FÜRKÉSZ

furkesz-0 Mi is bekapcsolódtunk idén a nagyváradi Diákokért Egyesület által meghirdetett FÜRKÉSZ helyesírási és nyelvhelyességi versenybe. Arad megye két körzetben (Arad és Körösköz) rendezte meg Kiss Anna főszervező vezetésével a körzeti szakaszt. Elemista diákjaink a gáji Neumann Fivérek Általános Iskolában versenyeztek november 19-én, Kurunczi Enikő tanító néni körzeti szervező jóvoltából. A továbbjutók (a lista ide kattintva tekinthető meg) a megyei szakaszon mérettetnek meg ismét, 2012. január 28-án, majd minden osztály szintjén a megye két-két legjobb eredményt elért tanulója Nagyváradra utazik a március 24-én megrendezésre kerülő országos, „hét megyére szóló” megmérettetésre.

További információk: http://diakokert.ro/.

   Tovább…

Mesék szárnyán – mesevetélkedő

mesevetelkedo December 7-én 24 Arad megyei csapat mérte össze meseértelmezési tudását a dísztermi „mesecsatatéren”. A vetélkedő II. fordulóján 12 csapat jutott tovább a 2012. január 27-én sorra kerülő utolsó megmérettetésre. A mellékelt fotó az aktuális forduló egyik legügyesebb, Indiana Jones nevű III. osztályosokból álló csapatról készült.

Sok sikert a továbbjutó csapatoknak, amelyeknek a listáját ide kattintva nézhetjük meg!

Kollégiumi előkarácsony

kolesz_elokaracsony-0 Idén is meghitt, családias hangulatban üdvözölték a karácsonyt a kollégium lakói. December 21-én a bentlakó diákok és pedagógusaik ünnepi vacsorán vettek részt, amelyen néhányaknak az a lehetőség is megadatott, hogy a többieknek elmeséljék a karácsonyhoz fűződő egyik emléküket.

Közös ének, majd a csillagszórók fénye tette hangulatossá az estét, és jutott erre az alkalomra is ajándék: mindenkinek egy-egy zene-CD, amelyen régebbi és újabb magyar énekesek, együttesek karácsonyi dalai hallhatóak.

Három nap múlva ki-ki a saját családja körében ünnepelhette a szeretet ünnepét, de a karácsony hangulatát már a bentlakásból magukkal vihették a diákok.

   Tovább…

Kollégiumi karácsonyváró – kisiskolásoknak

karacsonyvaro_kicsiknek-0 Az iskola bentlakó diákjai december 22-én, csütörtök reggel megismételték Karácsonyváró című előadásukat, ezúttal az I–V. osztályosok számára. A kis nebulók csillogó szemmel figyelték, amint a díszteremben megelevenednek a megye magyarok lakta településeinek adventhez és karácsonyhoz fűződő népi szokásai.

Mindenszentek napja, Márton napja, kaláka-munka, advent, Mikulás napja, Luca napja, kántálók – megannyi alkalom a hagyományok őrzésére, életben tartására.

Ezúttal is sor került a párta feltűzésére és a kalap átadására. Hagyományőrző tevékenységéért Péter Anikó tizenegyedikes diák fejére került a párta, illetve Florea Róbert végzős diák fejére a kalap.

Újra, talán még a december 8-i előadásnál is meghittebb karácsonyi hangulatot varázsolt a gyertyával, csillagszóróval a kezükben a színpadon és a színpad előtt felsorakozó bentlakók éneke.

A Takács Máthé Mónika kollégiumi felügyelő tanár rendezte ünnepi előadás végén közös csoportkép készült a kollégium lakóival (fényképsorozatunk elején éppen ez látható).

   Tovább…

Karácsonyi hangulat kicsikkel, nagyobbakkal

1_8_karacsony-0 December 19-én a Kincskereső Óvoda tanítványai, 20-án a Csiky Gergely Főgimnázium I–IV. osztályos tanulói, 21-én pedig az V–VIII. osztályosok karácsonyi műsorában gyönyörködhettek a Főgimnázium dísztermében összegyűlt pedagógusok, szülők, hozzátartozók. Fotósorozatunk az általános iskolások műsorának szép pillanatait eleveníti fel.

Az I–IV. osztályosok műsorában volt mese egy kis fenyőfáról, törpök tánca, kiskórus, nagykórus, angol kórus, betlehemes és újévi jókívánságok. Az V–VIII. osztályosok rövid szavalatokkal, dalokkal, Mikulás-tánccal, vidám jelenettel, betlehemessel léptek fel. Az ünnepség végén Szabó Csilla zenetanárnő vezényelte iskolánk gyermekkórusát, majd minden kis résztvevő ajándékot kapott.

   Tovább…

Kis karácsony, nagy karácsony

karacsony_ovoda-0 „Kis karácsony, nagy karácsony,
kisült-e már a kalácsom…”

A Kincskereső óvoda apraja-nagyja lázas készülődésben volt az elmúlt héten, hiszen mindnyájan a szeretet ünnepére, a KARÁCSONYRA gondoltak már.

