Hétköznapi hősök

Hetkoznapi_hosokFeltehetőleg mindenki segített már másoknak valaha. Velem egyszer az is megesett, hogy egy kiránduláson egyedül császkáltam egy számomra ismeretlen vároban és egy néni kért segítséget tőlem, majd kicsivel később más turisták is. Vicces volt, hisz én se tudtam, mi hol van, és ők sem. Egy jó tanács: ahol tudtok, segítsetek. Nemcsak azért, mert lehet, hogy videóznak, hanem (főként) azért, mert segíteni valakinek, jót tenni valakivel olyan, mint győzelmet aratni a lustaság, a mindennapi problémákban való elmélyülés felett és a lelkünknek is jót tesz.

2014. április 7-én került fel az a videó a YouTube-ra, amelyet azóta több mint 169 ezren láttak. A Hősök Tere projekt egy civil kezdeményezés, a szervezők célja pedig az volt, hogy minél többen váljanak hétköznapi hősökké. A projektben színészek formáltak meg különböző élethelyzeteket. Érdekes látni, hogy a járókelők hogyan reagálnak egy-egy szituációra. Eltévedt vak lány, földön fekvő ember, dobozokkal botladozó nő, autó tetején felejtett mózeskosár és még számtalan élethelyzet. A projekt mottóját a videó végén is olvashatjátok: „Az vagy, amit teszel.”

Amit mi is megtehetünk! – Tanárok elsősegélytanfolyamon

Elsosegely_tanfolyam_sav

Orrvérzésnél NEM fektetjük hanyatt, hanem inkább előrehajoltatjuk és az orrnyergét szorítjuk meg az ujjunkkal! Ájulásnál, hirtelen eszméletvesztésnél NEM pofozzuk, rázogatjuk, hanem egyszerűen hanyatt fektetjük és a lábait felpolcoljuk, hogy az agyba minél több oxigén jusson! Vészhelyzetben ELŐBB a mentőket hívjuk és csak utána kezdjük el az újraélesztést, hogy minél kevesebb idő teljen el a szakszerű segítség megérkezéséig.

Ennél jóval több hasznos információhoz is hozzájutottak azok a tanárok, akik a Romániai Vöröskereszt Arad Megyei Szervezetének alapszintű elsősegélynyújtó tanfolyamán részt vettek március 29-én, szombaton. A megye több iskolájához hasonlóan a csikys pedagógusok is fontosnak tartották, hogy a veszélyhelyzetek felismeréséről, a segítségnyújtás sorrendjéről, illetve a sérültek ellátásáról szerezzenek elméleti és gyakorlati tudást. Grada Gina, Hasas Paul, Hevesi Éva, Ilona János, Pintér Mária, Rogoz Marianna, Rus Cristiana, Szabó Csilla és román kollégáik számára az aradi Beniamin Dragoș, a Romániai Vöröskereszt alelnöke, egy fiatal, de sokrétű hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakember tartott alapos felkészítést.

A vészhelyzetekben szükséges tennivalók (1. Őrizzük meg a nyugalmunkat! 2. Gondoljuk át gyorsan, hogy mi a teendő! 3. Hívjuk a mentőket! 4. Bátorítsuk és lehetőség szerint lássuk el a sérültet!) elsajátítása mellett alkalmunk volt kipróbálni felnőtt, gyermek, vagy csecsemő cardiopulmonáris újraélesztését is. Az öntudatlan, de lélegző sérültek oldalra fordítását, a fulladásos sérültek ellátását, illetve sérült testrészek felkötését is bemutatta a tevékenység irányítója, de arra is komolyan figyelmeztetett, hogy ha a mentés során veszélybe kerülhet az életed (égő ház, lángoló autó, sebesen áramló folyó stb.), akkor saját magad is áldozattá válhatsz a segítségnyújtás közben. Bárki szabadon kérdezhetett a jó hangulatú (fizetős) tanfolyamon, amely egy rövid teszt kitöltésével zárult, majd nemzetközi érvényességű oklevelet kaptak a résztvevő pedagógusok. 

Figyeljünk egymásra!

Norvégiában rejtett kamerával készítettek egy kisfilmet arról, hogy mit csinálnak az emberek, ha meglátnak egy gyermeket, amint a buszmegállóban ül, egyedül van és vacog. A kisfiú, Johannes egy olyan diákot játszik, aki iskolai tanárnőjét várja a buszmegállóban, nincs kabátja és nagyon fázik. A filmben látszik, hogy volt, aki a kesztyűjét, vagy a sálját adta neki, de a legtöbben a saját kabátjukat is levették és inkább ők maguk fáztak a gyermek helyett. A lényeg az, hogy egy idő után a közelében álló emberek mind megpróbáltak segíteni a fiúnak.

E kisfilm mintájára a magyarok is készítettek egy hasonló (bár jóval gyengébb, ügyetlenkébb) videót, amelyben egy kislány a főszereplő. IDE kattintva ezt is megnézhetitek.