Csiky-nap(ok), 2011 (II.)

Fotókiállítás megnyitóját, szavalóversenyt, mesemondó versenyt, illetve a testvériskolákkal való további közös programokat tartalmazott az idei Csiky-nap második napja.

fotokiallitas-0 2011. december 16., péntek, 10 óra. Főgimnáziumunk dísztermében Juhász Béla igazgató, majd pedig Hadnagy Éva aligazgató üdvözölte a rendezvényre érkező testvériskolai küldöttségeket. Idén a Csiky-nap alkalmából a következő 11 tanintézmény képviselői látogattak el Aradra: Bartók Béla Elméleti Líceum (Temesvár), Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény, Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona, Dugonics András Piarista Gimnázium (Szeged), Gedói Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (Szeged), Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium (Szabadka), Lazar Nešić Vegyészeti-Technológiai Középiskola (Szabadka), Szécsényi István Általános Iskola (Szabadka), Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola Szeged-Móravárosi Tagintézménye, Téglás Gábor Iskolacsoport (Déva), Tóth Árpád Gimnázium (Debrecen). A hozzánk érkezett tanárokat és diákokat Horváth Levente alprefektus, iskolánk egykori diákja, majd tanára üdvözölte közvetlen, baráti szavakkal.

Ezután került sor Ilona János informatikatanár 18 év a Csikyben című fotókiállításának megnyitójára. Siska-Szabó Zoltán fotográfus méltatta a kiállított munkákat, kiemelve azok pillanatfotó-jellegét, illetve a képeken látható arcok derűjét, optimizmusát. Sok ezer régebbi vagy újabb felvételből került ki (többszörös válogatás után) az a 43 fénykép, amelyek közül 31 a díszteremben, 12 pedig a régi és az új épületrészt összekötő folyosón látható. A válogatás elsődleges szempontja a különböző időszakok, a fontosabb események, illetve illusztris személyek bemutatása volt, ugyanakkor az sem volt kérdéses, hogy csak az igazán érdekes fotók legyenek kiállítva, amelyek önmagukban is megállják a helyüket. „Amit lehet: egy-egy pillanatot felvillantani. Egy-egy arcot. Sok arcot. Egy-egy eseményt. Sok eseményt, amelyeket átéltünk. Mi és mindazok, akik ide jártak, itt voltak. Vagy itt vannak, most is. Amelyekre jó emlékezni. Mert fontosak. Mert nélkülük az iskola nem lenne az, ami. És mi sem lennénk azok, akik vagyunk. Mert velük, miattuk, értük jó volt itt lenni. És, talán, még most is az.” – szerepel a kiállítás szórólapján, amelynek megtekintéséhez kattintsunk ide.

   Tovább…

Csiky-nap(ok), 2011 (I.)

Sok tekintetben úttörő jellegű volt az idei Csiky-nap: első alkalommal volt könyvbemutató a díszteremben, első alkalommal nyílt fotótárlat ugyanott, illetve első alkalommal láttuk egyszerre vendégül nem kevesebb, mint tizenegy testvériskola képviselőit. De lássuk sorban az eseményeket.

csiky_nap_csutortok-0 2011. december 15., csütörtök, 12 óra. Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a másfél napos rendezvénysorozat az iskola első emeletén, névadónk mellszobránál. Juhász Béla igazgató megnyitó beszédében Antoine de Saint-Exupérytől idézett: „Embernek lenni pontosan annyit jelent, mint felelősnek lenni. Érezni, hogy a kővel, melyet lehelyez, a világot építi tovább”. Ezzel utalt arra, hogy iskolaépítő elődeink munkáját folytatni kell, a nemrég főgimnáziumi rangot kapott intézmény új kihívások elé állítja diákjait, tanárait egyaránt. Bognár Levente aradi alpolgármester a hagyományok ápolására, a szellemi örökség tovább adására, Pellegrini Miklós, az Arad Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese pedig a példamutató munkára, tanulásra hívta fel a jelenlévők figyelmét. Az eseményt jelenlétével megtisztelték az RMDSZ városi, illetve megyei tanácsosai, Cziszter Kálmán és Sipos György, valamint Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai plébános, Mészár Sándor megyei sport és ifjúsági igazgató, valamint Lipták Júlia, az iskola szülői bizottságának elnöke. Szabó Csilla zenetanárnő irányításával iskolánk gyermekkórusa adott elő három éneket, majd Pálfi Kinga szavalt.

Kitűnő magaviseletéért, szorgalmáért, szervező munkájáért, illetve a kollégium hagyományőrző csoportjában és a Sigur.Info csapatban végzett tevékenységéért Moroz Annamária XII. B osztályos tanuló vehette át az idei Csiky-díjat. A díjazott laudációjának szövege itt olvasható, a vele készített interjúból (pici türelem, hamarosan fent lesz az is) pedig többet is megtudhatunk eddigi munkájáról, eredményeiről.

