Január 18-án iskolánk megrendezte az idei Implom József Helyesírási Versenyt! Minden résztvevőnek elismerés jár, aki tudásával és kitartásával hozzájárult ahhoz, hogy a magyar nyelv szépségei ismét reflektorfénybe kerüljenek. Ez a megmérettetés nemcsak a helyesírás pontosságáról szól, hanem arról is, hogy együtt ápoljuk anyanyelvünk gazdagságát és hagyományait. Külön köszönet illeti a szervezőket, a felkészítő tanárokat és mindenkit, aki segítette a verseny sikerét!
Gratulálunk a legjobb eredményt elért diákoknak:
Tiba-Fischer Eszter (11. A)
Budacsek Tímea (11. A)
Farkas Dominik (10. A)
Szél Emese (11. A)
Anghel Orsolya (10. A)
Ugyanakkor minden résztvevő büszke lehet magára, hiszen a részvétel már önmagában is értékelendő! Találkozzunk jövőre is, hogy gyarapítsuk tudásunkat és tapasztalatunkat!
A továbbjutóknak sok sikert kívánunk az országos szakaszon!
Kedves Csikys szülők és diákok, tisztelt aradi magyarok, … ismét összefogtunk, és nem kis jót cselekedtünk!
A 2025. január 13–14. időpontra meghirdetett jótékonysági adománygyűjtő akciónk során több mint 1 tonna szárazeledel és kutyakonzerv, illetve számos takaró és pokróc gyűlt össze a Főgimnázium alagsorában, amelyeket pénteken, január 17-én el is szállítottunk a megye területén található egyetlen, hivatalosan működő kutyamenhely számára. Az adományokat átadó diákjainkat több mint 300 kutya hálás ugatása fogadta, akik nagyon türelmetlenül várták ketreceikből, hogy egy simogatás vagy akár csak egy pillantás erejéig valamilyen biztatást kapjanak tőlünk.
Hatalmas segítség a menhely számára ez a jelentős mennyiségű adomány, amelyhez jelenlegi és volt diákjaink mellett több, az iskolánkhoz diákok által már nem kötődő aradi magyar is hozzájárult. Ennél nagyobb segítség már csak néhány sikeres örökbefogadás, gazdira találás lenne, amelyre a menhely kutyusai oly régóta és oly hűségesen várnak!
Hálásan köszönjük az iskola vezetőségének, hogy lehetőséget biztosított a gyűjtéshez, a diákoknak – bölcsődésektől végzősökig – a rekordmennyiségű felajánlott adományért, illetve a Pro Schola alapítványnak, hogy átvállalta a szállítással járó költségeket.
Köszönettel: Erdei Emese és Lévai Ildikó – szervezők
2023 decemberében, az akkori X. A osztály (osztályfőnök: Rudolf Ágnes)6 padlórobottal örvendeztette
megiskolánk kisdiákjait. A gyerekek megkedvelték a kis „méhecskéket”, és
különböző órákon játékosan tanultak, tanulnak a segítségükkel.
2024 novemberében érdekes felhívás érkezett a
szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceumból: robotpálya-tervező versenyre
invitálták az elemista tanulókat, Zümi karácsonya címmel.
A csapatok karácsonyi
témájú robotpályát kellett készítsenek szabadon választott
technikával. A projekt célja nemcsak a kódolás megismertetése volt, hanem a csapatmunka és a kreativitás fejlesztése
is. A pálya fotóját, egy rövid leírást és egy rövid videót kellett beküldeni.
Az I.A osztályból két csapat
nevezett be a versenyre: a SünTársak és a Rókák csapata.
A Rókák csapata (Fülöp Aida, Gál Anna, Szántó
Kamilla) a legtöbb természetes anyagot felhasználó pályadíját
érdemelte ki a Zümi karácsonya című mesével, a SünTársaknak (Csala Vivien,
Märtz Amália, Lestyán Fazekas Milán, Püsök Kende, Sós Kevin, Tóth Patrik) pedig
sikerült a közönségszavazat nagydíját elnyerni a Zümi és a hóvihar című
történettel.
Mindkét
csapatnak szeretettel gratulálunk, és sok sikert kívánunk a robotméhecskékkel való további tevékenységeikhez.
Immár ötödik esztendeje vesz részt iskolánk a Román
Madártani Egyesület által meghirdetett Természetbarát iskolák programban.
A projekt tevékenységei nagyon változatosak, a téli madáretetéstől a virágültetésig,
a rajzversenytől a jeles napok
megünnepléséig rengeteg érdekes teendő várja a természet ifjú barátait.
A
téli időszak legfontosabb tevékenysége a madáretetés. Október végétől az
iskolaudvar fáin etetők várják az éhes madarakat. Sok-sok széncinege látogatja
naponta a befőttes üvegekből készült etetőket friss napraforgó reményében. A
lehullott magvak sem vesznek kárba: balkáni gerlék, verebek és galambok fogyasztják
el ezeket. Az etetőhöz szokott madarakat hétvégére vagy vakációra sem szabad
élelem nélkül hagyni.
