Természetbarát híradó

A Természetbarát Iskola programban a tavaszi hónapok is sok tennivalót tartogatnak.

Március 10-én, a Beporzók napján az elsősök a méhek életéről néztek meg kisfilmet, a másodikosok pedig az év beporzójáról, a darázscincérről tanultak.

A meleg beköszöntével a virágládákba hagymás növényeket ültettünk, virágmagokat vetettünk. A Román Madártani Egyesülettől – jutalmul, mivel ötödik éve veszünk részt a programban – növénycsomagot kaptunk. A cserjéknek, bokroknak (ribizli, levendula, egres, orgona, jázmin) új virágládát készített Costel karbantartó bácsi, a fácskákat (kislevelű hárs, kőrisfa, berkenye, mogyoró, som) pedig a bőlcsöde udvarán ültettük el a szakiskolás fiúk segítségével.

Tavaszi program a Madártani Egyesület rajzversenye is. Az idei téma a vízi madarak és élőhelyük volt, az I.A és IV.A osztályokból több tanuló is benevezett a megmérettetésre.

Május 9-én az elemi osztályosok a Madarak és fák napjáról, illetve a Költözőmadarak nemzetközi napjáról is megemlékeztek. Az előkészítősök az iskola környékén több fát és bokrot „meglátogattak”. Az elsősök pedig az iskolaudvar fáit vették számba, majd gólyákat hajtogattak.

A Fajok vetélkedője országos szakasza is lezajlott, és nagyszerű eredményekről számolhatunk be.  A megyei szakaszra benevezett 6107 diák közül 1441 jutott az országos szakaszra. Az 1178 tízpontos eredmény között ott voltak iskolánk tanulói is. Az elemi osztályokból Molnár Milán (4. A), Korcsog Zalán (4. A), Csala Patrik (4. B) és Méhész Fábián (4. B), a licisták közül pedig Páll Zita (9.A) és Kiss Eduárd (11.A) is maximális 10 pontot szerzett. Edi újra remekelt, 44,87 másodperces eredménnyel, a tavalyi évhez hasonlóan, újra országos első helyezést ért el a 11-12. osztályosok kategóriájában. Szeretettel gratulálunk neki!

Fától fáig, verstől versig

Országos első díjat és két különdíjat érdemeltek ki diákjaink

Május 9-11. között került megrendezésre a nagygalambfalvi Fától fáig, verstől versig elnevezésű versmondó verseny, amely Kányádi Sándor életműve előtt tiszteleg. Az online térben zajló első fordulóban iskolánk három diákja nyert továbbjutást a verseny országos szakaszára: az 5. osztályos Boros Hanna Zselyke és Derzsi Máté valamint a 8. osztályos Tapasztó-Gujdár Sophie.

Az országos megmérettetés a nagygalambfalvi Kányádi Sándor Általános Iskolában zajlott, ahol neves szakmai zsűri előtt szólaltatták meg Kányádi Sándor verseit az ország kiemelkedő versmondói.

Az 5. osztályos kategóriában Boros Hanna Zselyke és Derzsi Máté-Patrik is különdíjban részesült, ezzel bizonyítva tehetségüket és rátermettségüket.

Tapasztó-Gujdár Sophie, iskolánk 8. osztályos tanulója országos első díjban részesült, Kányádi Sándor Fekete-piros című versének bravúros előadásával kiérdemelve mind a szakmai zsűri, mind a kortrársainak elismerését. Sophie egyedülálló tehetségét az is bizonyítja, hogy két hónapon belül immár a második országos versenyét nyerte meg, azt igazolva, hogy nemcsak a humorban, hanem a komoly gondolatok tolmácsolásában is kiemelkedő.

Szívből gratulálunk tehetséges versmondóinknak, és további sok sikert kívánunk nekik!

Nyári Andrea, magyartanár

Naplójegyzetek #day7

🏃‍♀️A mai napot egy tengerparti futással indítottuk, majd összepakolva, elhagytuk almeríai szállásunkat, és Málaga felé vettük az irányt.🧳 A buszutat követően, elfoglaltuk a lakásainkat, és városnéző túrára indultunk.🌇
Megcsodálhattunk olyan történelmi és kulturális helyszíneket, mint az Alcazaba, a Teatro Romano de Málaga, Plaza de la Merced, illetve a Catedral de Málagát is.🏛 A napunk végére hagytuk a pompás Calle Larios sétálóutcát, ahol rengeteg üzletben lehetett nézelődni, nem is tértünk haza üres kézzel.🛍✨️ A sétálás után beültünk egy utolsó közös vacsorára, majd páran a mallba is elnéztek, és a tengerpartra is kimentünk. 🍽➡️🛍

A diákcsapat

Naplójegyzetek #day6

☀️🏫A mai napon ismét az iskolában kezdődtek a programok. Először a dietetikát tanuló diákok szerveztek nekünk csapatos feladatokat egészséges életmód témában🍎🥦🥗🚰, majd egy tornaórán is részt vettünk, ahol kosaraztunk, fociztuk és röplabdáztunk.⛹️🥅🏐
Egy óra fele a csapat ketté vált: volt, aki a mallba indult, volt, aki a tengerparton töltött pár órát. 🛍 🏖🌊 5 órától városnézésre indultunk a helyi tanárok kíséretében. Megtekintettük a nevezetességeket, mint például az Alcazaba fellegvárat, a katedrálist, Szent Bálint szobrát. Az estet finom és kiadós vacsorával, fagyizással és tengerparti sétával zártuk.