   Tovább…

Csiky-napi ünnepségsorozat

A rendezvény programja

2011. december 15., csütörtök

12: Ünnepélyes megnyitó Csiky Gergely mellszobránál (I. emelet)
       A Csiky-díj átadása
       Csiky Gergely szobrának megkoszorúzása

13: Könyvbemutató a díszteremben. Péter András, Réhon József Iskola a Kálvin János utcában című könyvét bemutatja Szilvágyi Zsolt temesvár-józsefvárosi római katolikus plébános, iskolánk egykori diákja.

 

2011. december 16., péntek

9-10: A vendégek fogadása a kollégiumban 

10: A vendégek köszöntése az iskola dísztermében

1015: Ilona János 18 év a Csikyben című fényképkiállításának megnyitója a díszteremben. A kiállított képeket
Siska-Szabó Zoltán fotográfus mutatja be.

11: Mesetarisznya – Mesemondó verseny általános iskolások számára a szomszédos Jelen-ház nagytermében

11: Tóth Árpád Versmondó Verseny középiskolások számára a díszteremben (1. forduló)

13-15: Ebéd a Jelen-ház éttermében (a testvériskolák képviselői, versenyzői számára)

15: Városnézés az általános iskolások számára

15: Tóth Árpád Versmondó Verseny középiskolások számára a díszteremben (2. forduló)

17: A testvériskolák bemutatkozása

18: Díjkiosztás a díszteremben

19-20: Vacsora az iskola kollégiumában (a testvériskolák képviselői, versenyzői számára)

Karácsonyváró

karacsonyvaro-38 Szorgalmasan készültek a bentlakók idei utolsó nyilvános fellépésükre, amely a szüret végétől a karácsonyig terjedő időszak jeles napjait és az azokhoz fűződő népi hagyományokat elevenítette fel a Karácsonyváró című előadásban, amelyre 2011. december 8-án került sor iskolánk dísztermében.

November 1-től, Mindenszentek napjától indult az „időutazás”, majd november 11-hez, Márton napjához kapcsolódott az első kis jelenet. A kisiratosi bentlakók annak néztek utána, hogy miként kapcsolódik a liba a Szombathelyen született és 397-ben elhunyt Szent Márton püspök nevéhez, és miért mondják azt, hogy „Ki Márton napján libát eszik, egész évben nem éhezik”.

Mihelyt befejeződött vidéken az őszi betakarítás, kezdődhetett kalákában a kukoricafosztás, fonás, varrás. Ez egyben a közös szórakozás egyetlen színterét is jelentette (a televízió, internet, közösségi hálók nélküli régi világban), ráadásul beszélgetés, énekszó, játék mellett sokkal jobban ment a munka is. A kisperegi diákok a kaláka hangulatát elevenítették fel, a simonyifalviak pedig a vadásziak segítségével már az egyházi év kezdetét jelentő adventről szóltak Márai Sándor gondolatai segítségével.

   Tovább…

Adventi szavalóverseny 2011

adventi_szavalat-0 2011. december 10-én immár hetedik alkalommal került sor az Adventi koszorú vallásos versek szavalóversenyére a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban. A Csiky Gergely Főgimnáziumból már 2008-ban és 2010-ben is vettek részt tanulók. A versenyre évfolyamonként egy-egy diák jelentkezését várták, akik a következő csoportokban versenyezhettek: I–II. osztály, III–IV. osztály, V–VI. osztály, VII–VIII. osztáy, ill. IX–XII. osztáy. A versenyzőknek egy magyar szerző karácsonyváró vagy karácsonyi versével kellett készülniük.

Az idén az I. osztályból Bíró Gergő tanuló Donászy Magda Karácsony délután című versét adta elő (felkészítő tanítója Khell Levente), a II. osztályból Weisz Gabriella a Minden advent című verset szavalta (felkészítő tanítója Khell Jolán), a III. osztályból Péter Noémi Klaudia tanuló Bodor Miklós Betlehemi csillag című versét adta elő (felkészítő tanítója Cirják Izabella Márta), a IV. osztályból Spir Rebeka Petra tanuló Móra László Karácsony édes ünnepén című versét szavalta (felkészítő tanítója Pintér Mária Irén), a IX. osztályból Bajkó Mónika Melinda tanuló Juhász Gyula Karácsony felé című versét adta elő (felkészítő tanára Puskel Tünde Emese). Harmadik díjas lett Weisz Gabriella és Spir Rebeka Petra, dicséretben részesült Bajkó Mónika, EMKE-különdíjat kapott Bíró Gergő és Péter Noémi.

A sikeres szereplés után csapatunkkal a „magas Déva várát” is meglátogattuk.

