…És nem csak olvashatsz, de írhatsz is egyet!

Sokan járták körbe a folyosókat és olvasták a Csikyben kifüggesztett egyszavas, egysoros, többszavas, többsoros verseket. A tegnap esti felhívást látva azonban volt, aki nem csak olvasott, de írt is verset a Magyar Kultúra Napján! Íme.

Sipos Szilárd:
Vers

Magyar kultúra napján mit tehet az ember,
Gondolhatja magában: „Ah, kultúra nem kell!”
Viszont ha őt érdekli,
Olvashat egy verset,
Emlékezhet Kölcseyre,
Mit ő a hazáért tett.
Megírta a himnuszunkat,
Igaz, kicsit szomorkás,
Népünk zivataros századaiból
Lehetne módja más?
Próbálkozzon versírással,
Úgy, ahogy azt én is teszem,
Nem számít a mondandója,
Csak még éppen rímje legyen.
Ez a tanács mindenkinek
Artúr, Vince napján,
Ki magyarnak érzi magát,
Írjon verset, hadd lám!

A Magyar Kultúra Napján – Olvass egy verset!

Himnusz_kezirat_1823_sav

2014. január 22-én 25. éve ünnepeljük meg a Magyar Kultúra Napját. 1823-ban Kölcsey Ferenc január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát. Ennek emlékére 1989 óta ezen a napon nagyobb figyelmet szentelünk hagyományainknak, gyökereinknek, szellemi értékeinknek.

Idén arra szeretnénk felhívni mindenkit, hogy (legalább) egy vers elolvasásával ünnepeljen, emlékezzen. Ebben segítenek majd az iskola különböző pontjain szerdán kifüggesztett versek. Reméljük, mindenki talál a versek között olyat, mely őt is megszólítja. Jó olvasást mindenkinek!

Íme egy kis ízelítő!

Kovacs_Andras_FerencKovács András Ferenc:
Fragmentum

Légy fölösleges!
Ellobban arcod – költők
nincsenek, se költészet.
Csak egyetlen vers
létezik – a mindenség
egy költemény végtelen
változatának
álma talán… Ha a csend
kitárul, s tágul a szó
is az isteni
szépség tériszonyában –
teremt, nő az időben.
Csak egyetlen vers
létezik… Amelyet írsz.
Örökkön ismeretlen
mégis előtted –
nem köti vágy, se törvény…
Könyörtelen teljesség
másaként. Amit
magadra mértél, meg sem
értheted… Nincs irgalom.
Csak egyetlen vers
létezik.

Implom-eredmények

Megkaptuk az Implom József Helyesírási Verseny múlt szombati (január 11-i) megyei szakaszának eredményeit. Ezek az alábbi táblázatban láthatóak. Igen, jeligével, nem névvel, azért, hogy mindegyik versenyző csak a saját eredményét tudhassa meg. (Na jó, persze, megkérdezheti másokét is, ha akarja.)

A január 30.–február 1. között Sepsiszentgyörgyön sorra kerülő országos szakaszra a legmagasabb pontszámot elért 4 versenyző jutott tovább, azaz Ilona Eszter (X. A), Ilona Judit (IX. A), Kovács Henrietta (XI. A) és Siska-Szabó Lehel (IX. A). A kis csapatot Nyári Andrea tanárnő fogja elkísérni. Sok sikert és még „helyesebb” eredményeket kívánunk a csikys helyesíróknak! 🙂

Letöltés (PDF, 166KB)

Helyesen írók versenye [FRISSÍTVE!]

Implom_Jozsef_2014_sav

Ma, 2014. január 11-én zajlott le az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny megyei fordulója. Ezen 10 kilencedikes, 4 tizedikes, 9 tizenegyedikes és 3 végzős, tehát összesen 26 csikys diák vett részt.