Január
13-ától 26-áig, két héten át, a program egyik legkedveltebb tevékenysége zajlik,
a Fajok vetélkedője című online verseny, amely során a versenyzők
számot adhatnak arról, mennyire ismerik a nálunk élő madarakat és egyéb
élőlényeket.
A versenyen való részvételhez regisztrálni kell. A személyes profil létrehozásához email-cím használata szükséges, egy e-mail címmel csak egy profil hozható létre. Azok a diákok, akik még nem rendelkeznek e-mail címmel, használhatják szüleik címét. A személyes adatok kitöltése és a profil aktiválása után már indulhat is a verseny. Azoknak, akik már tavaly regisztráltak a quizz.sor.ro oldalon, frissíteniük kell az adatlapjukat, hogy az osztályuknak megfelelő tesztet oldhassák meg.
A minél jobb eredmény elérése érdekében olvashattok a nálunk élő madarakról az Ornitodata – Păsări din România oldalon, gyakorolhattok a Quiz platform-on, vagy a szintén regisztrációt igénylő BirdID oldalon.
A szociális média számos platformján olvashattuk már, hogy az aradi kutyamenhely szinte teljesen kifogyott az eledel- és alomkészletekből, így rendkívül nehéz helyzetben kezdi az idei évet.
A Csiky Gergely Főgimnázium önkéntesei gyűjtést szerveznek a menhelyen élő állatok megsegítésére. Kérjük, hogy aki teheti, hozzon az iskolába:
kutyakonzervet,
kutyatápot,
tiszta pokrócot vagy pokrócdarabot,
törölközőt.
Az adományokat január 13-án (hétfőn) és január 14-én (kedden), 8:00 és 12:00 óra között lehet leadni. Az összegyűjtött tárgyakat és élelmiszert eljuttatjuk az aradi kutyamenhelyre, hogy segítsünk a szükséget szenvedő állatokon, és elviselhetőbbé tegyük számukra a hideg téli napokat.
Bármilyen kis adomány óriási segítséget és reményt jelent!
2024.
december 20-án került sor Erasmus+ pályázatunk, a KEEPING UP WITH DIGITAL
NATIVES című, 2022-2-RO01-KA210-SCH- 000095962 számú pályázat utolsó
disszeminációs tevékenységére. Ezúttal iskolánk diákjainak mutattuk be a
projekt eredményeit, mégpedig egy olyan játékos vetélkedő keretében, melyet a
Kahoot! felület segítségével állítottunk össze.
8.30-tól
a középiskolások, 10.30-tól pedig az 5–8. osztályos tanulók (és néhány játékos
kedvű tanár) gyűltek össze iskolánk dísztermében, hogy részt vegyenek a
vetélkedőn. Mindkét kategóriában háromfős csapatok versenyeztek: 27
középiskolás csapat, illetve 29 általános iskolás csapat.
Kezdőmozzanatként
Erdei Emese tanárnő, a projekt koordinátora pár mondatban ismertette az
Erasmus+ pályázatunk témáját és eredményeit, majd indulhatott is a Karácsony
Európában című vetélkedő. A középiskolásoknak 35, az általános
iskolásoknak pedig 40 kérdéssel/feladattal kellett megbirkózniuk, melyek igen
változatosak voltak. A szórakoztató vetélkedő alatt a diákoknak lehetőségük
nyílt megismerkedni az európai országok/népek különböző karácsonyi szokásaival,
hiedelmeivel.
A
vetélkedő végén mindenki kapott egy kis édességet és egy könyvjelzőt, a
legjobban teljesítő csapatok pedig édességcsomagokat kaptak jutalmul.
Egy
rövid, szintén Kahoottal összeállított visszajelzést kértünk a diákoktól,
melyből kiderült, hogy ők is egyetértenek Erasmus-projektünk célkitűzésével,
vagyis fontosnak tartják, hogy a pedagógusok megismerjék a legújabb digitális
eszközöket, a különböző applikációkat és platformokat, illetve beépítsék ezeket
az oktatásba. A másik visszajelzés pedig arra vonatkozott, hogy még szeretnének
hasonló Kahoot-vetélkedőket, s mivel a lelkesedés már megvan a részükről,
rajtunk (tanárokon) ne múljon… már ötletelünk a következő versenyen. 😊
Zárómozzanatként
csoportképeket készítettünk, melyeken egyértelműen látható a vidám hangulat.
Szeretnénk
megköszönni Hasas Paul és Popa Armand tanároknak a szervezésben és
lebonyolításban nyújtott segítséget, és köszönjük minden diáknak és tanárnak a
részvételt.
Kívánunk
áldott, békés karácsonyi ünnepet minden csikysnek és szeretteiknek!