Ébresztő, hóhányó banda!

kolesz_mikulas-0 Kedden a bentlakásba is ellátogatott a Mikulás. Nem akárhogyan, nem is akárkikkel! Reggel, hajnali 5 órakor ajtókat zörgetve hozta az ajándékokat, két bájos krampuszától kísérve, akik cuppanós, rúzsos puszival ébresztették az édesen alvó  bentlakókat. Volt, aki örvendett a Mikulás heves megjelenésének, izgatottan, csipás szemekkel nézegette, mi rejlik az ajándékzacskóban. És volt, aki morcosan  a másik oldalára feküdt, folytatván ott, ahol abbahagyta.

Az ébresztés e némiképp rendhagyó módszere kissé szokatlan volt, főleg azok számára, akik idén költöztek a bentlakásba. A többieknek azért nem, hiszen a tavaly is kora reggel érkezett a Mikulás. Öröm volt hallani, hogy távozása után mindenhonnan zacskócsörömpölés hallatszott, majd kisvártatva elhalkult minden, jelezvén, újra álomba merültek a bentlakók.

Persze, nem sokáig, hiszen 7 órakor újra ébresztés volt. Viszont ekkor már a (szabályos időben, szabályos módon érkező) pedagógus néni melengető szava próbálta felrázni a társaságot. Kisebb-nagyobb sikerrel…

Köszönjük a Mikulásnak és krampuszainak a látogatást, illetve azoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy Szent Miklós napján mosollyal az arcunkon ébredhessünk.

   Tovább…

Eljött a Mikulás!

csiky_mikulas-0 Hétfőn délelőtt nagy izgalom volt a Csikyben, hisz az általános iskolás diákokhoz ellátogatott a Mikulás. A díszteremben fogadták őt, a tél hírnökét, aki előre küldte segítőit, a krampuszt, a manót és az angyalkát, sőt még az oroszországi Gyed Moroz (Fagy Apó) hópelyhecskéje is segített oldani a hangulatot.

Mindnyájan együtt énekeltek a gyerekekkel, míg meg nem érkezett az olyannyira várt főszereplő, akinek jelenlététől a gyerekek még lelkesebbek lettek. A teljesen „szabályos”, piros ruhájú, hosszú, fehér szakállat viselő és puttonyt cipelő Mikulás elmagyarázta nekik, hogy milyen fontos szerepe van a krampusznak, a manónak és az angyalkának, mikor és hol segítenek neki. Az előadás végén aztán sor került az ajándékosztásra is, amelyben a X. D osztályos (rénszarvas)lányok is segítettek.

Az ünnepségen az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete és az EMNT Arad Megyei Szervezete által meghívott szegedi Impro Művészeti és Oktatási Egyesület ifjú színészei szórakoztatták a kisiskolásokat. A műsor végén a gyerekek boldogan, ajándékaikat szorongatva tértek vissza a tantermekbe.

A X. D-s lányok a Kincskereső Óvodában is jártak, ahol játékokat, édességet osztottak szét a kicsiknek és az óvónéniknek. Kedden pedig a líceumi diákokat és a csikys pedagógusokat örvendeztették meg egy kis édességgel.

[Fotók: Erdei Emese, Zsóri Blanka, Ilona János]

Szerk. megj.: Lapzárta után kaptuk a nagyszerű hírt, hogy a Mikulás a kollégiumi diákokat is felkereste, mégpedig egészen elképesztő időpontban… Jön a hír erről is, hamarosan, mégpedig Fagy Apó közvetlen névrokonától. 😀 

   Tovább…

Nagy vagy! – továbbjutott a Csiky csapata!

nagyvagy_2011_november-20 Lement a tévéközvetítés, tehát közölhetjük az eredményt: a Csiky Gergely Főgimnázium csapata 42 pontot ért el és ezzel holtversenyben a második helyen végzett a november 12-i Nagy Vagy! vetélkedőn. Ezzel továbbjutottak a következő fordulóba, a középdöntőbe, amelyre egy hét múlva, december 10-én kerül sor Budapesten.

A Südi Iringó versenytáncossal „felturbózott” csikysek főleg a vizes próbákban taroltak, ott mindhárom fordulót fölényesen megnyerték. A délutáni szárazföldi próbákban már kiegyensúlyozottabb volt a verseny, de ott is kitűnő eredményeket értek el és szorgalmasan gyűjtögették a pontokat.

Korábban már részletes beszámolót jelentettünk meg a versenyről, de megérdemlik a csapattagok, hogy újra felsoroljuk a nevüket:
– versenyzők – Adjudeanu Patrick (VII. A), Kecskés Márk (VI. A), Kocsis Norbert (IV. A),  Mészár Zsófia (VI. A), Naschauer Kinga (IV. A);
– pótdiákok – Soltész Anders (III. A), Takács Andrea (IV. A), Tóthpál Béla (VIII. A);
szülők – Borbély Réka, Kiss Enikő, Lipták Márton, Mészár Gabriella, Spier Mihály.

December 10-én, szombaton tehát újra indul majd a szurkoló csapat, hogy talán még a múltkorinál is lelkesebben biztassa iskolánk csapatát. Hajrá, Csiky! Nagy vagy, Arad!