A képeslapok és díszek készítése mellett, immár hagyományszerűen, mézeskalácsot sütöttek a gyerekek az óvónénik irányításával.

A kiscsoportos szülők és gyerekek, Nagy Sarolta óvónéni vezetésével kellemes délutánt töltöttek el a mézeskalácsok díszítésével.

   Tovább…

Csiky-napi visszajelzés Szegedről

/Krämmer Erika, a Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola Szeged-Móravárosi Tagintézménye nevelési igazgatóhelyettese küldte az alábbi levelet, benne egy beszámolóval és egy fotóval./

Sziasztok!

Nagyon-nagyon jól éreztük magunkat Aradon. És én elmondhatom, hogy ilyenkor mindig olyan „büszke” vagyok…  Még akkor is, ha én vagyok az, aki eljöttem onnan, Tőletek.

Köszönjük a lehetőséget és a szeretetteljes fogadtatást. Az egyik versenyzőnk: Anikó írt pár sort, és én csatoltam egy fotót. Ha gondoljátok, akkor tegyétek fel a honlapra.

/Feltettük! 🙂 /

 

2011. december 16., Arad
Csiky-napok, Tóth Árpád szavalóverseny

szegedi_foto Valamikor fél 9 körül zötyögtünk át a román határon, és ahogy átértünk, hirtelen mintha minden a kétszeresére nőtt volna. Megérkeztünk Aradra, és beléptünk a Csiky Gergely Főgimnázium kapuján. Mindenki kedves és nyitott volt velünk.

Mikor megtaláltuk a díszteremben a helyünket, kicsit megszeppenve körbenéztünk, és megkérdeztük az előttünk ülő diákokat, hogy honnan jöttek és mi az ő választott versük. A kissé hosszadalmasra nyúló megnyitó után elkezdődtek a szavalások. Az első körben a 9–10-es korosztály mondta el a kötelező verset, ami nem volt más, mint Tóth Árpád Jól van ez így című költeménye. Ezt a 11–12-es korosztály választott versei követték. Iskolánkból mind a négyen még szünet előtt elmondtuk a tökéletesen betanult verseket. Már itt feltűnt, hogy a mezőny nagyon erős. Korosztályonként harmincan versenyeztünk. Következett a laktató, s egyben felettébb ízletes ebéd, miután már az izgulás is érezhetően csökkent, hisz az első fordulón túl voltunk, és a többi diákkal is megismerkedtünk.

   Tovább…

Csiky-nap(ok), 2011 (II.)

Fotókiállítás megnyitóját, szavalóversenyt, mesemondó versenyt, illetve a testvériskolákkal való további közös programokat tartalmazott az idei Csiky-nap második napja.

fotokiallitas-0 2011. december 16., péntek, 10 óra. Főgimnáziumunk dísztermében Juhász Béla igazgató, majd pedig Hadnagy Éva aligazgató üdvözölte a rendezvényre érkező testvériskolai küldöttségeket. Idén a Csiky-nap alkalmából a következő 11 tanintézmény képviselői látogattak el Aradra: Bartók Béla Elméleti Líceum (Temesvár), Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény, Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona, Dugonics András Piarista Gimnázium (Szeged), Gedói Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (Szeged), Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium (Szabadka), Lazar Nešić Vegyészeti-Technológiai Középiskola (Szabadka), Szécsényi István Általános Iskola (Szabadka), Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola Szeged-Móravárosi Tagintézménye, Téglás Gábor Iskolacsoport (Déva), Tóth Árpád Gimnázium (Debrecen). A hozzánk érkezett tanárokat és diákokat Horváth Levente alprefektus, iskolánk egykori diákja, majd tanára üdvözölte közvetlen, baráti szavakkal.

Ezután került sor Ilona János informatikatanár 18 év a Csikyben című fotókiállításának megnyitójára. Siska-Szabó Zoltán fotográfus méltatta a kiállított munkákat, kiemelve azok pillanatfotó-jellegét, illetve a képeken látható arcok derűjét, optimizmusát. Sok ezer régebbi vagy újabb felvételből került ki (többszörös válogatás után) az a 43 fénykép, amelyek közül 31 a díszteremben, 12 pedig a régi és az új épületrészt összekötő folyosón látható. A válogatás elsődleges szempontja a különböző időszakok, a fontosabb események, illetve illusztris személyek bemutatása volt, ugyanakkor az sem volt kérdéses, hogy csak az igazán érdekes fotók legyenek kiállítva, amelyek önmagukban is megállják a helyüket. „Amit lehet: egy-egy pillanatot felvillantani. Egy-egy arcot. Sok arcot. Egy-egy eseményt. Sok eseményt, amelyeket átéltünk. Mi és mindazok, akik ide jártak, itt voltak. Vagy itt vannak, most is. Amelyekre jó emlékezni. Mert fontosak. Mert nélkülük az iskola nem lenne az, ami. És mi sem lennénk azok, akik vagyunk. Mert velük, miattuk, értük jó volt itt lenni. És, talán, még most is az.” – szerepel a kiállítás szórólapján, amelynek megtekintéséhez kattintsunk ide.

   Tovább…