Délelőtt 10 órakor Rudolf Ágnes és Nyári Melinda magyartanárnő osztotta ki a feladatlapokat, majd rövid szóbeli útmutatást követően a tollbamondással kezdődött a verseny. Ez sem volt „könnyű falat”, ám ahogy a lenti véleményekből kitűnik, a versenyzők többsége inkább a feladatlapos résztől tartott inkább. Kevéssel fél tizenkettő után hagyta el a termet az utolsó versenyző, majd kezdetét vette a javítás. Aradról különben 4 diák juthat tovább a január 30.–február 1. között Sepsiszentgyörgyön sorra kerülő országos szakaszra.

A tollbamondás szövegét, illetve a feladatlapot tartalmazó dokumentum ITT, a javító kulcs pedig ITT tekinthető meg. Még a verseny kezdete előtt kérdeztünk meg néhány diákot arról, hogy hogyan készült fel, illetve milyen eredményre számít. Alább az ő véleményüket olvashatjuk el.

Az eredményeket néhány nap múlva teszik közzé.

Gulyás Beatrix (XII. A): – Negyedik alkalommal veszek részt az Implom József helyesírási vetélkedőn. Régebbi feladatok megoldásával készültem fel, és átnéztem a helyesírási szabályzatot… egy kicsit. Ha a lehetséges pontszám háromnegyede meglesz, az nekem már kielégítő, mivel az eddigi években valamivel több mint a fele volt csak meg.

Molnár Katalin (XII. D): – Először veszek részt a versenyen. Átnéztem azokat az anyagokat, amiket a magyartanárnő elküldött, s remélem, hogy jól fog sikerülni.

Kovács Henrietta (XI. A): – Harmadik alkalommal veszek részt ezen a versenyen. Mára leginkább az emlékeimből készültem, azonkívül pedig a helyesírási szótárt és a szabályzatot néztem át. Ha a pontszám háromnegyedét elérném, az úgy szép lenne. A földrajzi nevek helyesírása tűnik a legnehezebbnek nekem.

Tóth Bianka (XI. A): – Tavaly és tavalyelőtt is részt vettem ezen a versenyen. Mára átnéztem a helyesírási szótárt és még az emlékeimben kutatok, hogy minél jobban teljesítsek.

Belkó Viktória (XI. C): – Első alkalommal veszek részt ezen a versenyen. Átnéztem a helyesírási szabályzatot az interneten, de nem tudom, hogy pontosan milyen stílusú próbák lesznek itt.

Cara Alessio (X. A): – Tavaly is résztvettem ezen a vetélkedőn. Én is belenéztem a helyesírási szótárba, főleg a földrajzi neveknél, mert általában azok a legnehezebbek. Legalább a pontszám fele meglegyen, én úgy szeretném.

Sandu Roland (X. C): – Sohasem voltam még magyar helyesírási versenyen. Az osztályból önként jelentkeztem, és a lehetséges pontszám felét szeretném elérni.

Csomós Roland (IX. A): – A magyartanárnőnk által adott anyagból és helyesírási szótárakból próbáltam készülni. Természetesen szeretnék a négy továbbjutó közé kerülni.

Komori Antónia (IX. A): – Első alkalommal vagyok én is ezen a versenyen. Nekem mindegy, hogy mennyi pontot érek el, a lényeg, hogy itt vagyok és majd tanulok a hibáimból.

Nyelvek Európai Napja

nyelvekeuropainapja-0 A nyelvek 2001-ben megrendezett európai évének és a nyelvek első európai napjának sikerén felbuzdulva az Európai Bizottság úgy döntött, hogy szeptember 26-át ezentúl minden évben a nyelvek kérdésének szenteli.

A nyelvtanárok a Nyelvek Európai Napja alkalmából felhívhatják diákjaik és mások figyelmét a nyelvtanulás fontosságára, ezzel is motiválva őket az idegen nyelvek elsajátítására. Tájékoztathatják az embereket munkájukról, és tájékozódhatnak kollégáik tevékenységéről.

Iskolánk idén is részt vett ebben a programban. 2011. szeptember 26-án a XI. C osztály tanulói egy Shakespeare-kérdőív kitöltésével járultak hozzá az országokon átívelő rendezvénysorozat sikeréhez.

   Tovább…