és milyet egy erősebb számítógéppel való filmvágás, szerkesztés esetén? 

   Tovább…