Történelmi emléktúra

vilagos-1 Szeptember 29.-én, az Aradi Magyar Napok keretében a város VI. osztályos tanulói az immár hagyománnyá vált világosi emléktúrán vettek részt. És hogy miként is telt a kirándulás? Íme, Vuin Tímea, az egyik résztvevő rövid beszámolója:

„Reggel 9-kor indultunk a világosi várhoz. Az út körülbelül fél órába telt. Mielőtt a várhoz értünk, meglátogattuk Csiky Gergely pankotai szülőházát és a szőlősi malmot, ahol sok érdekes dolgot megtudtunk a világosi fegyverletétel előzményeiről. A nagy hegymászás előtt leültünk enni a Bohus kastély kertjében, hogy erőnk legyen a mászáshoz. Nagy nehezen értünk fel a várhoz, a fiúk hátulról tolták a lányokat felfelé és egy páran segítettek a csomagokat is cipelni. Három órába telt, míg felértünk. Nagyon fárasztó volt… Megnéztük a rombadőlt várat, pihentünk egyet, majd elindultunk lefelé. Ahogy szaladtunk a hegyről lefelé, alig bírtunk megállni, majdnem eltévedtünk, de szerencsére egy tanár utánunk jött és visszavitt a többiekhez. A kísérők közül néhányan megálltak egy forrásnál tüzet készíteni a szalonnasütéshez. Innen ittunk friss, hideg forrásvizet. Lassan elindultunk lefelé. Egy órába telt, ameddig leértünk a buszhoz és elindultunk hazafelé.

Nagyon jól telt a kirándulás. Jól szórakoztunk és közben tanultunk is.” 

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a szervezőknek, támogatóknak és mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy részt vegyünk ezen az emlékezetes kiránduláson.