A diákcsapat

Naplójegyzetek #day5

A mai napon csapatunknak szabadprogramja volt, így mindenki kedve szerint tölthette idejét Alméria gyönyörű városában.🌉
A mobilitásunk témájához híven a napot egy edzőtermi látogatással kezdtük, ahova a tapasztaltabbak mellé csatlakozott egy újonc is.🏋️‍♀️ Később a tengerpartra sétáltunk le, a nap további részét fürdőzéssel, napozással és egy frissítő açaí bowl elfogyasztásával töltöttük.🏖️
Azok a diákok, akik áprilisban elszállásoltak spanyol diákokat, most meglátogatták a cserediákok családjait, és egy tartalmas napot töltöttek együtt.👨‍👩‍👧‍👧 Ez főként közös ebédből és városlátogatásból állt, majd mindenki a tengerparton találkozott.🌊
A nap lezárásául egy közös vacsorára indult csapatunk, s hibáinkból tanulva ma már egy előre lefoglalt asztal várt minket. Hazaúton egy parkban is megálltunk, ahol egy kis hintázással kapcsolódtunk ki, egy kellemes napot tudva magunk mögött.🌞

A diákcsapat

Őszirózsa népdalvetélkedő megyei szakasza 2025

Egy év szünet után, május 8-án újra csengő hangú énekesek vették birtokba a Tóth Árpád terem színpadát. Arad megye népdalokat szerető kisdiákjai gyűltek össze az Őszirózsa népdalvetélkedő megyei szakaszára.

Az első kategóriában, az előkészítő, első és második osztályosok közül 10 gyermek nevezett be a versenyre, a második kategóriában 12 harmadikos és negyedikes dalolt. Sajnos a gimnazisták közül csak 2 diáklány vett részt a versenyen.

A négytagú zsűri – Bálint Erika Vanda és Kurunczi Enikő tanítók, Szabó Csilla zenetanár, énekes és Popa Armand tanár, zenész – a következő díjakat és dicséreteket osztotta ki:

I. kategória:

  1. díj: Szabó Írisz Dária (I. osztályos) – aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola, tanító: Horga Mónika
  2. díj: Must Aliz (előkészítős) – ágyai Olosz Lajos Általános Iskola, tanító: Kiss Anikó
  3. díj: Téglás Deborah (II. osztályos) – nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskola, tanítók: Kasza Rozália, Csáky Apollónia

Dicséret: Koroknai Olivér Viktor (előkészítős) – nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskola, tanító: Pap Márta

II. kategória:

  1. díj: Szöllősi Fanni (IV. osztályos) – kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola, tanító: Tóth Anita Zsuzsa
  2. díj: Takáts Zsófia (IV. osztályos) – Csiky Gergely Főgimnázium, tanító: Vincze Német Julianna
  3. díj: Szántó Zsanett (IV. osztályos) – Csiky Gergely Főgimnázium, tanító: Vincze Német Julianna
  4. Dicséret: Simándi Natália (IV. osztályos) – nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskola, tanítók: Kasza Rozália, Csáky Apollónia

III. kategória:

  1. Veres Roberta (VI.osztályos) – Csiky Gergely Főgimnázium, felkészítő tanár: Drug Melinda

IV. kategória:

  1. Kasza Júlia (VII.osztályos) – nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskola, felkészítő: Kasza Rozália

Gratulálunk minden résztvevőnek, sikeres felkészülést a továbbjutóknak az októberben sorra kerülő országos vetélkedőre.

Naplójegyzetek #day4

☀️A mai napon a Tabernas-sivatagba, a híres Minihollywoodba csöppentünk.🏜 🚎Egy rövid buszozás után meg is érkeztünk, és elmondhatjuk (írhatjuk), hogy az elképzelt helytől nagyon messze állt. A kopár sivatag helyett egy western táj fogadott minket, tele ilyen stílusú épületekkel.
👀Láttunk papagáj-showt, lövöldözős jelenetet és táncos előadásokat is.🦜🔫💃
Ami még jobban meglepett minket, hogy a hely másik részében egy állatkert rejtőzött, így volt mit megnézni. Ezt a maradandó élményt követően, a nap hátralevő részében, mindenkinek szabadprogramja volt.☀️🇪🇸

A diákcsapat

Előtérben az irodalom. Szép eredmény a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny országos szakaszán

A Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny idei országos szakaszát (április 24–27. között) a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum látta vendégül.
A több mint félévszázados múltra visszatekintő megmérettetésen közel kétszáz irodalomkedvelő, irodalomértő diák vett részt Erdély valamennyi megyéjéből, de a Kárpátokon túli magyar közösségekből is érkeztek versenyzők.

Iskolánkból öt tanuló képviselhette Arad megyét ezen a rangos versenyen:

  • Tankó Dóra (felkészítő tanára: Nagy Anikó), V. osztály
  • Balog Sára (felkészítő tanára: Nyári Andrea), VI. osztály
  • Koncz Emma Sára (felkészítő tanára: Nyári Andrea), VIII. osztály
  • Vörös Viktória (felkészítő tanára: Ruja Ildikó), IX. osztály
  • Gali Anita (felkészítő tanára: Rudolf Ágnes), X. osztály

Minden versenyzőnk szép eredményt ért el, külön kiemeljük Vörös Viktória kiemelkedő teljesítményét, aki dicsérettel tért haza.
Szeretettel gratulálunk!

Nagy Anikó